FormanFordulatokForman kísérteteiBáron György
Műhelyvallomás helyett lektűr. Milos Forman önéletírása.
„Megvettem és elolvastam a Goya-életrajzok nagy részét, de többet tudtam meg belőlük arról, hogyan vitte fel a festéket a vászonra, mint az életéről...” – panaszkodik a Goya kísértetei rendezésére készülő Milos Forman. Nem tudni, befolyásolta-e ez az élmény, amikor nekilátott az emlékiratai megírásának, mindenesetre gondosan ügyelt rá, hogy az ő életművében búvárkodókkal ilyesmi ne forduljon elő. A Fordulatok címet viselő vaskos könyvből jószerivel semmi nem derül ki Forman alkotói-rendezői módszeréről, technikájáról, elveiről és gyakorlatáról, annál több élete regényes fordulatairól. Ha valaki a művész, úgymond, „önvallomására” kíváncsi, ugyanúgy csalódni fog, mint a prágai vagabundból hollywoodi sztárrá lett sikerrendező a Goya-életrajzok forgatásakor. Vagyis ennek a bő négyszáz oldalnak – szemben, mondjuk, Antonioni, Bergman vagy Fellini naplóival (Tarkovszkij, Bresson művészetfilozófiájáról nem is beszélve) – szakmai értéke nincs. Lehet, ebben a hollywoodi önéletírásoknál kötelező szerzőtárs (ezúttal Jan Novák) is ludas, nem tudni, mennyi az ő részesedése abban, hogy a memoár ilyen könnyűsúlyúra sikeredett.
Amit a Fordulatoktól kapunk, az inkább sztáréletrajzra vagy egy hollywoodi sikerfilm sztorijára emlékeztet, mint alkotói műhelyvallomásra. Nem kétséges, hogy Forman ez utóbbira is képes volna, sőt, igazából ez volna az érdekes: a művész útja a nyers, fekete-fehér prágai remeklésektől az álomgyári sikerekig, majd az igencsak vitatható – s a korai művekkel tökéletes ellentétben álló – kosztümös produkciókig. Ám ehelyett érzelmes sikerregényt ír (mond tollba), amelynek hőse a sötét diktatúrából, szegénységből és elnyomásból kitörve gazdag és sikeres emberré válik a korlátlan lehetőségek hazájának fővárosában, Hollywoodban. Erre a formani életút a maga kanyargós fordulataival fölöttébb alkalmas. Már a háborús gyerekkor filmbe illő: előbb a polgár-papa, majd a mama elhurcolása, az árvaság (melyre későn, felnőtt korban érkezik a váratlan dramaturgiai fordulat: az igazi zsidó apa felbukkanása), aztán a kommunizmus évei, az elnyomás, a prágai értelmiségi körök belvilága, az invázió, az emigráció, s a – sikerdramaturgiában elhagyhatatlan – kezdeti nélkülözést követő beérkezés és megdicsőülés.
A könyv szerkezete az életpályát követi, korról korra és filmről filmre, akkurátus rendszerességgel. Minden fejezet felhasználóbarát módon rövid, könnyed és csattanós. Sztori sztori hátán, érdekes emberekkel és helyzetekkel: felbukkan Václáv Hável, Romy Schneider, James Cagney, Jack Nicholson, Mihail Gorbacsov, s még tömérdek celebritás, akikről lényegében semmit nem tudunk meg, azon kívül, hogy – egy-két kivétellel, ilyen például Carlo Ponti – szeretnivaló, remek emberek mind. A Larry Flynt producereként megismert Oliver Stone-t Forman például azért csodálja, mert „A szakasz című filmjében megmutatta milyen is valójában a háború”. Nem tudni, a Fekete Péter és az Egy szöszi szerelme hajdani lázadója komolyan gondolja-e mindezt, vagy a könyv írásakor ugyanazok a kompromisszumok vezérelték, amelyekről szenvtelenül számol be amerikai munkássága kapcsán. „Egész életemben a filmes lehetőségek határait feszegettem, de fiatal koromban volt erről egy romantikus elképzelésem...” – írja. Nos, ha meghúzzuk a pálya ívét, azt látjuk, hogy hősünk egyre híresebb, gazdagabb és befolyásosabb, ám ezzel párhuzamosan a filmjei egyre érdektelenebbek. Nehéz, persze, itt okosnak lenni, elvégre ki bírna ellenállni ennyi csábításnak – a limuzin, amellyel fiaiért hajt a repülőtérre, a legdrágább és leghosszabb egész New York-ban, még azt is elnézik őhírességének, hogy szivarra gyújt a PanAm első osztályán –; ráadásul, ha ellenpróbaként felidézzük az otthon maradottak, Menzel és Chytilová életútját, az következetesebb ugyan, de jóval gyötrelmesebb.
Forman pontos és éles megfigyelő, lendületesen, humorosan mesél, a levegősen szedett vaskos kötet szerfölött szórakoztató olvasmány – ám szemernyivel sem több annál. Talán maga a kiadó sem vette komolyan, mert szinte minden oldalra jut egy hiba. S nem csak a szakmaiakra gondolok: hogy Burton az Richard és nem Robert, hogy az Egy szöszi szerelme magyar címe egyes számban írandó, hogy a hamvába holt filmterv hol Haláltáborként, hol Pokoli táborként említtetik, hogy Choderlos de Laclos-nak sem a kereszt- sem a vezetéknevét nem sikerül helyesen leírni, hanem az egyszerű anyanyelvi problémákra: a fordító képtelen különbséget tenni helység és helyiség között, Ecuadort következetesen Ekvádornak írja, a forgatást összekeveri a fogadással, s olyan nyelvi rejtvényekkel szórakoztatja az olvasót, mint „akkoriban még volt májam az efféle szereplőválogatáshoz”.
Ha igényes szakkönyvről volna szó, mindez bosszantó lenne, laza életrajzi lektűrnél azonban elmegy. S annak a Fordulatok nem rossz. Könnyű úti olvasmány, sör mellé, szeszélyes nyarakra.
Milos Forman – Jan Novák: Fordulatok – Kalligram Kiadó, 2008.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 975 átlag: 5.57 |
 |
|
