KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Bódy/Jeles konferencia
• (X) : Katapult Film Szinopszis-pályázat
ANTONIONI
• Kovács András Bálint: Az eltűnés mestere Antonioni és a modernitás
BULVÁRKÓRHÁZ
• Mihancsik Zsófia: Betegségügyek Beszélgetés a Sickóról
• Schubert Gusztáv: Fesd feketére! Sicko
• Barotányi Zoltán: Kórház utca Egészségügy a kereskedelmi tévékben
• Darab Zsuzsa: Vér, cukor, szex, mágia Kórházi tv-sorozatok
VÁMPIROLÓGIA
• Kovács Ilona: Árnyékvilág Kis vámpirológia
• Varga Zoltán: Búcsú a vérszopkóktól Vámpírok a modern horrorfilmben
SODERBERGH
• Pápai Zsolt: A kaméleon színe Steven Soderbergh
LYNCH
• Janisch Attila: Belvilág Birodalom Inland Empire
• Strausz László: Lynch Peaks A tévénézők lázadása
MOZIPEST
• Teszler Tamás: Kísérleti láncolat Toldi mozi
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Spanyolok a spájzban Miskolc: Cinefest
HATÁRSÁV
• Simonyi Balázs: Tíz csőre töltött 35 mm-es A Magnum és a mozi
KRITIKA
• Muhi Klára: Épphogy csak érintsd! Iszka utazása
• Báron György: Szerelem, szabadság... A Nap utcai fiúk
• Kolozsi László: Csak oda Megy a gőzős
• Baski Sándor: Ha ölni kell Flandria
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Csendkút
• Vaskó Péter: A Bourne-ultimátum
• Ádám Péter: Színes fátyol
• Géczi Zoltán: Halloween
• Csillag Márton: A másik én
• Klág Dávid: Frank & Wendy
• Tüske Zsuzsanna: 1408
• Pápai Zsolt: Agyő, nagy Ő
• Varró Attila: Invázió
DVD
• Pápai Zsolt: A forrás
• Kovács Marcell: Az idő urai
• Alföldi Nóra: A hírhedt
• Tosoki Gyula: A kolostor

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A másik én

Csillag Márton

The Brave One – amerikai, 2007. Rendezte: Neil Jordan. Írta: Roderick Taylor és Bruce Taylor. Kép: Phillipe Rousselot. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Jodie Foster (Erica), Terrence Howard (Mercer), Nicky Katt (Vitale), Mary Steenburgen (Carol). Gyártó: Village Roadshow / Redemption Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 119 perc.

 

A vietnami trauma a Taxisofőrben érett utcai erőszakká, a szeptember 11 utáni paranoia azonban mostanáig csak szomszéd terroristákra leső hazafiak és magányba menekülő gyászolók formájában jelent meg a tengerentúli vásznakon. Scorsese vérbarokk klasszikusa és Neil Jordan legfrissebb rendezése között nem az az egyetlen kapcsolódási pont, hogy mindkettőben Jodie Foster a női főszereplő, de ellentmondásos műfajisága is – míg azonban az egyiknek sikerül kitörnie a zsánerkeretekből, a másiknak nem: a történet végére feladja ígéretes lendületét, és bosszúfilmbe csomagolt amorális drámaként vérzik el.

Erica Bain (Foster) New York-i rádiós műsorvezető, a nagyvárosi élet krónikása, amolyan hullámglosszista. A „világ legnagyobb biztonságos városának” lüktetéséről mély, nyugodt hangon felolvasott tárcákban tudósít, egészen addig, amíg őt és vőlegényét a Central Parkban huligánok meg nem támadják, és módszeresen helyben nem hagyják. Felépülése után a szerelme halálát gyászoló Erica retteg abban a városban, melynek utcáin azelőtt mikrofonját vidáman lóbálva gyűjtötte a zajokat, fél a személytelen erőszak váratlan felbukkanásától, ezért illegális fegyvert vásárol, melyet először csak önvédelemből használ, később azonban olyan könnyelműen nyúl a ravaszhoz, mint kisdiák a leszállásjelzőhöz, ha elege van a zötykölődésből.

Jordant mindig izgatták az egy személyen belüli nemi ellentétek, és bár eddig csupán férfi testbe költözött nőkről értekezett (Síró játék, Reggeli a Plútón), most férfit farag Foster törékeny karakteréből, méghozzá a legkeményebbet: Erica keze nem remeg ölés után, sőt a félelemnek jelét sem mutatja, olyannyira, hogy riporteri minőségében kedélyes beszélgetéseket folytat Mercer nyomozóval, az utca, a bűnözők és a női lélek ismerőjével. Kettőjük között idővel cinkos barátság alakul ki, s bár végig a levegőben van, hogy a férfi bármikor rákattinthatja a bilincset Erica csuklójára, a sok valószerűtlenül elvarrt bűnügy és suspense-szál már a befejezés előtt a tétnélküliség érzetét kelti a nézőben. A klasszikus bosszúfilm szabályai szerint megszépülő nő helyett egy torz személyiséget kapunk A másik éntől, egy sértett nőt, aki kénytelen örökre megosztani porhüvelyét egy rideg férfival.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9179