KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szörnyek keringője

Varró Attila

 

A középkori Európában elterjedt szokásnak számított a halálraítélt bűnöző bőséges utolsó lakomája, ahol elítélt és ítéletvégrehajtó egy asztalnál ettek-ittak, mielőtt megtették volna közös útjukat a kivégzőhelyig. Másnap a hóhért munkája elvégzése után bíróság elé állították, jelképesen halálra ítélték, majd megkegyelmeztek neki – a törvényes gyilkosság terhe azonban örök életére a végrehajtó lelkén száradt, mestersége ezért is öröklődött századokon át apáról-fiúra. Az USA déli államaiban nemcsak a halálbüntetés középkori hagyományát őrzik mai napig féltő gonddal, de egyes járulékos tradícióit is: bár a szörnyeteg lakomája szikár utolsó vacsorává szürkült, a hóhér mesterség például továbbra is családban marad. A svájci származású Marc Forster második nagyjátékfilmjének hőse egy ilyen déli família, három kivégző-nemzedék él egy fedél alatt, a feleségek sorra kidőltek mellőlük, csupán a napi rutin és a kölcsönös megvetés tartja össze őket. Aztán egy színesbőrű gyilkos rutinlikvidálása egy aprócska incidenssel végzetes láncreakciót indít el fiú, apa és nagyapa instabil kapcsolatában: előtörnek a lappangó indulatok, halmozódnak a halálesetek, míg végül a szomorú fekete özvegy egyikük számára elhozza a megváltás esélyét.

Okulva a legutóbbi hollywoodi film példáján, amely hóhér-főhőssel próbált helyes aranyszobrocskákat szerezni magának, a Szörnyek keringőjének rövid szüzséje sem ígér többet friss Oscar-drámánál, ezúttal Tom Hanks helyett redneck minimálverzójával, Billy Bob Thortonnal a popcorn mellé. Forster filmje azonban a várakozásokhoz képest kellemes meglepetés. Bár a rendező némiképp egészségtelenül vonzódik a tragikus gyermekhalálokhoz (miként ez előző filmjéből, az újszülött fiát elvesztő szerelmespárról szóló Everything Put Togetherből is kiderült) és az AddicaRokos színészpáros forgatókönyvén is erősen érződik az O’Neill és Tennessee Williams-drámaiskola káros befolyása, a visszafogott kivitelezés végig megóvja a filmet a hatásvadászat halálos bűnétől. Forster szolid távolságtartással dokumentálja az egyre halmozódó katartikus fordulatokat, szereplői egy óvatlan gesztussal sem árulnak el többet a szükséges minimumnál – de talán épp ez a visszafogottság válik a film megrendítő csattanójára kissé mesterkélté. A film leszedált érzelemkitörései – legyen szó hirtelen kirobbanó szeretkezési jelenetről vagy revelatív erejű ráeszmélésről – kitűnő alkalmat adnak a tehetséges színészgárdának az önmérséklet és empátia megcsillantására, de eltávolítanak a kiszemelt karakterektől: attól a leamortizált vidéki rögvalóságtól, ahol ezek az emberek felnőnek és megdöglenek. Letisztult amerikai tragédia szemtanúja a néző egy olyan világban, amely még a svájci Alpokból nézve sem tűnhet túl hiteles színhelynek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2782