MultimédiaInfomániaÖreg bútorNyírő András
Rolls Royce helyett Ford T modellen utazunk majd Cyberia útjain: jön a hálózati számítógép. Csak az nevessen ki, aki sosem kajtatott padláson csöves rádió után, akit nem hozott lázba a nagypapi fényképezőgépe, aki még sosem vadászott az Ecserin csipkés pendelyre. Amikor felcipeltem az öreg számítógépet, még nem sejtettem semmit. Tíz éves vacak, éppen csak nem dobtam ki: háthajó lesz valakinek. De sehogy nem találtam neki helyet. Kicsi a lakásunk, mindig szem előtt volt, egyszer bekapcsoltam, inkább csak a vicc kedvéért. Éltes brummogás, porfelhő, ahogy az egy technikatörténeti darabtól elvárható. Aztán végre megvilágosodik a képernyő: XT Computer, 1985. Dátumot és órát kérdez, a tervezők talán nem is számítottak arra, hogy ennek a gépnek be kell fogadnia az 1996-os esztendőt.
Találtam az öreg bútorban szövegszerkesztőt, sőt, olyan programot is, amivel be lehet lépni az Internetre. A dörmögése csak eleinte volt bájos, egy óra múlva már az őrületbe kergetett. Szétszedtem hát a tápegységet. Bármelyik katasztrófafilm utolsó perceinek látványvilágát elhomályosíthattam volna. A trafóból vagy miből (rajta piros felirat: Achtung, 220 V!) egy piros és egy kék madzag vezetett a bűnös ventilátorig. Kezemben az olló, nem remeg, átvágja mindkét drótot. És a katarzis: a legközelebbi bekapcsolásnál éteri csend a jutalmam. Volt egy másik gépem is, ismerőseim elsápadtak, amikor dicsekedtem, ennyi memória, milyen pompás alkatrészek vannak benne. Most viszont azzal hökkentem meg őket, hogy elújságolom: eladom a gépemet, és a helyébe az öreg XT-t állítom. Legyintenek, hadd nosztalgiázzak. De én hajthatatlan vagyok.: rájöttem, hogy a szuperszónikus gépemen is csak szöveget szerkesztettem és leveleztem az Interneten keresztül, azt meg ezentúl is megtehetem, a vén behemóttal. Sokat fejlődött a technika az elmúlt tíz évben: ma már egy délután alatt meg lehet tanulni a számítógép kezelésének alapjait, lehet a gépen filmet nézni, szép színes képekben gyönyörködni. A 61-es villamoson nem üdítőt reklámoznak, hanem az egyik amerikai szoftveróriás termékeit. A számítógép az elmúlt tíz évben géptermek elitjének kezéből kiszabadult az iskolákba, háztartásokba. Minden kényelmesebb és egyszerűbb lett, de az alapfunkciók nem változtak.
Erre a felismerésre épül napjaink divatos trendje, az NC, a network computer, a hálózati számítógép, amely a PC-t, a személyi számítógépet lenne hivatott felváltani. A gyártók elképzelései szerint ez a gép drágább lenne az én 8000 Ft-os matuzsálememnél, de nem haladná meg az 50-60 000 forintos árat, vagyis inkább a színes tv árkategóriájában lenne, semmint a háromszor annyiba kerülő mai, jó minőségű számítógépekében. Rolls Royce helyett Ford T modell Cyberiában. Az NC nem is hasonlít a mai gépekre: nincs saját képernyője, hanem a tévéhez kell csatolnunk, nincsenek benne a megszokott programok, ezeket minden alkalommal az Internetről kell használnunk, telefonvonalon keresztül. Amerikában, ahol a helyi hívás ingyenes, ez nem hangzik olyan bizarrul, mint nálunk, ahol fizetünk, nappal percenként 7.50 + 1.90 Áfát.
Az NC, ellentétben az én böhöm ócskavasammal, mindent tud, a színektől, a hangon keresztül a mozgóképig. Külön programnyelvet fejlesztettek ki erre a célra, a Java nyelvet, amely kifejezetten alkalmas animációk, interaktív játékok, alkalmazások előállítására. A hálózati gép prófétái azzal érvelnek, hogy ma még ugyan szokatlan, hogy minden programunk, dokumentumunk valahol az Interneten legyen, de a mobil telefon esetében könnyen megszoktuk, hogy üzeneteinket ne az otthoni készülék kazettáján, hanem egy központi gépen tároljuk. Az NC nagy előnye, hogy ha a szoftverünk legújabb verziója megszületik, akkor nem kell messzire mennünk érte, legközelebb már ezzel a változattal dolgozhatunk. Az ellenzők éppen ebben látják a nagy összeesküvést: a szoftveripar nagy álma teljesülne, ha nem kellene boltokban árulni a programokat, hanem a használat minden perce után fizetne a vevő.
Évek óta rebesgetik a szakértők, hogy a két képernyő valahogy házasságra fog lépni, csak az nem világos, hogy a számítógép épül-e be a tévébe, vagy fordítva. Nemrég még mindenki az interaktív televízióról ábrándozott: a tévé tetején lesz majd egy kis doboz, és ennek segítségével a néző egy kattintással megnézheti az éppen futó film szereplőinek listáját, elolvashatja a film rövid történetét, vagy megrendelheti a filmet videókazettán. Az első kísérletek azonban látványosan megbuktak. A közönség készséggel elhitte, hogy technikailag megvalósítható az interaktív tévé, mégsem kért belőle. A televízió képernyőjét több méter távolságból nézzük, laza testhelyzetben, és többnyire passzív szórakozási lehetőségnek tartjuk. A számítógép képernyőjét fél méteres távolságból nézzük, egyenes derékkal ülünk előtte, és megszoktuk, hogy ha nem csinálunk semmit, akkor a képernyőn nem is várható változás. A technikusok sem adják fel könnyen: ha nem kell a tévébe épített számítógép, akkor a számítógépbe telepítik a tévét. Az információt kábelen keresztül kapjuk, éppen azt, éppen annyit, amennyit kérünk. Valutaárfolyamok? Nemzetközi hírek? Moziműsor? Rövidfilm? Itt van mind, és még szöveget is szerkeszthetünk, ha úgy alakul a helyzet.
Akár így, akár úgy, annyi biztos, hogy a jövő a világhálóé. De ez, mint rendes nosztalgiázót a legkevésbé sem érdekel. Mostanában azzal töltöm az időmet, hogy azokat a rajzokat tanulmányozom, amelyek akkor születtek, amikor még nem lehetett színes képeket átvinni az Interneten keresztül, csak betűkből, vonalakból álló ASCH-grafikát. Leleményesek, izgalmasak, talányosak. Az információs kőkorszak barlangrajzai.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1040 átlag: 5.43 |
 |
|
