KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Enyedi Ildikóval

Forró tudomány

Sipos Júlia

Az én XX. századom óta Enyedi Ildikó világában tudomány és transzcendencia egymást feltételező fogalmak.

 

Édesapád híres tudós, településszociológus, mi a jelentősége ennek a te életedben?

Apám természettudós, nagyon sokat követelő

ember, már három éves koromban is úgy társasjátékozott velem, hogy minden alkalommal laposra vert, a maximumot kívánta tőlem. Lehet, hogy magamtól is teljesítményorientált gyerek lettem volna, de így aztán végképp az lett belőlem, és lehet, hogy azért nem léptem tudományos pályára, mert ő már tett valamit ezen a téren. De azért máig is nagyon érdekelnek a társadalomtudományok, és amennyire sikerült belelesni a természettudományokba, az is érdekelt. Mostanában egyre inkább.

Hogy’ sikerült belelesned a természettudományokba?

Közgazdasági egyetemre jártam matematika szakra, az a szakma majdnem igazán létezik. Matematikai modellezést tanultunk és véletlenül az a fajta matematika, amit ott tanítottak, közel áll ahhoz az eszközrendszerhez, amelyet a modem tudomány, például a csillagászat használ. Így aztán egy picit könnyebb volt tájékozódnom.

Akkoriban nem gondoltál arra, hogy matematikus leszel, valamilyen tudományos pályára lépsz?

Az világos volt, hogy nincs elég tehetségem a matematikához. Nagyon szerettem, azt szerettem a legjobban az egyetemen, de ahhoz azért rátermettség kell, és nagyon sok minden más is érdekelt. Valószínűleg azért lettem filmes, mert nem tudtam eldönteni, mi érdekel a legjobban, és itt végülis mindent ki lehet élni.

Akik látták Az én XX. századomat, azok számára nyilvánvaló, hogy a tudomány beépült valahogy a filmjeidbe, de gondoltál-e erre tudatosan?

Semmi esetre sem volt tudatos. De annyi biztos, hagy ma a tudomány az a forrópont – és sajnos nem a művészet és nem a filozófia –, ahol az ember azokat a bizonyos nagy végső kérdéseket felteszi, amelyekre persze nem kap választ, de legalább felteszi őket. Ezért aztán az ember óhatatlanul jobban figyel a tudományra, mint a művészetre vagy éppen a filozófiára, amely hosszú ideig nekem nagyon fontos volt. Mivel a részemmé lett ez a tudás, a filmekbe is átszivárog. Minden filmnél utólag méri fel az ember, hogy öntudatlanul is lenyomatát adta annak, pillanatnyilag hol tart.

Miért gondolod, hogy ma a tudomány a forrópont, a művészet nem teszi fel a végső kérdéseket?

Bármely ágát nézem a művészetnek, csak opportunista túlélési technikákat látok. A film, amelynek a rossz állapotát közelebbről látom, nincs igazán rosszabb helyzetben, vagy nem kell jobban szégyenkeznie, mint mondjuk az irodalomnak. Olykor felcsillan valami, de azt hiszem, hogy nincs annyi töltet, nincs annyi bátorság a művészekben, amennyi ahhoz kellene, hogy igazi műalkotásokat hozzanak létre, olyasvalamit, ami a legmélyéig felkavarja az embert, de éppen ezzel el is rendezi és helyére is teszi a dolgokat, és végül a néző, olvasó jobban látja, hol a helye a világban, és hogy valami nagy egésznek a része. Ezzel pillanatnyilag nem foglalkozik a művészet, és nem igazán sikeresen foglalkozik a filozófia. A tudósok viszont, ha csak egy pici lépést tesznek is előre a saját szakterületükön – legyen szó érsebészetről vagy archeológiáról –, azonnal a legvégső kérdésekhez jutnak. Úgy látom, hogy a tudomány legjobbjaiban van is annyi bátorság, hogy ezekkel a végső kérdésekkel botcsinálta filozófusként, botcsinálta művészként szembenézzenek, és én ezért nagyon hálás vagyok nekik, mert pillanatnyilag éppen az agyonspecializált tudomány – amely hihetetlen távolságban van a mindennapi ember tudásától – az egyedüli, amely összeköti a személyt a mindenséggel. Tehát valamilyen módon kapcsolatba hozza a mi életünkkel azokat a tágabb dimenziókat, amelyekben élünk. Pedig megtehetné, hogy ennek fittyet hány.

Ez úgy hangzik, mintha valamilyen katartikus élmény rejlenék mögötte. Mi indított el benned ilyen filozofikus gondolatokat?

Az újságokban majdnem minden nap akad valamilyen tudományos hír, és nagyon ritkán találok közöttük olyat, amelyik ne vonatkozna az életünk értelmezésének a teljességére. Akár egy Mars-expedícióról van szó, akár különböző régészeti leletek datálásáról, vagy az állatok viselkedéstanáról. A fizika és a matematika pedig a legtisztább formában transzcendens tudománnyá vált az utóbbi száz évben.

És milyennek látod a társadalomtudomány mai állapotát?

Tanácstalan állapotban van, de nem rovom fel neki, mert olyan hihetetlenül tanácstalan állapotban vagyok én is, és annyira a vihar előtti várakozás állapotában van az európai vagy európai típusú társadalom, hogy a legőszintébb, amit a társadalomtudomány mondhat, hogy tanácstalan. Nagyon meglepődnék, ha valaki igazán előre tudna látni úgy ötven évre, vagy ha meg tudná mutatni, melyek azok az erők, amelyek ezt a széteső világot össze tudnák fogni, más irányba tudnák billenteni. Én nem látok ilyen erőt, csak reménykedem, hogy majd csak felbukkan valahol. De lehet, hogy csak mi vagyunk vakok, és ez az erő már régóta dolgozik.

Érdekes, amit mondasz, mert az utóbbi években én inkább a tudomány iránti kétellyel találkoztam. A tudománytól ebben a században nagyon sokat vártunk, lehet hogy többet, mint amit nyújtani tudott. Csalódtunk a tudományban.

Ha összehasonlítjuk a vallásos és a laikus társadalmat, nagyon érdekes dologra bukkanunk: a polgári társadalomban, ahol természetesen van államvallás, megadják a vallásnak és az egyháznak, ami az övé, de a szabályrendszerek-mi bűn, mi nem bűn – egy hihetetlen szűk gazdasági praktikumra korlátozódnak. A polgári társadalomban a mindennapi cselekedeteim és a világ egésze közti közvetlen kapcsolat, amely pedig minden vallási alapon szerződött társadalomban megvolt, tulajdonképpen megszűnt A legdurvább és a legkegyetlenebb rendszerben is tudtam, hogy ha én iszom egy pohár vizet, akkor az a cselekedet nemcsak itt, ebben a szobában, hanem az egy sokkal nagyobb egészben is történik. És ez a meggyőződés az élet legapróbb részletét, az étkezési szokásokat, az oktatást, a gyermekek nevelését mind átitatta. A polgári társadalomban ez a transzcendencia megszűnt, nem utolsósorban annak a XIX. századra kikristályosodott tudományideálnak következtében, amely mindent pontosan mérhetővé, ellenőrizhetővé tesz, és csak azt fogadja el, ami ezeknek a mércéknek megfelel. Ez a múlt századi tudományideál támasztja alá máig is azt a végtelenül szűk és kicsinyes modellt, amit a polgári társadalom kínál, és aminek a kicsinyességére azonnal rájön az ember, mihelyst nem egy különleges jólétben élő – egy gyarmatbirodalom vagy a harmadik világ szolgáltatta piacbirodalom termékeiből profitáló-társadalom tagja. A társadalmat a XX. században elhagyta a tudomány, a tudósok már nem tekintették magukat csalhatatlannak, szépen kihátráltak a vátesz-szerepből.

Nálunk most hátrálnak ki.

Ennek így kellett történnie, mert a tudomány új határokhoz ért, ahol olyan kérdések merülnek fel, amilyenekre már nem lehet XIX. századi válaszokkal megfelelni. Az sem biztos, hogy a mai tudósok a világi világosságnak akarnak a szószólói lenni, éppen a legkiválóbbak kezdték el keresni az utat vissza az emberekhez, az egyes emberhez és a másik oldalon pedig valamilyen istenképhez. Tehát az a tudomány, amelyre a polgári társadalom hivatkozik, már régen nem létezik. A mai tudomány nagyon tisztességes módon kérdéseket tesz fel és nem válaszokat akar adni, ebben is különbözik a múlt századitól.

Mik azok a végső nagy kérdések, amelyek valószínűleg még a XXI. században is aktuálisak lesznek?

A legkülönbözőbb módon teszik majd fel azt a kérdést, hogy mi az ember, mi lakik benne, és mit lehet tőle várni. Az, hogy mit lehet tőlünk várni, nagyon sokban függ attól, hogy genetikailag mi van belénk programozva, hogy valójában mi történt az emberiség múltjában, ennek feldolgozása nagyon segítené, hogy megértsük azt az állandóan, mániákusan visszatérő öncélú kegyetlenséget, ami az emberben lakik és azt a végtelen, hihetetlen gyöngédséget és finomságot, ami szintén az ember sajátja. Megértsük, elfogadjuk és valahogy együtt tudjunk vele élni.

Ha legközelebb filmet forgatsz, ugyanezeket a kérdéseket akarod majd feltenni?

Ha minden jól megy, tavasszal új filmet kezdek forgatni. Még nem merek róla semmit sem mondani, de az biztos, mindent megteszek azért, hogy egy részét annak a feszültségnek, ami felgyülemlett bennem a saját életállapotunk láttán, és azt a nagy reménymennyiséget, ami szintén megvan bennem, valahogyan beletegyem ebbe a filmbe. Hát majd meglátjuk.

 

 

AZ INTERJÚ A KOSSUTH RÁDIÓ TUDOMÁNYOS SZERKESZTŐSÉGÉNEK MŰSORÁBAN ELHANGZOTT BESZÉLGETÉS VÁLTOZATA


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/03 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1426