|
|
|
Latin mozi: MexikóVagyunk, akik vagyunkEmbervadászatNevelős Zoltán
A mexikói zsánerfilm ízig-vérig realista.
A Holtak hajnalát idéző nyitójelenetben egy lerobbant külsejű, középkorú férfi támolyog egy bevásárlóközpont folyosóin, aztán összeesik, és miután kihány valami sűrű fekete anyagot, meghal, hogy aztán a takarítók másodperceken belül eltüntessék a nyomait a vásárlók színe elől. Jorge Michel Grau bemutatkozó filmje azonban nem a zombi-metaforát fogalmazza újra a fogyasztói társadalomról, és nemcsak azért, mert szörnyei nem élőhalottak, hanem csak hétköznapi kannibálok.
A cselekmény az elhunyt családja körül bontakozik ki, fokozatosan tárva fel a néző előtt a titkot, hogy a családfő nélkül maradt anyának és a felnőttkor küszöbén álló két fiának és lányának sürgősen emberhúst kell szereznie, hogy életben maradhassanak. Az alaphelyzet fantasztikumán túl a horrorműfaj kellékei csak a filmidő második felében kapnak komolyabb szerepet, rövid, de annál véresebb jelenetekben. Ami a dráma javát kiteszi, az a családon belüli erőviszonyok alakulása: a domináns anya és a családfői szerepet félszegen felvállaló idősebbik fiú, Alfredo között. Alfredo fejlődéstörténete az élet passzív elviselésétől az embervadászat egyre elszántabb gyakorlásáig ível, a homoszexualitás felfedezésén át – első igazi önállóan megszerzett prédája ugyanis egy meleg szórakozóhelyen felszedett fiú. Mexikóváros csúfabbik arcát mutatja a főként éjszaka, lepukkant városrészekben forgatott külső felvételeken. Realista társadalomrajz párosul a horrordrámához, amelyben a család lakásában ketyegő órák tömege (az apa, amíg élt, órásként dolgozott) szimbolikusan is jelzi a végkifejlet elkerülhetetlen eljövetelét, az emberhúst ugyanis meg kell szerezni az anya által emlegetett, és pontosabban soha meg nem határozott rítus elvégzéséhez, ráadásul a rendőrség is nyomon van már utánuk, egy bosszúra éhes prostituáltcsapatról nem is beszélve.
Grau szellemes, eredeti módon nyúlt a horrortematikához, de filmje elsősorban a modern nagyvárosi társadalomban folyó könyörtelen létharc metaforájaként működik. Ahogy az öreg gyomrából vörösre lakkozott, női ujjat kiemelő kórboncnok mondja: „Az emberek egymást eszik ebben a városban”.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1005 átlag: 5.52 |
 |
|
|
|
