KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/június
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Létay Vera (1935-2020)
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „A mozikkal együtt sírunk, együtt nevetünk”
• P. Szabó Dénes: A viszály magvai Jancsó-filmek a rendszerváltásról – 2. rész
• Báron György: Kortársunk, Voltaire Candide
• Morsányi Bernadett: Idő van Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Harcmodor hidegháborúban Békeidő
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Családban marad Hirokazu Kore-eda
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Sóhajok és sikolyok Dario Argento-portré – 2. rész
• Nemes Z. Márió: A lehetetlen film filozófiája A horror filozófiája
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Varró Attila: Barbárok a tudatküszöbön Richard Corben: Neverwhere
• Baski Sándor: Pszichedelikus mélyfúrások Az éjféli evangélium
LATIN PANORÁMA
• Lénárt András: A Disney-küldetés Amerika-közi filmpolitika
• Barkóczi Janka: Távoli hangok Kleber Mendonça Filho és az új brazil film
• Bácsvári Kornélia: Síkváltások Karanténnapló
NÉMET PANTEON
• Schreiber András: A lefejezett próféta Friedrich Wilhelm Murnau
• Martin Ferenc: Tájba vetített érzelmek Murnau és a miliő
KÖNYV
• Kránicz Bence: Jelmezes rajongók A képregényfilm
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Apokalipszis itt és most? Világjárvány a videójátékokban
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: A történelemnek nincs vége Homeland
• Pernecker Dávid: Se isten, se sors Devs
• Kovács Gellért: Megcselekedte, amit megkövetelt Romlott oktatás
• (X) : Rejtett kincsek Az HBO eredeti játékfilmjei
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Batman új arcai Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Jancsó-filmek a rendszerváltásról – 2. rész

A viszály magvai

P. Szabó Dénes

Jancsó az elsők közt mutatta meg a rendszerváltás ellentmondásos, a későbbi politikai megosztottság csíráit magában hordó folyamatát.

Jancsó rendszerváltás-trilógiájának második részében, az Isten hátrafelé megy történetében a „békés átmenet” kérdése mellett ugyancsak lényegi szerepet kap a „szocializmushoz fűződő viszony” problémaköre is, mely rögtön a film elején megjelenik. Egy, a Halászbástyán zajló forgatáson az egyik névtelen szereplő a kamera felé fordulva felteszi a kérdést, „Mi volt ez a negyvenöt esztendő?”, majd rögtön megválaszolja azt: „koncepció, amelyet vállalni kellett soha el nem követett bűnökért egy őt gyalázó, kimódolt történelmi múltra”. A férfi azt mondja, elérkezett az ideje annak, hogy az áldozat megnevezze a vétkeseket, és „az elborzasztó, elfajult tetteiket örök időkre nevükhöz kapcsolja”, majd felsorolja a neveket „Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Kádár János”. Ekkor azonban a forgatás hirtelen abbamarad, majd a filmbeli rendező nagybátyja (Madaras József) kezd bele egy szónoklatba, mely tematikailag ugyan kapcsolódik az előző monológhoz, de a jelen aktualitását egy másik szempontból világítja meg. A nagybácsi szerint „A magyarság nem kiállt bosszúért, de megköveteli az erkölcsi jóvátételt, és követeli a magyarországi magyar lakosság hátrányos helyzetének megszüntetését, amely az idegen hatalom jelenlétében kárára alakult ki.” A film tehát egy másik, az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások sarkalatos pontját emeli be, vagyis a nemzetiségi törvény megalkotását követeli, amely védi a magyar nemzetiség jogait és védi a magyar nemzetiséget az ellene irányuló célzatos uszítástól és rágalmazástól, valamint a mások által kárára elkövetett genocid szándékú szövetkezéstől. A szövegét viszont ő sem tudja végigmondani, a beszédet szaxofonzene szakítja félbe, mellyel Jancsó érzékelteti, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő még nem oldotta meg a múlt kérdéseit, sérelmeit, miközben számos olyan, a társadalmat érintő probléma keletkezett, mely megválaszolásra, további kifejtésre vár.

A Kádár-korszaktól és a szocialista múlttól való elhatárolódás már az első EKA-üléseken egyértelmű volt, az 1989. március 30-án több párt is szóvá tette, hogy nem ért egyet azzal, hogy az MSZMP KB egy, április 8-ra tervezett megbeszélésre invitálta őket több olyan egyesülettel, melyek az MSZMP oldalát erősíthetik. Ezért például Magyar Bálint, azt ajánlotta, hogy a független szervezetek egy oldalon lépjenek fel, ne legyenek külön tárgyalások. Az április 7-i EKA-ülésen Lengyelországot hozza fel példának, ahol Lech Wałesa és a Szolidaritás kitartottak érdekeik mellett, így már 1989. február 6-án megkezdődhettek a kerekasztal-tárgyalások. Szabad György szerint feltételként kell megszabni, hogy a független szervezetek kikkel akarnak egy asztalnál helyet foglalni, mi legyen a tárgyalások rendje, és melyek legyenek a megvitatásra szánt kérdések, vagyis az MSZMP ne folytathasson látszattárgyalást. Fodor Gábor szerint nem kellene részt venni a találkozón, amíg nincsenek olyan álláspontok, melyekben mindenki egyetért. Az Ellenzéki Kerekasztal végül 1989. április 19-én egy, az MSZMP KB-nak címzett levélben kérte a tárgyalások megindítását, melyben külön kérték, hogy az MSZMP nyilvánítsa ki, hogy az Országgyűlést nem fogja olyan törvények létrehozására használni, melyek egyoldalúan befolyásolják az ország közjogi viszonyait, valamint a tárgyalásoknak kétoldalúaknak kell lenniük, a megállapodásokat pedig nyilvánosságra kell hozni. (Bozóki András: A rendszerváltás forgatókönyve, 1999)

Az 1989-es történelmi fordulópont megvilágításához további értelmezési keretet nyújt Hankiss Elemér Kelet-európai alternatívák című kötete, melynek forgatókönyvei közül az első három olyan csoportba tartozik, melyek szerint a kelet-európai társadalmaknak és a benne élő embereknek, embercsoportoknak „nincs és nem is lesz lényeges befolyásuk arra, hogy mi történik ezekkel az országokkal”. Jancsó két filmje is pont ezen meggyőződés szerint vezeti cselekményét, hiszen az Isten hátrafelé megy azt mutatja be, hogy a Szovjetunióban zajló események hogyan hatnak ki Magyarországra mintegy eltérítve azt a demokratikus berendezkedés és autonómia felé vezető irányvonaltól, míg a Kék Duna keringő arra nyújt példát, hogy a politika vezetői hogyan sodorják tévútra az országot megismételve a korábbi kommunista rendszer hibáit és újratermelve a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Az 1991-es Isten hátrafelé megy történései leginkább a Hankiss által felvázolt „Globális szcenáriók” közül A „Geopolitikai” forgatókönyvek csoportnak feleltethetők meg. E pesszimista jövőkép szerint a Szovjetunió jelenléte és befolyása továbbra is döntő jelentőséggel bír a kelet-európai régióban, melyben kiemelt szerepet kap a Gorbacsov-jelenség reformfolyamata vagy éppen annak lehetséges kudarca. A magyarországi rendszerváltás történetét tehát nem lehet önmagában, elszigetelt esetként vizsgálni, hanem figyelembe kell venni az európai és világpolitikai feltételeket, gazdasági körülményeket, csakúgy, mint a modernizációs törekvéseket és kényszereket. Utólag kijelenthető, hogy ha a kedvező világpolitikai feltételek nem lettek volna olyan jelentősek, akkor a korabeli magyar társadalom a saját erejéből képtelen lett volna a radikális változtatásra (Valuch Tibor: A jelenkori magyar társadalom, 2015).

Hasonló aggályát fogalmazta meg Hankiss Elemér is a Kelet-európai alternatívákban az ország függősége kapcsán: „Vitathatatlan, hogy Magyarország függvénye a világgazdaságnak és a nemzetközi politikai-hatalmi viszonyoknak; ha nem vesszük figyelembe e függéseket, e globális és geopolitikai összefüggéseket, akkor nem érthetjük meg azt, ami velünk történik, és esélyünk se lehet arra, hogy megtaláljuk a kiutat abból a labirintusból, amelybe belekeveredtünk. Ugyanez vonatkozik a történeti szcenáriókra: ismernünk kell azokat a folyamatokat, azokat a felszín alatt működő erőket, amelyek – akár akarjuk, akár nem – alakítják sorsunkat.”

A követendő politikai út kapcsán az 1989. június 21-i plenáris ülésen Kukorelli István azonban arra tért ki, az ország ne tegyen meg a szerves fejlődéstől idegen lépéseket, és kiemelte, hogy nem csak két választandó modell létezik, hiszen Európának több történetileg létrejött régiója van.

Az 1992-es Kék Duna keringő esetében Jancsó gondolatban már tovább lép, és egy olyan fiktív Magyarországot mutat be, ahol már lezajlott a rendszerváltás, azonban a külső, beavatkozó ideológiát ezúttal a kapitalizmus jelenti, miközben a történetben szintén szerepet kapnak a belpolitikai viszályok. A film tehát a trilógia első és második darabjával (Jézus Krisztus horoszkópja, 1989; Isten hátrafelé megy, 1991) ellentétben konkrétabban utal az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon is előkerülő tényleges politikai témákra, melyek szorosan érintik a korabeli gazdasági és társadalmi szerkezetátalakulást. Ilyen témák a „választások kérdésköre”, az „elnöki intézmény”, a „gazdasági és szociális átalakulás problémája” és a „szocializmushoz fűződő viszony”, mely a korábbi két filmben is vízválasztó volt.

A történet ezúttal is nyíltan politikai témájú, konkrétan egy politikai merénylet köré épül: a névtelen Miniszterelnök (Madaras József) miután megválasztása után nyilatkozik a sajtónak, egy, a Dunára néző hotel erkélyén (a Marriot Hotel volt a díszlet) ünnepel társaival, majd ellátogat egy átalakítandó gyárba, ahol az unokaöccse meggyőzi a miniszterelnök feleségét, hogy az egy pisztolylövéssel végezzen vele. A film hátralévő részében a merényletnek a politikai élet szereplőire gyakorolt lélektani hatását követjük nyomon, mely során kivált a miniszterelnök özvegye és unokatestvére kap kiemelt figyelmet.

A Kék Duna keringőben az előző két filmhez hasonlóan már a játékidő elején szóba kerül a „szocializmushoz fűződő viszony”, ezúttal a „választások kérdéskörével” összefüggésben. Ebből a szempontból sokatmondó, hogy rögtön a második jelenetben a Parlamentet látjuk, mely már önmagában is jelentőségteljes, hiszen az épület a Jancsó-életműben – mely a politikának kezdettől fogva kiemelt, sorsfordító szerepet tulajdonít – ebben a filmben szerepel második alkalommal; először a késő Kádár-kor jelenére reflektáló Szörnyek évadjában volt látható.

Ezen a ponton érdemes hangsúlyozni, hogy Jancsó filmjei esetében mindig kiemelten fontos, hogy a cselekmény milyen térben történik, vagyis külön jelentést hordoz, hogy az adott jelenet vagy a játékidő egésze természetes vagy épített környezetben, szabad ég alatt vagy zárt terekben játszódik. A helyszín azonban az adott film narratívája szempontjából nem pusztán a kinézete és a kiterjedtsége szempontjából lényeges, hanem korábbi története okán is. Bár utóbbi szempont Jancsónak leghangsúlyosabban a Szörnyek évadjával kezdődő, majd a 1999-től induló Kapa Pepe-sorozatára jellemző, már az első, 1945 nagyhetében játszódó A harangok Rómába mentek című filmjében is felfedezhető. Utóbbi film egyik gyárjelenetében két fiú véletlenül észreveszi, hogy német katonák zsidókat akarnak deportálni egy bányában, majd a páros véletlenül meglök két csillét, melyek a németek közé zuhannak, így egy lányt sikerül elbújtatniuk. A jelenetet Jancsó Fertőrákoson, a kőbányában forgatta, ahol a második világháború utolsó napjaiban kétezer zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg.

A Kapa Pepe-sorozatban már bevett gyakorlattá válik, hogy Jancsó Budapest történelmi múlttal terhelt műemlékeit dramaturgiai funkcióval ruházza fel: a Parlament mellett több történelmi épület, emlékmű és szobor meghatározó, szimbolikus szerepet kap.

A Kék Duna keringő említett, Parlament előtti jelenetében a filmbéli miniszterelnök a Kossuth térre néző lépcsőn igyekszik fel, miközben egy újságíró faggatja a politikai terveiről. A kormányfő elmondja, hogy nemzeti és keresztény programmal készülnek, és megtorolnak minden sérelmet, mely rajtuk és a népen esett. Az újságíró egy másik kérdésére megtagadja a választ, mondván a nő tegyen fel rendes kérdéseket, úgy ahogy az a kommunisták idejében volt, vagyis a film implicite jelzi azon aggályát, hogy az előző korszak ideológiai szemlélete túl fogja élni a rendszerváltást. Noha a magyar átmenetet megidéző filmekben nem szerepel konkrétan az EKA-témák közül az „elnöki intézmény kérdése”, megjegyzendő, hogy a Kék Duna keringő az egyetlen film, melyben államfő helyett egy fiktív miniszterelnök kap szerepet. Alakja kapcsán Jancsó azon aggodalmát fejti ki, hogy mi történne, ha a legfőbb politikai vezető nem pártatlan, nem a nemzet egészének képviseletében, nem a demokratikus szabályok szerint kormányozna. Ezen probléma – bár az államfő intézménye kapcsán – az 1989. augusztus 30-i NKA-tárgyalások középszintű politikai egyeztető bizottságának ülésén is elhangzott Somogyvári István részéről, aki kifejtette, hogy az államfőnek nem szabad a hatalmi ágak, a kormány és az országgyűlés fölé kerülnie.

A fiktív miniszterelnök által nyilatkozott mondat továbbá hűen tükrözi a film kapcsán a Magyar Hírlapnak adott Jancsó-interjú egy részletét: „Most az a baj, hogy olyanok mondják el, hogy mi történt, akikről tudom, hogy kik voltak. Bocsánat, de nem lehet ugyanolyan mechanizmusú hazugságokkal áltatni a népet, és a népnek magát, mint amilyenekkel minket áltattak negyvenöt után.”

A szocialista rendszer lebontásának és a demokratikus választások alapelveinek kérdésköréhez kapcsolódik a kormányfő unokatestvérének (Cserhalmi György) egy megállapítása, miszerint a választás csak néhány ezer embernek fog kedvezni, míg tízmilliónak hallgatnia kell. Később egy hotelszobában és annak erkélyén zajló jelenetben azt mondja, „Ez már maga a Balkán, Dél-Amerika, Afrika”. Jancsó tehát kifejti abbéli félelmét, hogy a rendszerváltás utáni választási rendszerben, bár megváltozott politikai miliőben, folytatódni fog a kommunizmus alatti autoritárius rendszer és annak propagandagépezete.

A fogadást követő gyárjelenetben az EKA-tárgyalások során is előkerülő „gazdasági és szociális átalakulás problémája” kap erős hangsúlyt. Már az 1989. június 13-i nyitó plenáris ülésen megfogalmazódott a „harmadik fél”, a társadalmi szervezetek részéről, miszerint illúziót jelent az átmenettől azt várni, hogy a gazdasági és társadalmi válság magától megoldódik, másrészt, ha annak kezelése elmarad, a következő generációra még nagyobb teher hárul. Az 1989. június 21-i plenáris ülésen a gazdasági és szociális válság leküzdése kapcsán Iványi Pál is kifejti, hogy ha a két területen belül felhalmozódnak a problémák, az a többpártrendszerre való átmenetre is veszélyt jelenthet, valamint jelzi azt a strukturális problémát – mely Jancsó gyárjelenetében is előkerül –, miszerint a piaci logika szerint funkcionáló gazdaság kedvezőtlen társadalmi hatásokkal is bírhat. Az EKA 1989. augusztus 29-i ülésének fontos javaslata, hogy egyetlen politikai párt se avatkozzon bele üzemek személyzeti vagy gazdasági kérdéseibe, a gazdasági döntéseket ne pártpolitikai alapon hozzák.

A Kék Duna keringő gyárjelenetében a miniszterelnök egy külföldről érkező színésszel (Rátonyi Róbert) tűnik fel, aki kijelenti, hogy az általa képviselt pénzügyi csoport és cég megvásárolja a létesítményt, és a helyén egy irodaházat épít fel. A bejelentés hallatára megjelenik a másik oldal is: munkások tiltakoznak az ország kiárusítása, az értékek eltékozlása és az üzem bezárása ellen. Ők is kifejtik ugyanazt, melyet korábban az unokatestvér is elmondott: „A kormány csak a gazdagoknak kedvez”. Hasonló veszélyre hívta fel a figyelmet Iványi Pál is az 1989. június 21-ei plenáris ülésen, miszerint az elkövetkező hónapok tétje, hogy kinek a tulajdonába kerül egy föld, egy gyár, valamint lesz-e jövedelemtermelés az új tulajdonosi rendszerben. A filmben a probléma felvetésének súlyosságát mutatja az is, hogy ebben a jelenetben szövetkezik az unokatestvér az elnök feleségével (Bánsági Ildikó), majd egy pisztolylövéssel végez az elnökkel. Később a temetésnél az unokatestvér Ady Endre Seregesen senkik jönnek című versét idézi, mely a korábban már említett, a rendszerváltás után újonnan kialakuló egyenlőtlen társadalmi viszonyokra is reflektál:

„Sürög a vad, magyar élet,

Még a némák is beszélnek

S uccám ellepik

S bárki taknyost egy bősz iram

Fölrepít.”

Az Isten hátrafelé megy után a Kék Duna keringőt is beárnyékolja a szocializmus visszatérésének veszélye, a rendszerváltás-trilógia első két filmjéhez hasonlóan a főhős most is képtelen elmenekülni a rendszerből: a film egyik utolsó, egy garzonlakásban játszódó jelenetében a biztonsági főnök kifejti az unokatestvérnek, hogy videófelvételek készültek róla, melyeket a saját kedvükre értelmezhetnek, vagy új hangsávot tesznek alá.

A Kék Duna keringőben a szocializmus „visszarendeződésének” veszélye újra és újra megjelenik – a film ebből a szempontból az Isten hátrafelé megy történetéhez hasonlóan szintén többrétegű. A film címe utal a fejlettebb Nyugat iránti vágyakozásra, de a keringő mint tánc jelezheti az örökké tartó körmozgást, a kezdeti ponthoz, vagyis a korábbi rendszerhez való állandó visszatérést is. (Ebből a szempontból a szimbolikus Kék Duna keringő cím rokonságot mutat Krasznahorkai László regénye, a Sátántangó címével, valamint az abból készült szintén körkörös szerkezetű Tarr Béla filmmel.) Másfelől a Kék Duna keringő lezárása szintén visszarendeződést mutat be: ebben a jelenetben újra a film elején látott hotelszobát látjuk, ahol az unokatestvér pisztollyal a kezében arra készül, hogy végezzen az elnökkel. Mindez arra utal, hogy a korábban látottak csak az unokatestvér tudatában fantáziaképekként jelentek meg. A továbbiakban azonban egy golyó végez az unokaöccsel (a tettes a képkivágaton kívül helyezkedik el), majd az egyre távolodó kamera a miniszterelnököt, annak feleségét és a többi szereplőt mutatja. (A film végén az elszálló helikopterben az egyik szereplő ki is mondja, hogy „…egy kész film pereg le az ember agyában a halál előtti pillanatban”, mellyel a szavak szintjén is újraértelmezi a filmet.) A Kék Duna keringőben az unokatestvérnek tehát nem sikerül megváltoztatnia a jövő menetét, mellyel Jancsó szimbolikusan jelzi, hogy a szocializmus négy évtizede áttételesen továbbra is befolyásolni fogja az ország társadalmi-politikai valóságát. A film ebből a szempontból is hasonlít a trilógia előző filmjének baljós jövőképéhez, az Isten hátrafelé megy zárlata ugyancsak átértelmezi a film korábbi jeleneteit, megfosztva a nézőt annak a reményétől, hogy a jövő megváltoztatható.

 

A tanulmány a szerző doktori disszertációjának a Filmvilág számára átdolgozott részlete.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/06 07-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14570