KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/május
KUROSAWA 100
• Lajta Gábor: Filmalkímia Kurosawa, a mozgóképfestő
• Báron György: A vasút kapujában Rashomon-variációk
SKANDINÁV VÉR
• Klág Dávid: A dán døg Nicolas Winding Refn
• Szalkai Réka: Egy vérbeli szerencsejátékos Beszélgetés Winding Refn-nel
• Schubert Gusztáv: Svéd para Niels Alden Oplev: A tetovált lány
• Pintér Judit Nóra: Belső pokol Lars von Trier: Antikrisztus
ANIMA-TREND
• Varga Zoltán: Összeraklak, szétszedlek A gyurmafilm paradoxonai
• G. Kovács László: Lázadás, szürrealizmus, szabadság Beszélgetés Jan ©vankmajerrel
• Roboz Gábor: Szörnysimogató Dean DeBlois - Chris Sanders: Így neveld a sárkányodat
• Zalán Vince: Mentőöv nélkül? Beszélgetés M. Tóth Gézával
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Múltnak mámora Berlin
TELEVÍZÓ
• Ruprech Dániel: Az FBI titkos ügyei X-akták; A rejtély
• Schreiber András: Démon képében Női látnokok
• Baski Sándor: A jegesmedvék nem azok, aminek látszanak Lost-kultusz
KÖNYV
• Varga Zoltán: Műfaji képeskönyvek 101 horror film…; 101 sci-fi film…
KRITIKA
• Csillag Márton: Szívükben bomba van Jean-Pierre Jeunet: Micmacs – (N)agyban megy a kavarás
• Vajda Judit: Apáról fiúra Mátyássy Áron: Átok
• Barkóczi Janka: Filmforgalmazás 2.0 Helyzetek és gyakorlatok
MOZI
• Forgács Nóra Kinga:
• Nevelős Zoltán: Revans
• Géczi Zoltán: Brooklyn mélyén
• Baski Sándor: 52-es történet
• Barkóczi Janka: Sivatag virága
• Varró Attila: Tébolyultak
• Vajda Judit: Kínai lány
• Sepsi László: Vinyan – Az elveszett lelkek
• Tüske Zsuzsanna: Kedves John
• Roboz Gábor: Emlékezz rám
• Fekete Tamás: Titánok harca
• Alföldi Nóra: Túl jó nő a csajom
• Gelencsér Gábor: Kígyótojás
• Salamon Tamás: (500) nap nyár
• Varga Zoltán: Pillangó úrfi
• Alföldi Nóra: The Great Buck Howard – Tökéletlen trükk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jean-Pierre Jeunet: Micmacs – (N)agyban megy a kavarás

Szívükben bomba van

Csillag Márton

Jeunet védjegye a különös, monomániás hős és a groteszk életközösség.

A francia filmipar legnagyobb nemzetközi sikerét jegyző Jean-Pierre Jeunet a mai napig nem tudott lejönni a mászókáról, hőseihez hasonlóan ő is felnőttbőrbe bújt gyermek maradt. Az író-rendező pályafutása során szüntelenül keresi saját világképének megfelelőjét a sötétbe hajló álomvilágok (Elveszett gyerekek városa), falusias bájú nagyvárosi kerületek (Amélie csodálatos élete), monomániás-groteszk életközösségek (Delicatessen), az űrbéli őserő borzalma (Alien 4. – Feltámad a halál) és a történelem privát viharai (Hosszú jegyesség) között, és közben képtelen elszakadni vissza-visszatérő agytornáitól, melyek az emlékek és gondolatok által kiváltott érzések filmes leképezései, és melyekből Foutaises című, kiáltványszámba menő 1989-es rövidfilmjében szép csokorra valót nyújtott át a közönségnek.

Tipikus Jeunet-figura a Micmacs központi karaktere, Bazil (Dany Boon) is, aki a főcím tanúsága szerint Hosszú álomba merül, miután egy eltévedt pisztolylövedék az agyában landol, ezért időnként elveszíti az eszméletét – de mindenekelőtt munkáját és lakását, egyszóval egzisztenciáját. És ugyan hol találna új családra Jeunet legújabb gondolatbugyrának Párizsában, mint egy szeméttelepen éldegélő, kacatokat gyűjtő és bütykölő fura társaságban, melynek tagjai – Bazilhoz hasonlóan – leszázalékolásuk után a társadalom szemétdombjára kerültek. A kiszolgáltatott hajléktalanság, ami Leo Caraxnál, A Pont-Neuf szerelmeseiben a bizalmatlanság és fertő bölcsője volt, a Micmacs-ban szocio-mechanikai játszótér, annak a lehetőségnek a tere, hogy a kiszuperált humán és tárgyi limlomok közötti szolidaritás győzedelmeskedhet a harácsoló kapitalisták felett. Finoman szólva utópikus tehát ez a világ, melyben a leleményesség, az összetartás és az elveszett (vagy egyszerűen eldobott) értékek újrafelhasználása adja a legfőbb erőt, de semmiképpen sem hazudtolja meg az alkotó elképzelését a művészetről, hiszen Jeunet a túlélés zálogát az alkotásban látja, és maga is gondolatok, szerkezetek és történetek (újra)barkácsolásával foglalatoskodik.

Sikeres honfitársához, Luc Bessonhoz hasonlóan Jeunet döntően narratív-vizuális indíttatásból készít filmeket, történet és látvány organikusan egészítik ki egymást műveiben, de fogalmazási módja az évtizedek során valamelyest leegyszerűsödött: a hollywoodi elvárások (lásd: Warner Bros) hatására jelenetei plánozása, tempója és hossza – hiába a varázslatos környezet- és karakterrajz – az amerikai követelményekhez idomult. Jeunet direkt (lásd a Micmacs főcímét) és indirekt módon (a cselekmény thriller-vonala, politikai üzenet stb.) idézi meg Hollywoodot, miközben kínosan ügyel arra, hogy kézjegyének minden árnyalata megjelenjen a vásznon, ám ugyanakkor az Álomgyár is vidáman idéz tőle – a legérdekesebb példa erre a szintén Alien-direktor David Fincher legutóbbi filmje, a Benjamin Button különös élete, melynek párizsi epizódjában Daisy (Cate Blanchette) balesetét ismerős couleur locale-lal megfestett „mi lett volna, ha”-fejtegetés előzi meg. További párhuzam a mindenen áthatoló kamera használata, ami akár az iskolák, stílusok közötti átjárhatóság szimbóluma is lehetne: nincsen többé amerikai és európai film, csak történetek és színhelyek vannak, és azok megválasztása óhatatlanul magával vonja bizonyos, jól bejáratott narratív- és látványelemek átvételét. Miként a producer Luc Besson megtalálja azokat a párizsi helyszíneket, amik illenek egy amerikai típusú üldözésfilmhez (Elrabolva, From Paris with Love), Jeunet is talál olyan cselekményelemeket, melyek a világközönség ízlése szerint is eladhatóvá teszik furcsa világába ültetett szokatlan figuráinak kalandjait.

A Micmacs hősei az alkotó alteregói tehát, mert látszólag lejárt szavatosságú álomviláguk eszközeivel akarják megváltoztatni a való világban uralkodó viszonyokat, és megleckéztetni a két konkurens fegyvergyártó gonoszt, kiknek kezében számtalan akna, gránát, rakéta és bomba van – de alulmaradnak a szemétdomb lakóival szemben, mert ők szívükben hordják a robbanóanyagot.

MICMACS – (N)AGYBAN MEGY A KAVARÁS (Micmacs a tire-larigot) – francia, 2009. Rendezte: Jean-Pierre Jeunet. Írta: Jean-Pierre Jeunet és Guillaume Laurant. Kép: Tetsuo Nagata. Zene: Raphaël Beau. Szereplők: Dany Boon (Bazil), André Dussollier (Nicolas), Nicolas Marié (François), Jean-Pierre Marielle (Placard), Yolande Moreau (Tambouille). Gyártó: France 2 Cinéma / Epithète Films. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/05 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10134