Láttuk még

Betty nővér

Reményi József Tamás

Jonathan Kaplannek volt egy filmje (Love Field, 1993), amelyben az ábrándos dallasi háziasszony (Michelle Pfeiffer) oly patologikusan rajongott Kennedyért, hogy a merénylet után az elnök özvegyének képzelvén magát útra kelt – nem leróni a kegyeletét, hanem: elvégezni a gyászmunkát. Tudta, neki „ott a helye”. Az életben szerephez csak tévesztés révén juthatott.

Mai utódjának, a felszolgálónő Bettynek effajta szerepet már nem valóságos ember legendája kínál, hanem a kórházas szappanoperák valamelyikének főhőse. Ennyit ment előbbre a világ hét szűk esztendő alatt. Csakhogy. Csakhogy álom és valóság egymásba játszásának teljes abszurditásához olyan (Cannes-ban tavaly díjazott) dramaturgiai furfangra volt szükség (a férjet lemészárolják, s Betty sokkos állapotban indul el képzelt „jegyesét”, a „szívsebészt” föllelni), amely behozza a filmbe Morgan Freemant. Freeman számtalan Tarantino-, Jarmusch- és egyéb gengszterparódia nyomán a Betty-figura párját játssza el, az ugyancsak képzelt minták nyomán valóban megtérő öreg bérgyilkost, akinek meg kell hajolnia a viharosabb erejű és (szó szerint) lefegyverzően ártatlan női szerepjátékos előtt. A mindenható szappanopera tehát élet és halál ura, fölemel és megsemmisít: a gengszterek vesztét okozza, Bettyt viszont önálló egzisztenciához segíti – a fiatalasszony maga is tévésztár lesz. Ahogy sokmillió Betty szeretné. A film legjobb (záró) jelenetében hősünk issza cappuccinóját Rómában – úgy mesélték neki, ez a szabadság netovábbja –, európai kollégája, a pincér azonban ügyet sem vet rá: éppen őt bámulja elvarázsoltan a tévé képernyőjén. Tengeren innen és túl az emberek már nemigen, csak az illúziók találkoznak.

Hollywood fürge, mint a kaméleon nyelve: mire kezdenénk észrevenni valakit (a rendező, Neil LaBute Férfitársaságban című ‘97-es filmje friss volt és eredeti, színdarabjainak egyike épp mostanában jut el Kaposvárra), már elő is állíttatták vele egyéniségének kommersz mását. Ennél érdekesebb fejlemény, hogy a Betty nővér címszereplője az a Renée Zellweger, akit rövidesen Bridget Jonesként láthatunk viszont a filmvásznon. A felszolgálónők változata után az értelmiségiekét alakítja. Az eltérés mindössze annyi, hogy Betty egy képregényes doktorral álmodik, Bridget Jones meg a Büszkeség és balítélet Mr. Darcyjával. Éteri vágyaikban nincs különbség közöttük.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 59. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3250

Cikk értékelése:

szavazat: 1151 átlag: 5.54