KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Annie

Ardai Zoltán

A new wave-külsőségekkel álcázott, de megrögzötten konzervatív zenés filmek dömpingje idején merésznek hat ez a leplezetlenül ó-hollywoodi szellemű új filmmusical. John Huston, az amerikai mozi nagymúltú egyénisége rendezte, aki ugyan a táncos-zenés műfajjal még sohasem próbálkozott az Annie előtt, most viszont „ha lúd, legyen kövér”-alapon dolgozott, pótolva minden mulasztását. Az Annie swing-zenére szövődő meséje muzeális jellegű, hibátlanul giccses árvalány-sztori, kombinálva egy meleg énekhangú pénzember és titkárnője történetével. A nagyjelenetben szerephez jut F. D. Roosevelt is; az elnök és felesége egy, az árvalánytól tanult dalt fújnak George Washington képe alatt.

Annie-n, a szeplős-vöröshajú, pufók lelencgyereken kívül minden fontosabb szereplő rajzfilmfigura módjára mozog, mintha bizony paródiát látnánk. Huston szemérmes és tapintatos: ironizáló játékosságot mímel, hogy amikor engedünk az ódonat ízű elérzékenyülés mámorának, fedezve érezzük magunkat. Maga Annie persze nem karikírozott filmalak; igaz, tömény-édes lányka, de sokarcú: az egyik pillanatban pajzán koboldapróság, a másikban sötéten merengő miniatűr nő, vagy bölcs, társait óvó mamaszerű lény, néha pedig esetlenre nyírt báránykára hasonlít. A film lendületét azonban elsősorban a robbanékony ütemű táncjelenetek adják meg, ezek hangulati tartalma jóval titokzatosabb és hipnotikusabb, mint a „valóságos” eseményeké, hatásuk azonban ravaszul átjárja magát a történetet is. Különösen az árvaházi gyereksereg komplex koreográfiájú táncmutatványai lenyűgözőek: könnyed ál-természetességük az idomítás csodája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5612