KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/június
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Létay Vera (1935-2020)
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „A mozikkal együtt sírunk, együtt nevetünk”
• P. Szabó Dénes: A viszály magvai Jancsó-filmek a rendszerváltásról – 2. rész
• Báron György: Kortársunk, Voltaire Candide
• Morsányi Bernadett: Idő van Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Harcmodor hidegháborúban Békeidő
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Családban marad Hirokazu Kore-eda
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Sóhajok és sikolyok Dario Argento-portré – 2. rész
• Nemes Z. Márió: A lehetetlen film filozófiája A horror filozófiája
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Varró Attila: Barbárok a tudatküszöbön Richard Corben: Neverwhere
• Baski Sándor: Pszichedelikus mélyfúrások Az éjféli evangélium
LATIN PANORÁMA
• Lénárt András: A Disney-küldetés Amerika-közi filmpolitika
• Barkóczi Janka: Távoli hangok Kleber Mendonça Filho és az új brazil film
• Bácsvári Kornélia: Síkváltások Karanténnapló
NÉMET PANTEON
• Schreiber András: A lefejezett próféta Friedrich Wilhelm Murnau
• Martin Ferenc: Tájba vetített érzelmek Murnau és a miliő
KÖNYV
• Kránicz Bence: Jelmezes rajongók A képregényfilm
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Apokalipszis itt és most? Világjárvány a videójátékokban
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: A történelemnek nincs vége Homeland
• Pernecker Dávid: Se isten, se sors Devs
• Kovács Gellért: Megcselekedte, amit megkövetelt Romlott oktatás
• (X) : Rejtett kincsek Az HBO eredeti játékfilmjei
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Batman új arcai Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nekrológ

Létay Vera (1935-2020)

Schubert Gusztáv

Hamvai hol szóratnak széjjel, saját kérésére, nem fogjuk tudni. Hogy itt járt, hogy mit tett, nem síremlék őrzi majd, hanem barátai, munkatársai, és főleg olvasói. Vera szívelné legkevésbé, ha korrekt mondatokban elhadarnám életét, a kislányként túlélt vészkorszakot, a színművészeti főiskola dramaturg szakának szellemi izgalmaktól pezsgő, boldog korszakát, a filmgyárban majd filmkritikusként a kis Filmvilágnál töltött 60-as éveket, majd 1979-ben a kéthetente megjelenő „kis” Filmvilág boszorkányos átváltoztatását „nagy” Filmvilággá, a szakma és a filmrajongók által egyaránt kedvelt „filmművészeti folyóirattá.” Több volt ez, mint szakmai bravúr, a Filmvilág újdonsága nem abban állt, hogy bátrabb, szellemesebb, alaposabb kritikákat közölt, mint elődje vagy riválisai, hanem hogy megszabadult a politika gyámkodástól. Addig is voltak persze szabad szellemű kritikák, független kritikusok, a Bíró Yvette vezette Filmkultúra (1965-1973) a lehető legmesszebbre ment a cenzúra elleni harcban, de most fordult elő először, hogy egy filmlap gyakorlatilag szabadon működhetett. A cenzor ugyan időnként odacsapott egy-egy tabu megsértésért, mint 1987-ben, amikor Létay Verát a Balázs Béla-díj átvétele napján értesítették, hogy törölték a díjazottak listájáról, de a lap ettől nem lett engedelmesebb. A megújult Filmvilág persze nem politikai szamizdat volt, a filmet magáért szerette, nem a politikai „üzenetéért”. Ez volt az igazán nagy fordulat a magyar filmkritika történetében. Onnantól kezdve ugyanis a műelemzés lett a kritikaírás célja, nem a politizálás. Létay Vera biztos ítéletű, világos és élvezetes stílusú kritikusként került a Filmvilág élére, és munkatársaitól is hasonló erényeket várt el. Zsugán, Zalán, Bikácsy, Szilágyi, Reményi, Székely, Kovács, Koltai, Fáber, Ardai, és a lap külleméért felelős Nádai, majd Lajta. Ez tényleg aranycsapat volt. Vonalas „házmester-kritikus” – Létay telitalálata az Iván, a rettentő kritikájában (mert kitűnő színházi recenzens is volt) – egy sem akadt közöttük. A 80-as évek szerkesztői aranykora kivételes pillanat volt a lap életében: túl a könyörtelen diktatúrán, innen a kíméletlen haszonelven. „Meddig lehet jó író valaki? Amíg tehetsége ellenáll a rutin kísértésének.” Kritikusnál sincs másképp. Nekrológok helyett olvassuk inkább újra Vera kritikáit: rozsda nem marta őket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 00-00. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14562