KritikaA setét toronyVarázstalanságHuber Zoltán
Ha feldolgozásnak nem is
jó, kórképként pontos az új King-adaptáció.
A hollywoodi producerek manapság nem zseniális
koncepciókról vagy csillogó sztárokról álmodnak, hanem olyan romlatlan
alapanyagok után sóvárognak, melyekből az örökkévalóságig táguló fikciós
univerzumok növeszthetők. Túlélésük biztos zálogát és az anyagi biztonságot a
stúdiók a büszkén birtokolt franchise-opciók számában és becsült potenciáljában
vélik megtalálni, ami alapjában véve erősen tudathasadásos állapot. A filmes
döntéshozók egyszerre szeretnének soha nem látott új világokat építeni és
nullára redukálni az ezzel járó alkotói és pénzügyi kockázatokat, ám e két szék
között igen gyakran a padlón végzik. Miközben a megfilmesítési jogokat
hímestojásként dédelgetik, a forrásműveket addig lúgozzák, míg a jól bevált
paneleket vissza nem kapják. A teremtő kreativitás helyett a lehető legkisebb
ellenállás a cél, az eredeti víziókból és témákból így a legtöbbször csak
néhány előzetes-kompatibilis szókapcsolat, marketingre optimalizált tulajdonnév
marad.
A műanyagosítás elméletben azt szolgálná, hogy a
produktum minél szélesebb közönséget érjen el, a clevelandi nagypapától a
pekingi kiskamaszig. A nagy erőbedobással beharangozott adaptációk így
körülbelül olyanok, mint a kézműves egyediség ígéretével hirdetett gyártósori
termékek: az üzembiztos minőség egyre nyomasztóbb unalmát az ikonikus figurák,
kedvelt alkotók vagy régi nagy kedvencek csillogó márkanévként való megidézése
hivatott elfedni. Gyakorlatilag mindegy, hogy épp a szellemirtók térnek vissza,
egyiptomi múmiák támadnak fel vagy jobb sorsra érdemes írók műveit
fosztogatják. Ha a produkcióval kapcsolatban a „franchise”, a „brand” és az „esetleges
folytatások” címszavai bukkannak fel, fékezett habzású fantáziával és
csökkentett merészséggel kell számolnunk.
Stephen King látomásos fantasy-folyamának
uniformizált, kínosan kidekázott adaptációja gyakorlatilag csak azért
érdemelhet némi figyelmet, mert hibátlanul példázza a fenti módszer
törvényszerű csődjét. Nem véletlen, hogy a projekt már jó tíz éve fejlesztési
fázisban aszalódott, hisz az elsősorban thriller-szerzőként ismert író
csodálatosan szerteágazó (más vélemények szerint szörnyen dagályos) regénysorozatának
fő erejét épp a szabálytalansága jelenti. King elsősorban a saját maga
szórakoztatására keveri fel a számára kedves motívumokat és műfajokat,
végigzongorázva számos különc ötletet, ami a tökéletes ellentéte az
adaptációval kapcsolatos gyártói elvárásoknak.
A setét torony filmverziójával
korábban J.J. Abrams és Ron Howard dolgozott és e két név mindennél
árulkodóbban szemlélteti a kitűzött irányvonalat. Az, hogy a feladatot végül a
dán Nikolaj Arcel végezte el és a forgatókönyvbe még a honfitárs Anders Thomas
Jensen is bedolgozott, senkit ne tévesszen meg. A bérmunkát a skandinávok az
áhított hollywoodi kreditekért tisztességgel elvégezték, azaz King szertelen
meséjéből a létező legközhelyesebb „young adult” sztorit vésték ki, klisék közé
erőltetve, erősen lebutítva és túlmagyarázva néhány önkényesen kiragadott
motívumot és figurát. Az igazán meglepő mégsem a történet sematikus unalma,
hanem a párhuzamos valóságok rendkívül enervált vizuális ábrázolása. King
hallucinogén szövegei (és a belőlük készült képregények) bőven nyújthattak
volna inspirációt, a végeredmény képileg mégis a kilencvenes évek hasonló
tematikájú tévéfilmjeit idézi. A setét
torony egyetlen említhető erénye a valóban izgalmas színészválasztás, ami
néhol még a figurák zavarosságát is ellensúlyozni tudja. Idris Elba eszményi
pisztolyforgató lehetne, ha nem degradálnák javarészt passzívan viselkedő
mellékszereplővé. Az egész vállalkozásból végül Matthew McConaughey jön ki a
legjobban, az antagonistája még úgy is szórakoztató, hogy egészen röhejes
módszerekkel kell gonoszkodnia.
A dolog igazi pikantériája mégis az, hogy végül
mintha már maga a finanszírozó stúdió sem hitt volna a saját filmjében. A
hivatalosan 60 millió dollárban meghatározott költségvetés ebben a műfajban
kimondottan alacsonynak számít és nyilvánvalóan a tisztes profit bebiztosítását
hivatott szolgálni. A pusztaság közepén álló torony éppen ezért nem Stephen
King univerzumát őrzi, hanem kinyújtott középső ujjként jelzi, miként
vélelekednek a képzelet szabad áramlásáról a mai hollywoodi üzletemberek.
A SETÉT TORONY (The Dark Tower)
– amerikai, 2017. Rendezte: Nikolaj Arcer. Írta: Stephen King műve alapján
Akiva Goldsman és Anders Thomas Jensen. Kép: Rasmus Videbaek. Zene: Junkie XL.
Szereplők: Idris Elba (Roland), Tom Taylor (Jake), Matthew McConaughey
(Walter), Katheryn Winnick (Laurie). Gyártó: Sony Pictures / Imagine
Entertainment / Weed Road Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 95 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 6.67 |
 |
|
