KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tóth Eszter: Nyomkereső

Nyomtalanul

Gelencsér Gábor

 

A gyerekek lelki- és fantáziavilága összetett, nem zavaros. Azoké a kiskamaszoké sem, akikről(?) és akiknek(?) Tóth Eszter első filmje szól.

A Nyomkereső körüli zavarunk nem képzelet és valóság határainak elmosódásából, a két világ egymásba csúsztatásából fakad. A gyermeki gondolkodás, s az e gondolkodásmód nyomába eredő mesekincs és ifjúsági irodalom a racionalitás bilincseitől oldja el a felnőttkorra oly céltudatossá és fegyelmezetté szürkült nappali álomvilágot. S mennyire alkalmas csapongó álmodozásaink valószerűvé tételére a filmművészet! A film ellenben története során inkább azon erőlködött, hogy kitalációit hihetőnek véljük. Eltávolodott a mesei képzelettől, a gyermeki érzelmek és gondolatok valóságosan létező, sokszor drámai fordulatokat sem nélkülöző „kitalációinak” nyomon követésétől. A játékfilmesek – s ez különösen a gyerekeknek alkotó rendezőknél megbocsáthatatlan vétek – mintha elfelejtenék, hogy valamennyien Mèliés köpenyéből bújtak elő.

Tóth Eszter tizenegy év körüli főhőseivel kétségtelenül a gyermeki lélek – képzelet és valóság viszonya szempontjából – legbonyolultabb időszakát próbálta megragadni. Ilyenkor még békésen megfér egymás mellett az olvasmányélmények összefonódása saját sorsukkal, és az élet alapkérdéseinek (szerelem, barátság, halál) mély átélése. Cooper indiántörténeteinek hősei, az abszurd gyermeki logikát kitűnően ismerő Erich Kästner regénybeli Eldorádója, vagy éppen az úttörő-romantika – mi másért játszódik a történet a hatvanas évek derekán? – jól párosulhatna a gyermekszerelem, a gyermekbarátság, s a szégyenből és önsajnálatból egyaránt táplálkozó kamaszöngyilkossága kísérlet témájával. Csakhogy itt nem a „nagy formával” van baj, hanem a részletek átgondolatlanságával, kidolgozatlanságával, stílustalanságával.

A falra a gyermeksors komor tényeit a képzelet „túlvilágán”, az álmok tantörténeteit pedig ideát, a (szám)háborús valóságban próbálja elmesélni. Ami „ott” hősiesség, emberség, nagyság, az „itt” kín és fájdalom. Íme a felnőtté válás stációi: a képzelet helyébe a valóság kerül, a fantázia birodalmát evilági rémálmok váltják fel. Elméletileg hibátlan ez az ív, ám a Nyomkereső szellemisége és poétikája minduntalan elvéti a lépést, s végül „bottal üti saját nyomát”. Képzelet és valóság viszonyának elrendezettsége (nem logikája) mindvégig esetleges. Érteni még csak értjük, mi köze van Vadölőnek a főszereplő sorsához, de a film nem tudja elfogadtatni velünk ennek az irodalmi alteregónak a lélektani jogosultságát. A mese nem varázsol el, a valóság nem akasztja meg a lélegzetünket, a „filozófia” pedig bántóan csikorog.

Csak a némiképp túlburjánzó halálmotívumokat vegyük sorra. Mire véljük a főszereplő kisfiú édesanyjának minden előzmény nélküli, két gyermekét is öngyilkosságra buzdító kiborulását? Kimaradt valami a forgatókönyvből? Vagy mit kezdjünk az osztálytárs temetésén a tanárnő kérdésére (ki hiányzik?) felelő hetes tárgyszerű válaszával (a halott)? Ez volna a halál abszurditása? (S akkor korábban elhalt édesanyjával az úttörővasút alagútjába „temetkező” kislány Kuroszavától ihletett képét még nem is említettem.) De már a film elején is egy halottnak vélt emberbe botlanak a gyerekek. A tisztáson szunnyadó, riadtan ébredő férfi nem más, mint Gojko Mitić, az indián, a bevezető jelenetben megelevenedő Cooper-könyv főhőse. Miután valóság és képzelet hasonlóságára így fény derült, szegény olvasmányélmény-indiánok halálába már nagy empátiával törődik bele a néző.

S ezek csak a halottak... Hogy egy délutáni boxmeccsen kiütött kisfiú miért fekszik még éjszaka is az udvaron, hogy miért gyullad fel a biológia szertár „nagy medvéje”, hogy Eldorádóban miért ropnak a gyerekek revütáncot, azt ne is feszegessük. A mi „felnőtt” agyunk ezekre a kérdésekre úgysem tud választ adni – de attól tartok, a gyerekeké sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1309