Streamline MoziA platformTáplálékláncÁrva Márton
Extrém bezártságban egymásnak feszül a falánkság és a szolidaritás. „Mindannyian a rendszer részei vagyunk” – mondatja ki Vincenzo Natali klausztrofób horrorfilmje, A kocka egyik szereplőjével, biztosítva, hogy még az is felfigyeljen az agyafúrt csapdarendszer mögött kirajzolódó társadalmi allegóriára, aki addig csak a váratlan sokkhatásokra koncentrált. Az 1997-es munka eltérő szakmákat és szociális rétegeket megtestesítő hősei még egymásra utalt csapatban igyekeztek kijutni a számítógépes alaplapok mintázatát idéző, steril szobák hálózatából, egyszerre rácsodálkozva az algoritmusok által működtetett új világra és az annak polgárai között kialakult összeköttetésekre. A hasonlóan elvont térkonstrukciót és túlélőnarratívát bő húsz évvel később alkalmazó (és a Natali-film szemközeli nyitóképét többször is megidéző) A platformban viszont már vértől és széklettől bűzlő, magányos harcosok küzdenek egymás ellen, hogy „egyenek, mielőtt őket eszik meg”. A baszk Galder Gaztelu-Urrutia debütálása egy olyan függőleges elrendezésű börtönben játszódik, melynek minden szintjén két-két bentlakó osztozik, a kopár helyiségek közepén tátongó lyukon pedig bizonyos időközönként egy finomságokkal telepakolt betonasztal ereszkedik le. Így a szerencsésebb felső szintek még kedvükre csemegézhetnek, az alacsonyabbra szorulók azonban kénytelenek a maradékokból válogatni. Az egyre nagyobb mélységekbe egyre kevesebb étel jut, ami egyre meghökkentőbb nyomort és erőszakot szül. Az alkotók ebbe a későkapitalista jelenünket gyomorforgató egyszerűséggel karikírozó mikrovilágba egy naiv kívülálló szemszögén keresztül vezetik be a nézőt: Goreng nemcsak amiatt csodabogár, mert önként vonult be a falak közé, hanem azért is, mert amikor egyetlen tárgyat kell választania, amit magával visz a bezárkózás idejére, kötél, vasrúd vagy penge helyett éppen Cervantes Don Quijotéjának egy példánya mellett dönt. A platform ilyen nehezen félreérthető motívumokkal dolgozik, mégis hatásos egyensúlyt tud teremteni az igazságtalanságokba belefásult börtön-társadalom zsigeri megvetése, az itt élők pszichológiai torzulásainak bemutatása és a rendszer átfogó mechanizmusának feltérképezése között. A politikafilozófiai merengéseket és gore-ral tarkított, kíméletlen akciókat is tartogató jelenetek A nagy zabálás gasztro-metaforáit vegyítik a High-Rise toronytársadalmának osztálytudatával és olykor A rajtaütés lepukkant betontömbben zajló leszámolásaival is. Mindez egy olyan bántóan ismerős világot tár fel, melyben a javak igazságos elosztását az egyéni kapzsiság akadályozza, a periodikusan érkező válságok alaposan átrendezik a középrétegek hierarchiáját, a mohó felhalmozást pedig szélsőséges időjárási viszonyok büntetik. A legzordabb arcát mutató fogyasztói társadalom vulgármarxista ihletésű kritikájába ráadásképpen a keresztény megváltástörténet elemei vegyülnek, így végül az önmegtartóztatást hirdető messiás szó szerint tálcán kínálja a raboknak a forradalmat. A kocka ezredfordulós világmodelljében még az okozott filozófiai sokkot, hogy hiányzik belőle a nagy egészet megteremtő humán elme: a film folyamatosan átalakuló kibertere teljesen önműködő, és összetettsége emberi ésszel épphogy felfogható. A kora 21. századnak görbe tükröt tartó A platform lélekvesztőjén azonban már pontosan látszik, hogy nem holmi virtuális kódokba rejtett, kiismerhetetlen akarat tartja mozgásban, hanem az egymást kéjes örömmel megtaposó emberek. Játékszabályai egyszerűek, és egyetlen céljuk van: hogy fenntartsák a teljes tápláléklánc felett álló (étel)termelést és az azt megszervező maroknyi séf gondtalanságát. Natali húszéves techno-csapdája – ha bizonytalanul is – még felkínálta a szabadulás lehetőségét (lásd a külvilágot elrejtő fehér fényáradatra nyíló kijáratot). Gaztelu-Urrutia mai gladiátor-arénájából viszont már nincs kiszállás, hiszen teljesen összefolyik a csak kósza emlékekből ismert, „normális” hétköznapi élettel. Ha pedig hosszú távon kell berendezkedni a falak közti pokolban, akkor az egyetlen túlélési esély, ha a bent rekedt tömegek visszatalálnak az önzetlen együttműködéshez. A PLATFORM (El Hoyo /The Platform) – spanyol, 2019. Rendezte: Galder Gaztelu-Urrutia. Írta: David Desola és Pedro Rivero. Kép: Jon D. Domínguez. Zene: Aránzazu Calleja. Szereplők: Ivan Massagué (Goreng), Zorion Eguileor (Trimagasi), Antonia San Juan (Imoguiri), Emilio Buale (Baharat), Alexandra Masangkay (Miharu). Gyártó: Basque Films / Mr. Miyagi Film. Forgalmazó: Netflix. 94 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
