KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/március
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: „A forgalmazási felületek kibővültek” Beszélgetés Káel Csabával
• Soós Tamás Dénes: „Nem kicsi, nem olcsó” Kerekasztal-beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Győri-Drahos Martin: Szorongó ifjúság PÁRHUZAMOS MONTÁZS: Sodrásban // Macerás ügyek
• Kolozsi László: A húsleves muzsikája Jeney Zoltán filmzenéi
• Varga Zoltán: Színköltészet és zenevarázs Richly Zsolt (1941–2020)
MARCO BELLOCCHIO
• Csantavéri Júlia: Remények és ólomévek Marco Bellocchio
• Kovács Patrik: Éjsötét győzelem Az első áruló
JAN HřEBEJK
• Gerencsér Péter: Befejezetlen múlt idők Jan Hřebejk filmjei
ÁLLATI ELMÉK
• Kovács Gellért: Digitális idomárok CGI-meseállatok Hollywoodban
• Nemes Z. Márió: Majomparádé Mit tett Jack?
• Megyeri Dániel: A macska, aki meg sem szólalt Garfield
MŰVÉSZ-ÉLETRAJZOK
• Borbíró András: A tehetség átka A művészportrék közhelyei
• Palotai János: Mű és modelljei A Mű szerző nélkül háttere
FILMEMLÉKEZET
• Gelencsér Gábor: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Pápai Zsolt: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Varga Zoltán: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Murai András: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Bakos Gábor: Őskép-kutatás Gaál István: Keralai mozaikok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Pólik József: Körhinta a viharban Platón barlangmozija
TELEVÍZÓ
• Benke Attila: Szerelmek a magyar ugaron Bátrak földje
• Baski Sándor: Álarccal a traumák ellen Watchmen
KRITIKA
• Kovács Bálint: Azért az oroszlán az úr
• Teszár Dávid: Ember a gépezetben Sajnáljuk, nem találtuk otthon
• Vincze Teréz: Nő a férfiak dzsungelében Isten létezik, és Petrunijának hívják
• Tóth Péter Pál: Túlélések A feltaláló
HATÁRSÁV
• Pethő Réka: Obiectiva Theodora A színésznő élete
MOZI
• Gelencsér Gábor: Világpolgárok
• Kovács Kata: A nevek dala
• Baski Sándor: Swallow
• Kránicz Bence: Inkább lennék özvegy
• Rudolf Dániel: Közel a horizonthoz
• Pazár Sarolta: Tess és én – Életem legfurcsább hete
• Vajda Judit: Ailo – Egy kis rénszarvas nagy utazása
• Alföldi Nóra: Mint egy főnök
• Kovács Patrik: Úriemberek
• Huber Zoltán: Talpig fegyverben
• Fekete Tamás: Öngyilkos túra
• Lovas Anna: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
DVD
• Benke Attila: Nincs akadály
• Varga Zoltán: Szellemirtók
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Kovács Patrik: Szombat esti láz
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Alan Moore tanulóévei

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sajnáljuk, nem találtuk otthon

Ember a gépezetben

Teszár Dávid

Ken Loach fikarcnyi remény nélkül dokumentálja egy munkásosztálybeli család kétségbeesett szabadesését a hakni gazdaság korában.

 

mottó: „Elegendő, ha elmondod, milyen a világ.” – Ken Loach

 

Noha a brit realista iskola élő legendája, Ken Loach 2014-ben bejelentette a visszavonulását a filmkészítéstől, a 2015-ös nemzeti választás a Konzervatív Párt győzelmét hozta, Loach pedig meggondolta magát, és 79 esztendősen visszaszállt a ringbe egy „utolsó” film erejéig. Ringbe szállt, hiszen elkötelezett baloldaliként a pályája kezdetétől, az 1960-as évek közepétől a kisemmizett munkásosztály életének krónikása, aki a gyöngyvásznat felhasználva hirdeti a lehető legmeggyőzőbb módon a társadalmi változás szükségességét. Ez az utolsónak szánt film, az Én, Daniel Blake (I, Daniel Blake, 2016) feltette a koronát az életművére: Cannes-ban a második alkalommal nyerte el az Arany Pálmát a Felkavar a szélt követően (The Wind that Shakes the Barley, 2006), Nagy-Britanniában pedig ez vált a legnézettebb alkotásává valamennyi közül.
A Sajnáljuk, nem találtuk otthon tehát afféle kóda az Én, Daniel Blake-hez, amely ezúttal nem egy egyéni sorsra, hanem egy adóssággal küszködő, kétgyermekes newcastle-i munkáscsalád mindennapjaira koncentrál a kortárs, ún. hakni gazdaság (gig economy) közegében. Loach állandó alkotótársa, a forgatókönyvíró Paul Laverty ismét gondos kutatómunkát végzett a témában, hogy a teljes hitelesség jegyében tárhassa a nézők elé az egyre elterjedtebb eseti munkavégzés nehézségeit (hasonlóképp a hitelességet szolgálja az amatőr szereplők szerepeltetése). Ricky, az édesapa (a korábban vízvezetékszerelőként dolgozó Kris Hitchen megformálásában) a munkanélküliségből kitörve egyéni vállalkozóként csomagokat kézbesít egy helyi fuvarozó cég megbízásából, míg Abbie, az édesanya szociális munkásként költségtérítés és időarányos bérezés nélkül kiszállásos alapon ápol rászoruló idős és fogyatékkal élő embereket. Mindkét szülő heti hat napot dolgozik, napi tizenkét órában, ekként a lázadó tinédzser fiukra, Sebre és a mediátor szerepet betöltő, érzékeny Liza Jane-re alig jut idejük.
Loach mindenekelőtt arra kíváncsi, milyen hatása van egy kicentizett költségvetésű, napról napra élő család életére az állandó munkahely, a munkajogi védelem és a teljes állásban dolgozó munkavállalók biztonsági hálójának hiánya (fizetett betegszabadság, táppénz), valamint a nem kiszámítható, bizonytalan jövedelem. Míg Daniel Blake a legjobb szándéka ellenére is 22-es csapdájába kerül az angol szociális ellátórendszer labirintusában, a Sajnáljuk, nem találtuk otthon arról tudósít, hogy a kapitalizmus tudatosan kegyetlen rendszere az adósrabszolgaság következtében megalázza és kizsigereli a kiszolgáltatott munkásosztály tagjait, idővel pedig a megtartó erőt jelentő, szerető család egységét is felszámolja. A család döntési tere a pénztelenség és a növekvő adósság miatt fokozatosan csökken, míg a rájuk nehezedő stressz egyre nő: Ricky esetében minden hiba vagy elmulasztott határidő büntetést von maga után, tovább növelve a terheket, miközben családi feltöltődésre nincs idő, hisz még a helyettesítést is a családfőnek kell megoldania.
Loach mozija egyszerre szenvedélyesen dühös tézisfilm és humanista együttérzéssel átitatott, megrendítő családi melodráma, amelyben fény helyett sötétség honol az alagút végén. A brit direktor pesszimizmusa dermesztően kérlelhetetlen: a középiskolás Seb, a jövő reménysége, aki egyfajta rezonőr figura a filmben, nem hallgat sem az apja, sem a rendőr szavára az iskolakerülés és az illegális graffitizés veszélyeit illetően. Miért tanuljon, ha aztán úgy végzi, mint a szülei, amit a legkevésbé sem kíván magának? Loach a kilátástalanságot és az ördögi körből kitörés lehetetlenségét hangsúlyozza a munkások következő generációja esetében is.

 

SAJNÁLJUK, NEM TALÁLTUK OTTHON (Sorry We Missed You) – brit, 2019. Rendezte: Ken Loach. Írta: Paul Laverty. Kép: Robbie Ryan. Zene: George Fenton. Szereplők: Kris Hitchen (Ricky), Debbie Honeywood (Abbie), Rhys Stone (Seb), Katie Proctor (Liza). Gyártó: Sixteen Films / BBC / France 2 Cinema. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 100 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/03 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14453