KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szerelem nélkül soha

Párizsi esernyők

Schubert Gusztáv

Christopher Honoré az újhullám örököse: megátalkodott szerelmesfilmes.

Régóta várok a francia új hullám második eljövetelére, de pragmatista lévén addig is beérem a szerényebb és szelídebb borzongásokkal, mint amilyen Christopher Honoré immár nyolc nagyjátékfilmre bővült szerelmi enciklopédiája. A papa mozija ellen lázadó hajdani nemzedék felemlegetése már csak azért sem indokolatlan, mert a negyvenes évei elején járó breton rendező a szerelmes történetek és Párizs mellett a nouvelle vague iránt is olthatatlan vonzalmat érez. Nincs olyan filmje, amelyben valamilyen módon ne idézné meg Truffaut, Godard vagy – mint most – Jacques Demy filmjeit. Ha másként nem, hát a színészeivel. A fagyos spleen és a szenvedélyes vadság feszültségétől szikrázó Louis Garrelt nézve, akárha a fiatal Jean-Pierre Léaud-t látnánk, Ludivine Sagnier szőkesége a huszonéves Deneuve-öt idézi (Honoré nem véletlenül játszatja épp velük e film hősnőjének fiatal és időskori énjét), Chiara Mastroianni tekintetének bölcs szomorúsága mögött pedig mindig felsejlik az apa, Marcello Mastroianni. Az Honoré-filmek ugyanakkor tele vannak filmes idézetekkel. A tűsarkúban ritmusra kopogó női lábak közelképe például A férfi, aki szerette a nőket jeleneteit és szellemét idézi („A női lábak azok az oszlopok, melyek a világot tartják”.) A Szerelem nélkül soha pedig mintha a legendás francia zenés melodráma, az 1963-as Cherbourgi esernyők kései folytatása lenne. Persze citátumokból még az intertextualitás aranykorában is nehéz eredetit alkotni. Honoré szerencsénkre a nouvelle vague szellemét is megörökölte. Az új hullám mindenekelőtt új érzékenységet hozott, az újhullámos fiatalok másként látták és élték át a szerelmet, a barátságot, a családi kötelékeket, mint ahogy szüleik és nagyszüleik; a papa mozija a klisék és a tabuk miatt semmit sem tudott már az érzelmekről mondani, és ebbe bukott bele.

Honorét ugyanaz izgatja, ami mestereit, az érzelmek zűrzavara: hősei furcsán boldog nők, és arrogánsan boldogtalan férfiak (persze az átmeneteket is megtaláljuk e billenékeny lelkiállapotok között). Ötven év múltán a különbség csak annyi, hogy ma még nehezebb az egyensúlyt megtalálni. Az édeshármas, a ménage à trois nem azért tér vissza szinte minden Honoré-filmben, mintha a rendező a néző érzékeit akarná vele felcsigázni (a Szerelmesdalok, vagy a Szerelem nélkül soha még a tabusértő homoerotikus jelenetekben sem pornografikus), a bizonytalanság tükre inkább.

A régi francia bohózatban a hűtlenség az önzés egyenes következménye, Honoré mikrokozmoszában a tanácstalanság jele, hősei még keresik a szerelmet, de már nem remélik, hogy megtalálják. „Nem hiszek a boldogságban, de azért előfordul, hogy boldog vagyok.” – mondja immár az öregkor határán Madeleine (Deneuve). Az ifjú Madeleine (Sagnier) még reménykedett a viszonzott és tartós szerelemben, a kiábrándulás azonban hamar eléri, jóképű cseh férje pár év házasság után cserbenhagyja. Hogy aztán a csábító váratlanul újra Párizsban teremjen epekedve, majd ismét gyáván elszeleljen. Madeleine élete ebben a „se veled, se nélküled” kapcsolatban telik el, boldog boldogtalanságban. A mintát lánya, Véra (Chiara Mastroianni) is megörökli. Csakhogy ő egészen más alkat. Sagnier-Deneuve „femme légère” – ami egyszerre jelent könnyűvérű nőcskét, könnyelmű, és könnyed nőt. Véra, a „fille légère” csak a könnyelműséget tudta eltanulni. Óvatlanul veti bele magát olyan kapcsolatokba, ahol nem kaphat viszonzást. Pedig a „csak azért is szerelem” nem az ő műfaja, beleroppan a bizonytalanságba.

Mindez így elmondva drámaian hangzik, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, a Szerelem nélkül soha musical, márpedig e műfaj alapvetően pasztelles és könnyed tónusa, a tragikus vonásokat nem mélyíti, hanem tompítja. (A zenét és a dalszövegeket jegyző Alex Beaupain tökéletes alkotótárs.) Miközben az Honoré-hősök léthelyzete inkább drámai (annyiban mindenképpen, hogy sehogy sem találják a helyüket), a filmek hangulata nem tragikus, hanem szomorkás. Honoré mindig melankolikus, együtt érző és megbocsátó, hiszen nem érhetjük el tökéletességet, a világ nem a tökéletességre van berendezve, még a szerelemben sem. Innen Honoré könnyed nemtörődömsége (sajnos a szerkesztésben is, a 45 évet átfogó szerelmes történet időnként maga is elbizonytalanodik, és elveszti a fonalat, ilyenkor egyedül a márkajelként felismerhető hangulat tartja össze). A Szerelem nélkül soha melankóliája ellenére is „film légère”. Ez olykor zavaró, de összességében mégis inkább erény. Honoré bizonytalanságából van mit tanulnunk; csak a közhelyek butítanak.

 

SZERELEM NÉLKÜL SOHA (Les bien-aimés)­ – francia-brit-cseh, 2011. Rendezte és írta: Christopher Honoré. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Alex Beaupain. Szereplők: Catherine Deneuve (Madeleine), Ludivine Sagnier (a fiatal Madeleine), Chiara Mastroianni (Véra Passer), Louis Garrel (Clément), Rasha Bukvic (a fiatal Jaromil Passer). Milos Forman (az idős Jaromil). Gyártó: Canal+ / France 2 Cinéma. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 133 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/07 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11117