KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Özönvíz

Reményi József Tamás

A kereskedelem a jelenlétét reklámozza, a közszolgálat a rémhírektől óv.

 

A benzinmotoros szivattyú sokadik rángatásra sem indul, egy behemót ember, Bombastic Disco feliratú pólóban, újra bütyköl valamit rajta. A gátőrnek várnia kell, cigarettát vesz a kocsmárostól. A rendelés igen egyszeru, az ivó lépcsőjén emelt, vízlepte homokzsákok tetejéről mindjárt a pultra lehet könyökölni. Hátul, a házilag összehegesztett vastraverzen áll a tévédoboz, valamelyik híradóban épp búcsúzik a sztár-riporter: „Az árvízrol X.Y. tudósította a TV8 nézőit”.

„Ki a f...t érdekel, hogy ki tudósított.” Mondom a gátőrnek, hogy ez külföldön is így szokás, úgy fogalmazhatnám: „az információk hitelességét, komolyságát nyomatékosítja a perszonifikáltság védjegye”. De nem fogalmazom, enélkül is nyilván elég hülyének tart, betolakodó turistának, aki bámulni jött a más szerencsétlenségét.

A szivattyú mellé két katonai dzsip kanyarodik, erősen túlsúlyos tiszthelyettesek kászálódnak róluk. „RENDEZVÉNY” feliratú asztal várja oket, öt felessel. Meleg van, a kései húsvét melege, a feleseket tehát nagyfröccsök követik (édes borból), meg egy kis tévézés a hűvösön. Az esedékes lövöldözést reklám szakítja meg – a kereskedelmi tévék legnehezebben viselhető szokása szerint kínzó monotóniával, partizánvallató vízcsöppekként, ugyanaz a kép, ugyanaz a szlogen, mint húsz perccel korábban és húsz perc múltán, ez a saját esti musor előzetese. De most bocsánatos a buzgóság, hiszen ájtatosságra hívnak bennünket, Jézus életét láthatjuk majd, akárcsak tavaly karácsonykor meg tavalyelőtt virágvasárnapkor és jövőre pünkösdkor. A Megváltó története valamelyik zanzásított képregényben mindig rendelkezésre áll, az üzlet megdicsőülhet, áldozva lesz az átszellemülésnek. Csak előbb még vissza MacGyverhez. Illetve még jön a Sunset Beach, a Vad angyal meg egy kis Vipera, de aztán másfél órára – biz’isten –betérünk az Evangéliumba, és igen haragszunk majd a kufárokra, akiket ki kéne kergetni az Úr templomából.

Ülnek a tiszthelyettesek egyre merevedő fejjel, újabb felesek, újabb nagyfröccsök (édes borból). A kocsmárosnak nemsokára át kell kapcsolnia egy másik csatornára, következik az Esmeralda ismétlése. Odakinn minden rendben, a szivattyú váratlanul zakatolni kezd, a hangja el-elcsuklik, de nem fullad le, a gátőr keményen tartja a széles tömlőt, amely okádja visszafelé a vizet a homokzsákokon túlra.

Hasonló tiszai katasztrófák sorozata két-három évtizeddel korábban a szociografikus irodalom s nyomában a filmes dokumentarizmus fölajzott reakcióját hívta volna elő. A mostaninál elenyészőbb válsághelyzetek is alkalmul szolgáltak arra, hogy a kedélyes diktatúra mélyén egy országos pusztulás jeleit lehessen felmutatni. Közös élményt keresett mindenki: maga a rendszer – az „elfajzott szélsőségeket” lenyesve – az építő kritikáét, alkotó és néző pedig a cinkos szolidaritásét. Az emberi sorsok iránti figyelem, valljuk meg, mindennek inkább csak a metonímiája volt, maguk a sorsok – most tapasztalható – valójában senkit sem érdekelnek. Pedig ma sem kevésbé keservesek, de nincs aurájuk, nincs sem rendszert legitimáló, sem azt leleplező tétjük. A munka nélkül maradt halász – munkanélküli, mint a többi. Az összedőlt vályogház elott álldogáló cigányember nem szegény, nem SZETÁ-ra szoruló társadalmi tényező – csak egy cigány. De a gátőr sem a szocialista munka hőse, csak gátőr, hiába szónokolunk „állam helyett közösség”-ről. Közösség, tiszai társakkal érzett szolidaritás ott, ahol a „paraszt” ma is gúnyos szitokszó, amellyel bármelyik műsorvezető elkedélyeskedhet? Ahol egy televíziós talk show legbiztosabb patronja továbbra is az, ha valaki tájszólásban vagy cigány hanglejtéssel szólal meg? Húsvétkor aggódva lessük, hogyan áll a vízmérce Dombrádnál, amúgy meg jelentkezzék csak valaki onnan valamelyik mókás vetélkedőbe, mindjárt csodálkoznak, hogy Pestig eljutott a hangja, s úgy érdeklődnek felőle, mintha nem is Európában élne. Amúgy nyilván kézzel eszik. A tévés gyors-tudósítás fürgeségéből a mélyebb érdeklődés hiánya, a közöny ásít ránk. A kereskedelem a jelenlétét reklámozza, a közszolgálat – akár egy kisbírói megafon – a rémhírektől óv. Egymással versengve állnak a pénzgyujtési akciók élére, gyűjtetnek azok számára, akiket az ő musoraik által soha nem fogunk ismerni.

E gondoskodással a tiszthelyettesek is nyilván egyetértenek, de elmentek már, a „szemle” alatt dzsipjükben előírásszeruen aszalódó kiskatona-sofőrök elfuvarozták őket. Bennünket pedig az éj a tévé előtt talál majd, amint megnyitjuk lelkünket a tiszta szónak. S midőn elmerülünk a passió szemlélésében, még a nagy áradás képével tekintetünkben Mózes könyvére gondolunk: „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön és bánkódék az ő szívében ..... És mondá az Úr: ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élo lélek van az ég alatt...”

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/06 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2978