KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apám dicsősége; anyám kastélya

Koltai Ágnes

Marcel Pagnol regényeiből mindig szívesen merített a francia kisrealista filmiskola. Ezúttal Yves Robert filmesítette meg Pagnol életrajzi regényét, az Egy gyermekkor Provençe-bant. Az Apám dicsősége az apa-fiú, az Anyám kastélya az anya-fiú kapcsolat filmes ódája. Provençe, a századelő méltóságteljes nyugalma, a tudományba, a házasság szentségébe és az élet értelmébe vetett rendíthetetlen hit olyan hősöket kínált a rendezőnek, amilyeneket ma sehol sem lelne. Ez a történetfüzér egy letűnt békekor nosztalgikus mása. Olyan világé, amelyben az elnéző türelem, az önzetlen szeretet és a magától értetődő bizalom melengette a kapcsolatokat, olyan világé, amelyben a tisztes élet volt a legfőbb érték, olyan világé, amelyben sógorok és sógornők valami különös bájjal még magázták egymást, s amelyben egy vidéki tanító fárosz, a tudás letéteményese lehetett.

Az Apám dicsősége és az Anyám kastélya az iskolázottabb tévéregények stílusát, dramaturgiáját és fényképezési technikáját követi: mélán peregnek az események, tétován időzve egy szép mosolyon, szokatlan hegyvonulaton. Nincs semmi váratlan vagy szokatlan fordulat, elegánsan teljesedik ki a családregény, egészen a szomorú halálig.

Megejtő az élet és a halál kereksége, a gyermekkor zavartalan boldogsága, a felnőttek óvó szeretete és az a természetesség, amivel a rendező mindezt vászonra viszi. Vajon akad-e még valaki, aki ennyi szelídséget el tud viselni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=600