KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/április
KRÓNIKA
• (X) : Avantgárd húsvét
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : 46. Országos Független Film- és Videó Fesztivál
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: És mégis mozog Játékfilmek
• N. N.: A 30. Magyar Filmszemle díjai
• Bikácsy Gergely: Az őrangyalom egy barom Visszatérés
• Muhi Klára: Szemszáj Kisjátékfilmek
• Schubert Gusztáv: És a hajó megy Dokumentumfilmek
• Gayer Zoltán: Tetszhalál Dokumentum-válság

• Ágfalvi Attila: Ha nincs Isten… Claude Chabrol
• Nánay Bence: CineMAO Godard maoista korszaka
• Csantavéri Júlia: Saudade Utazás a világ kezdetéhez
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Egy kalap alatt Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Herpai Gergely: Az eszköz édesíti a célt Stratégiai játékok

• Halász Tamás: Határátlépés Magyar táncfilmek
• Csala Károly: Filmgörögségünk Hepp József és a hellén film
KRITIKA
• Barna Imre: Mama, győztünk! Az élet szép
• Báron György: Kukkolás Születésnap
• Galambos Attila: Egy megrögzött modernista Az örökkévalóság és egy nap
• Gyurkovics Tamás: Rosszmáj Európa Expressz
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Az őrület határán
• Hirsch Tibor: Életem szerelme
• Varró Attila: Faculty - Invázium
• Ágfalvi Attila: Taxi
• Gyurkovics Tamás: Patch Adams
• Nevelős Zoltán: Amerikai história X
• Lémy Benkő Attila: A szerelem hálójában
• Hungler Tímea: Édesek és mostohák
• Somogyi Marcell: Szentfazék
• Tamás Amaryllis: Vérvörös
• Vidovszky György: Simon Birch, a kisember
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Miért Rex?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Életem szerelme

Hirsch Tibor

 

Nick Cassavetes tényleg a szerelemről csinált filmet.

A szerelmet mint önmagáért és önmagában valót mutatja meg. Még olyasmit sem sugall róla, hogy őrült. Pedig megtehetné. Azt sem mondja, hogy bűnös, azt sem hogy gyilkos. Azt sem, hogy ártatlan. Ezek ugyebár mind hozzákötnék a szerelmet valami máshoz, őrülethez, bűnhöz, gyilkossághoz, ártatlansághoz. És együtt ahhoz a valamihez, amit lángoló szenvedélyként még a romantika százada szépséges emberi értékként mennybemenesztett.

Megtudhatjuk: az ezredfordulós személyiség-roncsok szenvedélye kicsit másmilyen. Nehéz meghatározni milyen is, mindenesetre a csendes, szórakozott értékvesztés biztosan jellemzi. Szenvedély: valamit elrontani, elveszíteni, azután még jobban lerontani, és megint elveszíteni. És sok-sok bocsánatot kérni útközben.

Maureen egy napon arra ébred, eltűnt a férje mellőle. Magassarkú cipőjében lebukdácsol hát a kocsmába, hogy igyon, hogy kérdezősködjön, hogy csak úgy ellegyen, és mellékesen keresse a bajt. Itt ugranának be a bohém párocskákra vonatkozó ősrégi közhelyek, de azután kiderül, nincs itt bohémság. A férj nem sziporkázó, nem zseniális, nem is igazán erőszakos. Beteg, de nem veszélyes, mozivászonról számos változatban ismert pszichopata, nem volna jutalomjáték egy Nicholsonnak, hanem csak gyógyszeresen beállítható, egyszerű kis terhelt, tizenkettő belőle egy tucat, akit kiengednek, bevisznek, aki meg is úszná, ha nem volna pisztolya, aminek viszont előbb-utóbb – ezt azért itt is mindenki tudja – úgyis el kell sülnie. Nyomorult kis ember nyomorultan lehet szerelmes. Vagyis nem kerekedik ki semmi akárcsak lélektanilag épületes (amit legalább tanítani lehet) se bókból, se vallomásból, se féltékenységből.

Csak annyi biztos, hogy színész legyen a talpán – Sean Penn –, aki ezt el tudja játszani: akinél a kicsit őrült ember kicsit érdekes gesztusai sosem lesznek nagyon őrültek és nagyon érdekesek, de azért megmaradnak baljósnak és félelmetesnek, ahogy egy hajléktalan párocska erotikus civódása betegen, öregen, részegen – mondjuk éppen Kelet-Európában, talán éppen Budapesten valamely metróalagútmélyi szerelmi fészekben.

Az ezredvégi poén pedig az, hogy ebbe az érdektelen semmiségbe, a kis érzelem, kis értelem nyomorúságába mégiscsak vissza lehet kívánkozni! Sőt. Hősnőnk nem csupán vissza óhajt térni kényszer-gyógykezelt első férjéhez, a jóképű, becsületes, tehetős másodiktól, de környezetükben mindenki más is úgy gondolja, hogy ez elkerülhetetlen. Hogy az esztelenség csábítása hatalmas. Hogy a John Travolta által játszott második férj ellen éppen az szól, hogy annyi minden szól mellette. Az pedig elég is.

Cassavetes itt is egy közhelyet kerülget. Dehogy is a bohém győz a nyárspolgár felett, dehogyis a tisztaság a romlottság felett, dehogyis Szását „hívja az erdő” Szergejhez attól a bizonyos kozák legénytől.

Ha ezekről mind nincs szó, akkor marad a teljes motiváció-mentesség. Marad a „csak”. Ezt a „csak-ot” sikerül a történet végső indítékként elfogadtatnia a rendezőnek. Legalábbis addigra, mire a szintén szerelmes Travolta kezéből groteszk dulakodás után kicsavarják a pisztolyt. Hogy mit is jelent ez a játékos nyomorúság, úgymond szerelemmel nyakon öntve, ezt talán éppen ez a jelenet példázza legszebben, ahogy a gyermekeit elhagyni készülő anya sikoltozva tiltja a csöppségeket a papa lefegyverzésének nem nekik való látványától.

Legyen esztelen, ami kisstílű, és kisstílű ami esztelen! Így szól tehát a tétel, a szenvedély mai tétele.

Így szól - egy nagyon-nagyon fáradt világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4434