KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Halászkirály legendája

Kovács András Bálint

Amikor Terry Gilliamot a velencei fesztivál sajtótájékoztatóján megkérdezték arról, létezik-e még a Monty Python-csoport, így válaszolt: „Tagjai, egy kivételével, már mind meghaltak kábítószer-túladagolásban, ez az egy valahol itt kódorog Velence környékén, és azt állítja magáról, hogy filmrendező. Vigyázzanak, ne higgyenek neki!”

A Brazil rendezője utolsó filmjét ugyanezzel az öniróniával, kedves humorral, és teljesen komolytalanul készítette el. A Halászkirály... egyszerre akciófilm, bohózat és szappanopera. Őrült emberek víziói keverednek benne egy brutális társadalom képével, s mindez beleágyazódik egyszerre két rózsaszín (vagy inkább sötétlila) szerelmi történetbe is. A film a mások iránt érzéketlen, gazdag yuppie-világot és a társadalom legalján tengődő, félig vagy teljesen bomlott elméjű páriák világát állítja szembe egymással. Hőse egy végzetes hiba folytán az elsőből lecsúszik a másodikba, majd megismerve és átélve a testi és lelki szenvedést, megváltódva, átlényegülve visszakerül a „normális” világba, amely ezentúl nem is tűnik már olyan normálisnak. Kissé őrült film ez, mint amilyenek a szerző korábbi művei, csak Gilliam az őrületet most megszelídíti, közérthető lélektani és társadalmi motívumokkal elfogadhatóvá, sőt kívánatossá teszi. Poénjait elsősorban dolby-stereoban, nagy vászonról, közel ülve lehet élvezni, távolról meglehetősen együgyűek. A film mindazonáltal végig fenntartja az érdeklődést, vágása jó ritmusú, a történetvezetés az utolsó percig tartalmaz váratlan meglepetéseket. Enyhén idegborzoló, kellemes szombat esti kikapcsolódás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=128