KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napsugár sétány

Hegyi Gyula

 

Kezdetben volt a vadászles. Annak is a városi változata, amelyet Nyugat-Berlinben állították fel a fal mentén. A nyugati turisták felmásztak a vadászlesre, kellő borzongással átnéztek a keleti tartományba, hitetlenkedve látták, hogy ott is emberek élnek, aztán e látvánnyal gazdagabban visszautaztak Münchenbe, Manchesterbe vagy Kansas Citybe. A fal azóta leomlott, a vadászleseket hatalmas építési daruk váltották fel az egyesült Berlin szívében, de a nyugatról leselkedők és a meglesett keletiek viszonyában azóta is kísért a régi elzárkózás emléke. Ma is készülnek „nyugati” és „keleti” filmek, melyek az egyik vagy másik oldal szempontjából mesélik el többnyire a múltat, de olykor a jelent is, ahol a „wessi” és az „ossi” továbbra sem nagyon érti egymást.

A Napfény allé jellegzetesen „keleti” filmnek adja el magát, habár kérdéses, hogy a valódi keletiek magukra ismernek-e az édes-bús történetecske gondtalan hőseiben és nosztalgikus epizódjaiban. A soványka történet a berlini fal tövében, a keleti oldal egyik zsákutcájában játszódik, melynek folytatását szögesdrót és határátkelő állomás zárja le az NDK polgárai számára. A zárt tér és a még zártabb rendszer monotóniáját csak a rockzene oldja. A fiatalok, mint mindenütt a hatvanas-hetvenes években, zenélnek, zenét hallgatnak és a zenehallgatás lehetőségéért gürcölnek egész nap. Ahol fiatalok vannak, ott szerelmek is szövődnek, s a nagy szerelmi drámák fordulatait az egész baráti és iskolai kör a beavatottak kíváncsiságával követi. A zene, a szerelem és a barátság létfontosságú témái mellett amúgy mellékesen van jelen a másik élet. Idegesítő felnőtt hozzátartozókkal, tanárokkal és rendőrökkel, iskolai rendezvényekkel és katonasággal – ami minden fiatalnak kijutott a legendás hatvanas-hetvenes években. S ráadásul a berlini fallal, a Stasi mindenhova beépülő ügynökeivel és a leselkedő nyugatiakkal, akik oly pimasz fölénnyel bámultak át keletre – ez utóbbi az „ossik” meghatározó élménye volt ama messzeszállt években.

Leander Haussmann rendező filmje német precizitással sorolja fel a diktatúra összes kellékét, de a zenés-nosztalgikus filmben mindez inkább csak hangulatfestő elemként jelenik meg. Végül minden botrány elsimul, még a Stasi-ügynöknek jelentkezett barát is bocsánatot nyer, s az apró kis ügyeskedésekre arany fátylat terít az ifjúkor iránti nosztalgia. Sohasem voltam olyan boldog, mint akkor régen a Napfény allén, a régi Kelet-Berlinben, búcsúzik tőlünk a narrátor a film végén. Ha akarjuk, elhisszük neki, ha nem akarjuk, nem. A film leginkább ahhoz hasonlít, amikor egy házibulin „hozott anyagból”, divatjamúlt tárgyak és hanglemezek segítségével néhány órára eljátsszuk a múltat, a korabeli szenvedélyek valódi tétje nélkül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3090