KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Családi titkok

Bérczes László

 

„Nekem nem a pénz kell, nekem Zarnyiroga kell!” – kiáltja a tüzes ifjú. Kiáltottak már hasonlókat ismert klasszikusok is Shakespeare-től Schillerig. Remekmű születése tehát nincs éppen kizárva. Igaz, említett klasszikusaink hősei nem mindig jutottak el a megnyugtató happy endig. Ahadov filmjében van happy end, bár a film nem ezért rossz. Végül is megnyugtató érzés a (boldog) véget látni, melyben a virágokkal borított tadzsik lankákon átszellemülten közelít egymás felé a tadzsik ifjú és a tadzsik leány, mellettük kis barátjuk, a tadzsik kisfiú nyargalászik, fején katonatiszti tányérsapka, kezében műanyag gépfegyver. Közben lágyan, érzelmesen dalolnak a hegedűk.

Egyszerű szerelmi történetet látunk, kissé sablonos fordulatokkal. Dehát melyik szerelmi történet nem sablonos? Ez akár még érdekes is lehetne, hiszen évszázadok és civilizációk találkozási pontján játszódik. A hófödte hegyek közé zárt kis faluban farmernadrág és török bugyogó, számológép és öszvér, birkák és televízió furcsa szimbiózisában él Szultanhodzsa és népes családja. Esténként a férfiak külön asztalnál esznek, teáznak és számolnak, a nők némán hímeznek, félszemmel a tévét nézik, félszemmel a férfiak óhajait lesik. Ez a ház „a tisztelet és a megmásíthatatlan törvények otthona”. Miközben a földbirtok helyére a slusszkulcs és a színes tévé lépett, a családban az ősi patriarchális rend még mindig szent és sérthetetlen. „Amíg én vagyok itt a házigazda...” – kezdi minden döntése indoklását Szultanhodzsa, a korántsem bölcs, de tekintélyes nagyapó. Neki tetsző vejjel így tette tönkre már egyik lánya életét és ugyanezt tervezi most a bizonyos Zarnyiroga és a tüzes ifjú esetében. Csakhogy kitör a lázadás, a lány az ólba zárkózik, a gépfegyveres unoka elbujdosik, a mindeddig hallgatag anya pedig előkapja a puskát és a citromfák közé dörrent.

A lázadásra azonban túl sokat kell várni. Ezalatt megsavanyodik a hihetően tiszta és nemes alkotói szándék. Nincs okom kételkedni abban, hogy valós problémával foglalkozik ez a szovjet film. Bizonyára fantasztikusan izgalmas az a furcsa vegyület, ami a huszadik századi „fejlődés” abszurd ütemének és az ázsiai falucska ősi, természetes idejének találkozásakor egyetlen család életén belül kicsapódik. Csakhogy ezzel a sajátos tartalommal nem tud mit kezdeni az átlagfilmek didaktikus közhelyeiből építkező forma. Az első pillanattól tudjuk, kik a jók és kik a rosszak. (A rosszak kövérek, kopaszok vagy bőrkabátot viselnek, a jók pedig fiatalok és szépek.) És mivel a jók győzelme is kezdettől nyilvánvaló, megállapíthatjuk, hogy minden úgy jó, ahogy van. Legalábbis a tadzsik lankákon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5939