KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/augusztus
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Orosz István: A népmeséktől a csillagos égig Jankovics Marcell (1941-2021)
• Varga Zoltán: Túl a labirintuson Cakó Ferenc animációi
• M. Tóth Éva: Unokák fesztiválja Kecskeméti Animációs Film Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Kormos Balázs: Rengeteg, és még annál is több Fliegauf Bence epizódfilmjei
• Bakos Gábor: Kíméletlen szolidaritás Családi tűzfészkek: Cassavetes, Tarr, Hajdu, Pálfi
ÚJ RAJ
• Csantavéri Júlia: Egy római Nápolyban Matteo Garrone
• Szabó Ádám: Farkasok az utcán Bogdan Mirică: Kutyák // Matteo Garrone: Dogman
IZRAELI PANORÁMA
• Nagy Tibor: Pajzsból lett pallos Izraeli háborús filmek
• Keresztesi József: Nagykorúság Rutu Modan: Exit Wounds
• Schubert Gusztáv: Mártírok útja Lior Raz – Avi Issacharov: Fauda
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Az értelmezés terei Claire Denis és a Tindersticks
STAND-UP
• Teszár Dávid: Szűk tér, ötletbőség Bo Burnham: Inside
FESZTIVÁL
• Boronyák Rita: Nem csak belső használatra Észt Filmhét
PILLANATKÉP
• Czirják Pál: Már nem fotó, még nem film Műcsarnok: Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói
OROSZ MOZI
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
• Szíjártó Imre: Az új Aranyborjú Gazdagok az orosz filmben
KRITIKA
• Baski Sándor: Párkapcsolati tőke Így vagy tökéletes
• Margitházi Beja: Az élet írja Beszélgetés Bakony Alexával
• Margitházi Beja: Ami fontos, és ami nem Bakony Alexa: Tobi színei
• Zsubori Anna: Szörnyben az emberi Enrico Casarosa: Luca
MOZI
• Fekete Tamás: Hang nélkül 2.
• Varró Attila: Képhatalom Pippa Bianco: Megosztás
• Pazár Sarolta: A szerelem nem várhat
• Kovács Kata: Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák
• Roboz Gábor: Halálos kitérő: Az örökség
• Parádi Orsolya: Diana esküvője
• Benke Attila: A szerelem röviden
• Varró Attila: Halálos iramban 9.
• Kovács Patrik: Jeges pokol
• Huber Zoltán: Tolvajok társasága
• Lovas Anna: Fekete Özvegy
STREAMLINE MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Vedlések ideje
• Roboz Gábor: A szerelem aranyhala
• Baski Sándor: Nem vagyok, aki vagyok
• Jordi Leila: Nyolcadik éjjel
• Kránicz Bence: Apaság
• Vincze Teréz: Halgyermek
• Fekete Tamás: Bill és Ted – Arccal a zenébe
• Varró Attila: Végtelen nap
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A haza hősei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Végtelen nap

Varró Attila

The Long Day’s Dying – brit, 1968. Rendezte: Peter Collinson. Írta: Alan White regényéből Charles Wood. Kép: Ernest Day és Brian Probyn. Zene: Malcolm Lockyer. Szereplők: David Hemmings (John), Tony Beckley (Cliff), Tom Bell (Tom), Alan Dobie (Helmut). Gyártó: Junction Films Limited. Forgalmazó: HBO Go. Feliratos. 93 perc.

 

Nem valószínű, hogy a brit Peter Collinson rövid, ám színes életműve valaha is újrafelfedezésre csábítaná a tömegfilm és modernizmus keskeny metszetét kutató filmtörténészeket. A számos középszerű kalandfilm és tucat-thriller között megbúvó rendhagyóbb alkotásai csupán korábbi szerzői művek másolatai (mint a Pinter-féle Birthday Party-t idéző The Penthouse, a Roeg Vándorregéjét újragondoló Earthling vagy a Spiral Staircase remek remake-je), egyetlen kultuszfilm-rangig jutott bravúrja, az Olasz meló pedig többet köszönhet rafinált heist- és hajszafilm-erényeinek, mint zsánerromboló auteur-indulatoknak. Akad azonban egy Collinson-opusz, amely egyfelől izgalmas átmenetet képez a free cinema-val folytatott ifjonti flörtjei (lásd Up the Junction) és az érett férfikor Boetticher-féle, belső feszültségekre építő kalandtörténetei között (Vadászidény, Kémek csatája, Ruble Noon), másfelől ritka és szemléletes kísérlet a háborús filmek konzekvens műfaji dekonstrukciójára.

A Végtelen nap Alan White lenyűgöző debütregényéből készült: ex-kommandós szerzője bresson-i fegyelemmel és precizitással hatástalanítja a hősies kliséket három brit desszantos egynapnyi krónikájában, akik őrhelyüket hátrahagyva megindulnak egy foglyul ejtett német ejtőernyőssel saját vonalaik felé, a halálos zárótűzbe. Collinson és (a Lester-szatírák írójaként elhíresült) Charles Wood az álomgyári harcostársakkal ellentétben nem a fekete komédia gránátjait használják (22-es csapdája, MASH), inkább a szubjektív tudatfilmek stratégiáját követik (Pokol a Csendes óceánon): „lost and looking” hősei – élen az egyenest a Nagyításból átdobott David Hemmings-szel – néhány röpke orvgyilkosság és egy kurta összecsapás (amely a film egyetlen hozzáadása a regényhez) percein kívül tanácstalanul bolyonganak a front rémálomvilágában, halottakat gyilkolnak vagy egymást ölik. Mindehhez hozzácsapva a lassításokkal, ugró vágásokkal, flashforwardokkal tarkított formanyelvet, valamint a dialógusokkal összemosódó bizarr belső monológokat, a Végtelen nap ékes bizonysága a korszak formabontó műfaji törekvéseinek – hogy bravúros vagy bosszantó iskolapélda inkább, az főként azon múlik, nézője vizsgáztat vagy vizsgázik belőle a filmszakon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/08 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15028