Mozi20.000 nap a FöldönJankovics Márton
20,000 Days on Earth – brit, 2014. Rendezte: Jane Pollard, Iain Forsyth. Írta: Nick Cave, Iain Forsyth, Jane Pollard. Kép: Erik Wilson. Zene: Nick Cave, Warren Ellis. Szereplők: Nick Cave, Kylie Minogue, Ray Winstone, Warren Ellis. Gyártó: Film4 / BFI. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 97 perc.
Rendhagyó dokumentumfilm egy rendhagyó
alkotóról. Nem is lenne helyénvaló, ha Nick Cave-ről hagyományos doksit
csinálnának – mintha csak egy mitikus lényt akarnának a mikroszkóp lencséje alá
kényszeríteni. Az ausztrál dalnok azok közé tartozik, akik nemcsak
összetéveszthetetlen hangvétellel, hanem saját bejáratú művészeti univerzummal is
rendelkeznek. Ez a világ pedig mindent és mindenkit, aki az erőterébe lép, a
saját képére formál, és szerves egységbe gyúr. Sellők és gengszterek, biblikus
látásmód és punk hevület, véres ballada és törékeny romantika, valamint zene,
irodalom és film – mindez magától értetődő természetességgel olvad egy nagy
egészbe a kezei alatt.
Nincs ez másként a 20.000 nap a Földönnel sem, mely nem
is száműzi, inkább átlényegíti a hagyományos dokumentumfilmes dramaturgiát. A
címben jelölt húszezerből ugyan csak Cave egyetlen napját követi végig, ám abba
mindent belesűrít. Hisz pontosan ezt hangsúlyozza a filmben kifejtett ars poetica
is: a jelen csak a múlt és a jövő találkozása, az „én” pedig nem más, mint a
magunkban hordozott emlékek és lehetőségek mitizálásának játszótere. Egyetlen
napunk rítusaiban így ott rejlik a teljes történetünk, csak elő kell csalogatni
a búvóhelyéről. Cave számára márpedig maguk a dalok jelentik ehhez a
leghatékonyabb csalit.
A film épp erről a különös
folyamatról, vagyis a dal születéséről szól: miként is érlelődik a hétköznapok lombikjában,
majd kel életre a stúdió nyugalmában, hogy végül felrobbanjon a színpadi
szeánsz során. Közben persze zajlik az élet. Látjuk az ébredést, elkísérjük
Cave-et egy csésze teára zenésztársához, majd jön a munka, a szülői értekezlet,
a pszichoanalízis és a koncert. Cave tehát nemcsak kedvenc témáit, de saját
magát is mitizálja. Mindez egyszerre rém színpadias és lefegyverzően őszinte. A
jelenetek az ő költői monológjainak ritmusára lüktetnek, így csakis akkor
ismerhetjük meg jobban ezt a különös figurát, ha engedjük, hogy a hatása alá
kerüljünk.
És épp ez a lényeg. Hogy
Cave és a hozzá hasonlók világát nem lehet kívülről megfejteni vagy azonosulás
nélkül analizálni. Így ettől a filmtől se várjon senki ilyesmit. Itt ugyanis
nincs külső, objektív szempont, és nem válik el a látszat a valóságtól. Vagy
hogy a mítosz nyelvén szóljunk: nem kapunk semmiféle alaprajzot, de még fonalat
sem – csakis a Minótaurosszal együtt bolyonghatjuk be a labirintust.
Jankovics Márton
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 92 átlag: 5.8 |
 |
|
