KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Harry Potter és az azkabani fogoly

A kviddics nemzedéke

Békés Pál

Az ötödik könyvnél, a harmadik filmnél járunk a Potter-projekt hibátlan tervszerűséggel folytatódik.

 

A Harry Potter-saga legújabb éneke megbízható, színvonalas, professzionális munka. Igazi meglepetéssel nem szolgál az első kettőhöz képest, ám valójában miféle meglepetésre is várna a sorozat közönsége? A Potter-rajongók arra vágynak, hogy a film minél hívebben kövesse a regény cselekményét, és ezt kívánja a szerző is, aki már a kezdet kezdetén kikötötte, hogy köteteinek történetvezetésétől a forgatókönyvek nem térhetnek el. Az új rendezőnek, a mexikói Alfonso Cuarónnak kötött pályán kell haladnia, elismerésre méltó, hogy filmje többnyire kikerüli az ismétlődések révén fenyegető unalom csapdáit – sőt, egyes hívek szerint e „harmadik ének” szebben szól az előzőeknél. Ebben talán az is közrejátszik, hogy a főszereplők szemlátomást kamaszodnak, és természetes sutaságuk üdítően hat a javarészt számítógépes virtuálbravúrokból összeillesztett világban.

Az azkabani fogoly történetében a korábbiakhoz hasonlóan az ősi és modern mitológiákból átemelt és a Potter-univerzumhoz hasonított elemek dominálnak; minden ismerős valahonnan máshonnan, és mégis otthonosan, természetesen illeszkedik a roxforti közegbe. A jól kivitelezett plágium nem büntetőjogi kategória, hanem szerzői erény; ismerős elemek összegyúrásával új világot hozni létre (új minőségről nem beszélhetünk) tiszteletre méltó teljesítmény. A rettenetes azkabani börtön – ahonnan eleddig csak egyetlen fogolynak sikerült megszöknie – az elbeszélés alapján erősen emlékeztet a rettenetes és valóságos Alcatrazra (melynek történetében szintén csak egy sikeres menekülés fordult elő), a szökevényt ábrázoló körözőplakátok a westernvilág seriff-hivatalokból ismert falragaszaira hajaznak, a menekülő nyomába szegődő iszonyatos dementorok Michael Ende Végtelen történetének lélekszívó lényeire – és így tovább. Azt meg talán fölösleges hosszan elemezni, hogy a filmben fontos szerepet játszó szellemkutya és vérfarkas úgyszintén import. Ehhez járul a technikai tökély – a hippogriff, e lóból és valami irdatlan ragadozómadárból összerótt jólelkű mitikus lény mozgása hibátlannak tűnik. (Noha a recenzesnek ehelyütt töredelmesen be kell vallania, a levegőbe beszél, hiszen még sosem látott testközelből lómadarat.)

A Harry Potter-sorozat sok izgalmat tartogat még a rajongók számára – igazi meglepetést talán már nem. Az igazi meglepetés maga a dolog. Az ötödik könyvnél és a harmadik filmnél tartunk. Mivel Rowling asszony hét kötetre és ugyanennyi filmre tervezi a szériát, nagyjából félúton járunk. Innen jó kilátás nyílik a múltra, az 1997-ben elkezdődött diadalmenetre és a belátható jövőre. Harry Potter a szemünk láttára növi ki magát egy nemzedék közös élményévé. A harmincnál is több nyelven egyszerre egy időben publikált kötetek, melyeknek megjelenését a média gerjesztette hisztérikus várakozás övezi (kötelező képes beszámolók a könyvesbolt előtt hálózsákban alvó rajongókról, akik a reggeli nyitáskor elsőként akarnak hozzájutni az áhított műhöz) világszerte máris százmilliók számára váltak meghatározó élménnyé. Ezt az élményt a fergeteges nézőszámot és bevételt produkáló filmsorozat megerősíti, megsokszorozza. A siker nem múlékony, nem egynyári és nem oly könnyen feledhető, mint a tavalyi ruhadivat. A Potter-projekt összességében körülbelül egy évtizeden át tart. A rajongók többsége gyerek, olyan életkorban van, melynek élményanyaga egy életen át elkíséri. A Potter-élmény a könyvek és a filmek összehangolt megjelenése miatt tökéletesen globalizált, a pekingi könyvesboltban éppen akkor vehetők kézbe az első példányok, mint a budapestiben, a londoni filmbemutató egy napra esik a kairóival és a moszkvaival.

A Potter-marketing nemzetek fölötti közösséget kovácsol, talán épp olyan erőset, mint egykor a Beatles. A mai ötvenesek Patagóniától Reykjavikig ismerik a Yesterdayt és ha netán eldúdolják, ifjúságukra emlékeznek, mely persze annyiféle volt, ahányan vannak, de a Beatles-dal közös keret. A nyolcvanas-kilencvenes években születettek számára talán a kviddics lesz a közös hívószó, talán a Potter-világ rekvizítumai alapján azonosítják majd nemzedéktársaikat, talán ez lesz a nyelv, melynek révén „félszavakból is megértik egymást”.

Ha e nemzedék tagjai, megvénülvén, gyermekkoruk legszebb élményeire gondolnak, álmukban fejük felett alighanem elröpül majd egy kecses lómadár.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1869