KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/június
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Mari Törőcsik Mari (1935–2021)
• Báron György: Legendák filmszociográfusa Szomjas György (1940-2021)
• Hegyi Zoltán: Mindenütt otthon Szomjas György
• Dárday István: A naplóíró könyörtelen megsemmisülése 1. rész
• Pentelényi László: „Papi” Lénárt István (1921-2021)
NŐK ÉS MODERNITÁS
• Pazár Sarolta: Nők állóháborúja Mai Zetterling (1925-1994)
• Vincze Teréz: Amikor a tudós rendez Susan Sontag: Duet for Cannibals
• Darida Veronika: Csendes összeomlás Chantal Akerman: Jeanne Dielman
• Alföldi Nóra: Az irónia kora Elaine May
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Kikémlelt gondoskodás Maite Alberdi
HÁBORÚK, VÉRMEZŐK
• Varró Attila: Életképek a halál szélén Shigeru Mizuki: Előre a dicső halálba!
• Benke Attila: Meghalni a fehérek Amerikájáért Spike Lee háborúi
• Zalán Márk: Az ártatlanság elvesztése Film és történelem: Gallipoli
FESZTIVÁL
• Schreiber András: A Zuniverzum tágul? Friss Hús 9.0
• Gerencsér Péter: Disszidensek chartája Cseh Filmkarnevál 2021
• Buglya Zsófia: Hazatalálás Kortárs Heimatfilmek
KÖNYV
• Kovács Kata: Popcornmentes övezet Az ismeretlen Uránia
FILM / REGÉNY
• Fekete Tamás: Az üresség irtózata Jim Thompson: 1280 fő
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Félisteni színjáték Steven S. DeKnight: Jupiter hagyatéka
KRITIKA
• Teszár Dávid: Gyökeret ereszteni Minari – A családom története
MOZI
• Vincze Teréz: A világ dicsősége
• Baski Sándor: Gyilkos szerepben
• Kovács Patrik: A hívatlan
• Varró Attila: Gonosz csoda
• Fekete Tamás: Valaki a túloldalon
• Benke Attila: Mortal Kombat
• Varga Zoltán: Tom és Jerry
• Lovas Anna: Boss Level – Játszd újra
STREAMLINE MOZI
• Kovács Kata: Belégzés, kilégzés
• Vajda Judit: Másik életem
• Huber Zoltán: Potyautas
• Jordi Leila: Érted mindent
• Lichter Péter: Mennyei napok
• Déri Zsolt: Vakító fény
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Jack Kirby királysága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Minari – A családom története

Gyökeret ereszteni

Teszár Dávid

Chung rezdülésekre érzékeny, intim családi drámája egy bevándorló koreai család erőfeszítéseit rögzíti az 1980-as évek vidéki Amerikájában.

 

A döntően koreai dialógusokkal dolgozó, koreai-amerikai Minari (2020) a filmes díjak tekintetében kísérteties hasonlóságot mutatott az Élősködőkkel (Parasite, 2019): idén ugyanúgy megnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe-ot, és ugyanúgy hat Oscar-díjra jelölték, mint Bong Joon-ho világhírű alkotását. Nóvum volt ugyanakkor, hogy a Minari színészei is kiemelt figyelmet kaptak: Steven Yeun lett az első ázsiai-amerikai jelölt a legjobb férfi főszereplő kategóriában, Youn Yuh-jung pedig a dél-koreai színművészek közül elsőként nyert Oscar-díjat. Mindebben a koreai mozi aktuális konjunktúrája és a bevándorlási/kisebbségi tematika mellett az is közrejátszhatott, hogy az Akadémia érzékenyített szavazóbázisa épp a #StopAsianHate mozgalom („állítsuk meg az ázsiaiak elleni gyűlöletet”) fellángolásakor adta le a szavazatait.

De mi miatt rezonál szinte mindenkivel a koreai-amerikai Lee Isaac Chung önéletrajzi ihletésű, bensőséges mozija, amely egy bevándorló család erőfeszítéseit mutatja be az 1980-as évek vidéki Amerikájában? Hogyan reflektál a korszak anyaországban is markánsan megjelenő „amerikai álom” képére? (Deep Blue Night, 1985; Chilsu and Mansu, 1988) Mindenekelőtt szemben áll mind a 1980-as évekbeli dél-koreai, mind a kortárs kelet-ázsiai bevándorló tematikájú (vö. A búcsú, 2019) filmekkel annyiban, hogy keleti vagy nyugati parti urbánus közeg helyett Arkansas állam Isten háta mögötti, elmaradott pusztájába kalauzol, és csak elvétve, hangsúlytalanul utal a beilleszkedés kérdéseire, a politikai deklarációktól (pl. rasszizmus) pedig teljes mértékben tartózkodik. Ehelyett Chung a Kaliforniából áttelepült, négyfős Yi család hétköznapjaira és egymás közti kapcsolatára fókuszál. A Minari humanista, apró rezdülésekre érzékeny portrét fest valamennyi, részben széttartó motivációjú családtagról (apa: a tőkehiányos zöldségfarm felfuttatása; anya: a család egyben tartása; gyerekek: barátkozás és egészségügyi kihívások), a konfliktusokkal terhelt drámai hangvétel pedig csak akkor enyhül, amikor segítségképpen megérkezik Szöulból a játékos-huncut, nagydumás nagymama, aki a válogatott koreai ínyencségek mellett magával hozza a címben szereplő, Ázsia-szerte használt, az amerikai táptalajon életképesnek bizonyuló zöldségfélét is.

A szülők közötti nézeteltérések mellett kiemelt figyelemben részesül a rendező alteregóját jelentő, kis David lassan átalakuló kapcsolata a „Korea szagú” nagymamával: a veterán Youn gyakran lopja el a show-t az egyébként képességes, kiválóan teljesítő koreai színészektől (Steven Yeun, Han Yeri). A külföldi nézők számára kevésbé nyilvánvaló, de egészen kivételes az a műgond, amellyel Chung megidézi a koreai kultúrát és szokásokat átmenteni igyekvő bevándorló család rekvizítumait a VHS-re rögzített varietéadásoktól a pár házasságkötését megelőző, 1971-es nagy koreai slágeren át (Lana et Rospo: Szeretlek) a nagymama által megtanított, helyi kártyajátékig (hwatu) és a legendás, kotyvasztott gyógynövényes szérumig. Ugyanebbe a vonulatba tartozik még a drámai csúcspontot követő közös földön alvás jelenete: ez is kiváló példája a mű hitelességének és a kulturális különbségekre épülő gazdag rétegzettségének. Míg a filmben látható, nemek szerinti csibeválogatási robotmunka a konfuciánus ideál egyfajta inverzének tekinthető (a fiú csibék kerülnek kidobásra, szemben a konfucianizmus férfiközpontúságával), a Minari az ősök tiszteletének jegyében áll, ekként pedig nagyon is konfuciánus szemléletű: olyan, mintha a holdújévkor esedékes, a felmenők előtt földig meghajoló gyermekek rituáléjának (sebae) mozgóképes változata lenne. Nem véletlen hát a végefőcímben feltűnő „Valamennyiünk nagymamáinak ajánlva” felirat a rendező részéről.

A Minari olyan hétköznapi, hogy szinte észrevétlenül vonja be a közönséget az intim, melegszívű családi drámába, a fináléra azonban nyilvánvaló lesz a nézői azonosulás mértéke. Lee Isaac Chung alkotása kis-nagy film: kis film, nagy szívvel és drámai erővel.

 

MINARI (Minari) – koreai-amerikai, 2020. Rendezte és írta: Lee Isaac Chung. Kép: Lachlan Milne. Zene: Emile Mosseri. Szereplők: Steven Yeun (Jacob), Han Ye-ri (Monica), Alan Kim (David), Youn Yuh-jung (Soon-ja), Noel Kate Cho (Anne), Will Patton (Paul). Gyártó: Plan B. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 115 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14945