KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Frankofónia

Francia bárka

Schubert Gusztáv

Szokurov esszéfilmje özönvíz idejére.

 

Az Ermitázsban leforgatott Orosz bárka után a Frankofónia újabb tisztelgés egy nagyszerű múzeum, a Louvre előtt. Valamikor a weimari köztársaság idejében „Kulturfilmnek” hívták az ilyen, a nemes ismeretterjesztés szellemében fogant dokumentumfilmet. A műfaj ma már ipari méretekben készül, az ismeretterjesztő tévécsatornákon bőséggel láthatunk ilyesmit, akár tényekben gazdagabb változatokat is a Louvre-ról. Alekszandr Szokurov filmje persze más, mint amit a Spektrumon vagy History Channelen vetítenek. A Tarkovszkij utáni orosz film legnagyobb hatású auteurje dokumentumfilmjeit is igazi szerzői filmesként készíti, a személyesség fontosabb, mint az objektivitás. A Frankofónia a játék- és a dokumentumfilm eszközeit egyaránt felhasználó esszéfilm, elsősorban attól lesz izgalmas, hogyan látja a filmre vitt világot a rendező. Aki mindent tudni akar a több mint 400 ezer műtárgyat birtokló múzeumról és történetéről, ne a Frankofóniát nézze meg. Aki viszont a Louvre mellett egy, a kultúra iránt felelősséget érző művész világképére is kíváncsi, izgalmas élményben részesül.

A „nekrorealistaként” induló fiatal Szokurov kezdettől sötét húrokon játszik, katasztrofizmusra hangolt művész, aki a világot az apokalipszis, de legalább is a lassú, alattomos romlás, enyészet, rothadás, szétesés állapotában látja. (Aki nem ismeri, pótolja gyorsan Szilágyi Ákos idevágó cikkét – Halálpanoptikum – Filmvilág 2003/3.)

Nincs ez másként most sem, de valami azért alapvetően megváltozott. Szokurov világa mindeddig megállíthatatlanul tartott a széthullás, a megsemmisülés felé, megakasztani legfeljebb a gonoszságot és a halált megtestesítő zsarnokok pusztulása tudta. A világ trónusára felkapaszkodott diktátorokról, pontosabban a gonoszság önmegsemmisítő mechanizmusáról egész trilógiát forgatott a rendező: a Moloch – Hitler, a Taurus – Lenin, A Nap – Hirohito pusztító uralmának anatómiája. A trilógia azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a béke legfeljebb röpke pillanat lehet, a történelem a Halál jegyében fogant, a világot a Halál mindent összeroppantó vasmarka tartja egyben, nem az életerő. Az Orosz bárkában és a Frankofóniában megváltozott a nézőpont, mindkét film az élet, a kultúra, az értékteremtés felől mutatja meg a történelmet. A romlás és a pusztító szándék ugyan itt is örökkévaló, de immár nem az egyetlen történelemformáló erő: élet és halál örökkön harcban állnak, a harc eldöntetlen és végtelen, akár apály és dagály örökös küzdelme. Az ember e két erő patthelyzetében éli életét és történelmét.

Ebben a végtelen párviadalban elgondolt történelemben értelemszerűen a személyiség végletes szemléletét is fel kell adni. A film a történelem mélypontját, a II. világháború kezdetét idézi föl, amikor is a náci birodalom lerohanja, és részben bekebelezi Franciaországot. A Frankofónia egyik pozitív főhőse a rossz oldalon áll (német agresszor), a jó oldalon álló francia főszereplő pedig látszólag a gonosz ellenféllel kollaborál. Ha ideológiájuk, nemzetiségük elválasztja is őket, Franz Wolff-Metternich gróf és Jacques Jaujard mindketten a kultúra szenvedélyes hívei, és ez erősebb kötésnek bizonyul a német-francia szembenállásnál. A Louvre igazgatója és a francia műkincsek védelmével megbízott német főtiszt konspirációjának köszönhetően a Louvre megmenekült. (Tragikus, mondja a filmben Szokurov, hogy az orosz kultúrkincsek iránt a Wehrmacht nemhogy nem tanúsított efféle lovagiasságot, ellenkezőleg, vakon engedelmeskedett a „felperzselt föld” parancsának.)

Szokurov szemében a Louvre megmentése nem pusztán szimbolikus győzelem, hanem az egész civilizáció fennmaradásának záloga. Ha a múzeum „világ a világban”, akkor minden egyes megmentett múzeum Noé bárkája, és minden egyes, a rombolás sötét ösztönének nem engedelmeskedő ember a kultúra megmentője. Beleértve a rendezőt is, aki egy újabb vészkorszakban veszi védelmébe a művészetet és a tudást, megerősítve nézőjét, hogy nem az erőszak adja az erőnket és az emberi identitást: a homo sapiens művészetre és tudományra született. A Frankofónia szenvedélyes szerelmes filmvers a kultúrához. Az özönvíz előestéjén, barbárokra várva több mint vigasz, bátor tett és világos gondolat.

 

 

Frankofónia (Francophonia) – francia-német-holland, 2015. Rendezte és írta: Alekszandr Szokurov. Kép: Bruno Delbonnel. Szereplők: Louis-Do De Lencquesaing (Jacques Jaujard), Benjamin Utzerath (Franz Wolff-Metternich gróf), Vincent Nemeth (Napóleon), Johanna Korthals (Marianne). Gyártó: Ideale Audiance / Zero One Film / N279. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 87 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12828