KritikaVan reményMinden, mindenhol, mindenkorHuber Zoltán
140 percre átruccanhatunk egy olyan párhuzamos univerzumba, ahol rideg tervezés helyett a legőrültebb ötletekből készül látványfilm. A párhuzamos univerzumok nemcsak léteznek, de egyre nagyobb káoszt okoznak az életünkben. E tény bizonyításához nincs szükség kvantumfizikára vagy elrugaszkodott fantáziára, a tárgyi bizonyíték most is egy röpke karnyújtásnyira van e sorok olvasójától. Aki pötyörészett már a családi vacsora alatt egy távolabbi barátjával úgy, hogy közben egy gördeszkázó kutyás videó alatti kommenteket pörget, az nyilván tudja, miről beszélünk. A Minden, mindenhol, mindenkor ebből a fájóan ismerős alapélményből olyan lehengerlően pozitív filmorkánt farag, amire már hatalmas szükségünk volt. A legtöbbször csak Daniels néven emlegetett Daniel Kwan és Daniel Scheinert párosa eddig sem a szokványos ötletekről volt híres. Izgalmas zenei videóik után Az ember, aki mindent tudott fingó hullás, néhol kifejezetten megható túlélős havervígjátékukkal keltettek figyelmet, most azonban nem egyszerűen emelték a tétet, hanem rögtön az ikszedik hatványra emelték. Az ambíciózus cím nem átverés, itt tényleg mindenkor, mindenhonnan és mindennel az érzékeinket és érzelmeinket támadják, totális sikerrel. Ritkán lehetünk ennyire biztosak, hogy egy jövendő kult-klasszikust láthattunk. Ha címkéznénk, Danielék mozgóképes tornádója a western és a gengszterfilm kivételével nagyjából minden fontosabb populáris műfajt magába szippant, a legkülönfélébb regiszterekben játszik és megkapó szertelenséggel idézget az egyetemes filmtörténetből. Ahogyan a szakmai és személyes csőd szélén táncoló átlagos családanya előtt megnyílnak a különféle világok, úgy indulnak a legvadabb irányokba az alkotók, kizárólag a burjánzó kreativitásukra hagyatkozva. Az igazi bravúr mégis az, hogy a tomboló káoszt nemcsak biztos kézzel szelídítik meg, de brutálisan szórakoztató és csodálatosan felszabadító moziélményt faragnak belőle. A Minden, mindenhol, midenkor nemcsak a párhuzamos univerzumok törvényszerűen egyre népszerűbb alaptémája miatt időszerű, hanem a zűrzavarral kapcsolatos alapállása miatt is. Míg ugyanis a Marvel és társai vért izzadva áltudományos magyarázatokkal hazudják realisztikusnak a multiverzumot, a két Daniel pontosan tudja, mindez tökéletesen lényegtelen. Egy történetben kizárólag olyan szabályok léteznek, amelyeket az alkotók maguk állítanak fel, ezért nem kell félni a szabálytalanul örvénylő kreativitástól és játéktól, illetve az ebből fakadó túlzásoktól sem. Igaz, a nézők többsége azért fog teljes odaadással beleszállni ebbe a játékba, mert a filmnek nemcsak hatalmas energiája, de óriási szíve és esze van. Az egész akcióhurrikán egy torokszorító egzisztencialista dráma körül kavarog, a középpontban egy olyan nővel, aki úgy érzi, elment mellette az élet és talán már soha nem lehet az, aki lehetett volna. Danielék tehát nem a mindig győző önmegvalósítók, hanem az egyáltalán nem különleges többség pártján állnak. Itt a rossz döntések a valódi szuperképességek, ami ezerszer emberibb, mint a szuperemberek steril példái. A végtelen lehetőségek csapdájában vergődő szereplőkkel és végig az orruk előtt lebegő megoldással Danielék hitelesen és őszintén reflektálnak az uralkodó irritált közérzetre. Ha pedig mindez nem enne elég, a mélyben évezredes filozófiai dilemmák lüktetnek, avagy egyetlen akciószekvenciában ilyen elegáns könnyedséggel még nem modellezték a modern kvantumfizika (a keleti vallások tanításaival összecsengő) sejtéseit. Mindez mégis a habot jelenti csak az ezerízű tortán, ahol egy kungfu párharc közben fenékbe tolt dildó a legnagyobb természetességgel fordulhat egy Wong Kar-wai előtti főhajtásba. A fentiekből talán nyilvánvaló, a stáb minden egyes tagjáról hosszú ódákat lehetne zengeni, az eltérő vizuális stílusokat lazán szintetizáló operatőri munkától az elképesztő vágáson át az isteni Michelle Yeoh vezette színészgárdáig. Az átlagos hollywoodi látványfilm töredékéből készült produkció végtelenül szimpatikus alternatívát mutat fel az alkotáshoz szükséges kockázatkerülést erőltetett rajongósimogatással és egyre növelt CGI-löketekkel ellensúlyozni próbáló fősodornak. Ezért is mélyen ironikus és csodálatos egyszerre, hogy a produceri székben ott ültek a két legutóbbi Bosszúállókkal kasszát robbantó Russo-fivérek is. Jó hinni abban, hogy valahol mégiscsak létezhet egy párhuzamos univerzum, ahol a két Daniel agymenéséhez hasonló őrületek tartják lázban a popcornrágcsáló közönséget. MINDEN, MINDENHOL, MINDENKOR (Everything Everywhere All At Once) – amerikai, 2022. Rendezte és írta: Dan Kwan és Daniel Scheinert. Kép: Larkin Seiple. Zene: Son Lux. Szereplők: Michelle Yeoh (Evelyn), James Hong (Gong), Stephanie Hsu (Joy), Ke Huy Quan (Wang), Jamie Lee Curtis (Deirdre). Gyártó: AGBO / Hotdog Hands. Forgalmazó: Prorom Entertainment. Szinkronizált. 132 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
