KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

I, mint Ikarusz

Zoltán Katalin

 

Megölik egy – valójában nem létező –- ország köztársasági elnökét. A merényletet köztiszteletben álló, magas rangú emberekből alakult bizottság vizsgálja ki. Volney főügyész – akit Yves Montand alakít – nem ért egyet a jelentésben foglaltakkal, és szembe-szállva a hivatalos állásponttal, dacolva a közvéleménnyel, új nyomozást indít.

Ismerősen köszön vissza a képlet: egy kibogozhatatlannak tűnő rejtélyes politikai gyilkosság, melynek állítólagos elkövetőjét a merénylet után holtan találják, egy „elsietett jelentés” és az igazság kiderítésére kiszemelt magányos hős. A valódi tanúk sorban tűnnek el – mind egy titokzatos hatalom áldozataiként –, egy marad csak közülük, aki elvezet a nemzetközi bűnszervezet egy tagjáig, aki a Titkosszolgálattal áll kapcsolatban.

Ám innen nincs tovább, mert észrevétlenül egy másik világba (filmbe?) csöppenünk. Egy pszichiátriai kísérlet aprólékos bemutatása során közlik velünk: az egyén a hatalom puszta eszköze, annak parancsait – bármilyen esztelenek, értelmetlenül pusztítóak legyenek is azok – úgy teljesíti, hogy részévé válik a hatalmi hierarchiának, de saját felelősségét elhárítja. A hatalom keretein belül ugyanis a felelősség megosztottá válik. így működik a modern háborúk mechanizmusa is. E gondolatok azonban nem a sztori szövetéből bomlanak ki, hanem elemző-magyarázó fejtegetésekből, és egy olyan pszichiátriai közjátékból, amelynek következtetései még akkor is felszínesnek és laposnak hatnak, ha egy ténylegesen elvégzett amerikai szociológiai vizsgálaton alapulnak.

A jószándékot nem vitatjuk el Henri Verneuil rendezőtől: nemzeti önvizsgálatra és személyes felelősségvállalásra hív fel, ám az erőszaknak és a manipuláció mechanizmusainak csak elvont, általános kritikáját adja. Nem keresi az autoritás és az egyén viszonyában rejlő mélyebb összefüggéseket, adós marad azzal, amit éppen ő maga ígér meg: korunk fasizmusának konkrét bírálatával.

Verneuil még a mítoszelemzést sem bízza ránk. Volney a könyörtelen törvényeket érvényesítő mechanizmusban szükségszerű bukásra van ítélve. Ő Ikarusz, aki Minosz labirintusából kitörve túl közel merészkedett a Naphoz – az igazsághoz –, ezért tudásával együtt el kell pusztulnia.

A film egyszerre akar lebilincselő, szórakoztató politikai krimi és „tudományos” társadalomkritika lenni, de összeroppan e kettős tehertétel súlyától.

Hogy is mondta B. Nagy László? „Egy jó mozitól – legyen bármilyen műfaj – legalább azt várhatjuk el, hogy saját előfeltevéseihez hű legyen.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7277