KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal

A hálózott ember

Sipos Júlia

A kép forradalma a jövőkép forradalma is.

 

Ön szerint az elmúlt kétezer évben a filozófiát a szöveg éltette, a jövőben viszont a kép élteti majd.

Azért hiszek ebben a változásban, mert a filozófia a kultúra, a gondolkodás és az élet általános problémáival foglalkozik, és ebbe hangsúlyosan beletartozik a kommunikáció is. A kommunikáció pedig, ahogyan ezt mindennapjainkban tapasztaljuk, kétezer év szövegalapúsága után éppen most válik képalapúvá. Tehát a kép a meghatározó és nem a szöveg. A szeriőz napilapok néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlennek tartották, hogy képeket közöljenek, ma meg lassan átalakulnak illusztrált lapokká. Az emberek a tévét háttér-médiumként használják. Képek között élünk. Az Internet is multimediális – sőt interaktív. Ez azt jelenti, hogy az ember nemcsak képek élvezője vagy befogadója vagy passzív elszenvedője, hanem képek létrehozója is, és ez a döntő fordulat. A filozófia születésekor az athéni társadalom az írásos kommunikáció kezdeteit próbálgatta. Platón ahhoz a generációhoz tartozott Athénban, amely számára az írásbeliség már magától értetődő volt. (Megjegyzem, hogy Platón mestere és eszménye – Szókratész – azért nem hagyott hátra írásos műveket, mert nem tudott írni. Bár néhány dialógus azt sugallja, mintha Szókratész olvasott volna, de valójában az egész szókratészi gondolkodás úgy érthető igazán, ha egy öregedő, írástudatlan ember abszolút elképedéseként érzékeljük abban a világban, amely – számára – kezd érthetetlenné válni. Alapkérdésekkel fordul fiatal kortársaihoz: ezen mit értesz? A fogalmak, amelyeket tisztázni akart, az írásbeliség által kreált fogalmak voltak. Persze, az idealizáló emlékezet egy generációval később ezt már úgy jelenítette meg, mint a szókratészi bábáskodás filozófiai technikáját.)

Platón az első filozófus, akinek azzal a problémával kell szembenéznie, hogy a kommunikáció, a gondolkodás a lineáris írás közegében folyik. A korábbi generációk – a homéroszi nemzedék – dalban, táncban, ritmusban örökítették át a maguk enciklopédiáját, a maguk tudásanyagát. Platón is írásban hagyta hátra filozófiáját, és azok a problémák, amelyek őt foglalkoztatták, csakis az írás közegében keletkezhettek: az általános kifejezések, általános terminusok problémái. Például mi az igazságosság, mi a jó, mi a szépség? Ezek a kérdések egy írásbeliség előtti nyelven meg sem fogalmazhatóak, mert az nem elvont absztrakt fogalmakkal dolgozik. Platón merőben az írásbeliség gyermeke, abban azonban igaza volt, hogy az írás nem interaktív.

Tehát ha kép-kultúrában nőnek fel a gyerekeink, akkor az ő kérdéseik merőben mások lesznek?

Biztos vagyok benne, hogy a kérdések megváltoznak. A mi mostani kérdéseink sajnos nem túlságosan érdekesek, mert mi az írásbeliség világában szocializálódtunk. És ebből ered a mai kultúrával kapcsolatos pesszimizmus, a régi iránti nosztalgia, számos kultúrkritikai megjegyzés, ami mind-mind abból táplálkozik, hogy nehezen válunk meg attól a világtól, amiben felnőttünk, és amihez hozzászoktunk.

Azt hiszem, a felnövekvő generáció kérdései mások lesznek; kevésbé absztraktak, és sokkal inkább gyakorlatiasak. És nem az izolált gondolkodás lesz a jellemző, hanem a sok individuum kapcsolatából adódó újfajta kollektivitás. A közösséggé hálózott individuum.

Nem azt mondom, hogy a hálózott-gondolkodó minden ízében kollektív gondolkodásba süllyedt-süppedt-merült-ájult gondolkodó lesz, mert ez a képlet a történelem előtti idők horda-emberére lehetett jellemző. Nem a múlt ismétlődik meg, az evolúció sajátos jellege szerint a rétegek egymásra épülnek. Minden réteg megmarad, mint valamilyen ősi funkció hordozója. Az individualitás is a tömegkultúra viszonyaihoz képest éppenséggel növekszik: az internetet használó nyilvánvalóan individuálisabb élvezője a kínálatnak, mint a tévénéző, a rádióhallgató vagy az újságolvasó, már csak azért is, mert hiszen válaszoló, visszaválaszoló lény. Ezzel az individualitásával együtt is állandó kollektív kommunikációban él, mindig másokkal együtt gondolkozik. Ez teljesen új helyzet.

 

 

A szavak mögött a képek

 

A szövegben gondolkodás mennyiben teszi mássá az embert, mint a képben gondolkodás?

A képben, hangban, szagban, tapintásban való gondolkodás a törzsfejlődésben és egyedfejlődésben nyilván korábbi, mint a szavakban való gondolkodás. Valamiféle emberi intelligenciát a történelem előtti korok hajnalán feltételeznünk kell, még a beszélt nyelv kialakulása előtt, mint ahogy a felnövekvő kisgyereknél is, valamilyen emberi intelligencia csírái kibontakoznak még a beszédtanulás előtt. Tehát a beszélni még nem tudó ember nem majom, hanem ember. Amikor a digitális gondolkodásról beszélünk, tudnunk kell, hogy a digitális szó eredetileg azt jelenti: ujjakra szabott, ujjakkal kifejezett, például számszerűsítő, ennyiben logikailag szimbolizáló, míg az analóg – leképező. Az analógia hasonlóságot jelent, az analóg gondolkodásban a hasonlóság megőrzése, a mímelés rejlik. Amikor hangokban vagy képekben gondolkodunk, ez mindig annak alapján történik, amit hallottunk vagy amit láttunk.

Éppen ezért hagy teret az emberi fantáziának a szó.

– A szavak közege az elkülönítő, sorba állító, klasszifikáló – digitális – gondolkodásnak kedvez, ám a szavakban történő gondolkodás mögött mindig ott van a képekben való gondolkodás. A szavak rendet tartanak képzeteink körében, de képzeteink nélkül a szavak nem jelentenek semmit. Az a gyanúm, hogy Kant csak egyik legtragikusabb áldozata annak a folyamatnak, melynek során 2000 vagy 2400 éven keresztül a filozófusok puszta szavakban próbálták meg kifejezni, amit nem pusztán szavakban éltek meg, hanem képekben, hangokban, szagokban, tapintásokban. A tiszta ész kritikájának leghomályosabb passzusai igencsak árulkodnak arról, hogy a szerző most valami képieset próbál kifejezni, de képek nem állnak a rendelkezésére, csak szavak.

Akkor nem elvont fogalmak magyarázata lesz a gondolkodás, hanem nagyjából ugyanazt a szótárt használjuk majd, hogyha képek, hangok, illatok állnak rendelkezésünkre?

– Illő kritikával és öniróniával mondom: nem a szónyelvről a képnyelvre való áttérés, hanem a szónyelvnek a képnyelven való kiegészítése lesz a jövő képlete. A szavakban való gondolkodás ráépült a képekkel történő gondolkodásra, és ősi rétegként megőrződött a képekben való gondolkodás, a szavakban való gondolkodás is megőrződik majd, miközben ráépül egy új, képekben való gondolkodás, de a kettő együtt fog hatni. Mint ahogy az írott szavakban való gondolkodás ráépült a mondott szavakban, tehát a hangos beszédben való gondolkodásra. De a régebbi réteg valamiféle ősi funkcionalitást mindig megőriz. Nagy kérdés, hogy egy ilyen vizuális nyelv milyen jellegű filozófiai és kulturális kérdéseket fog felvetni. S itt azt kell mondanom, hogy a kultúra nem a művelt ember luxusa, hanem az emberiség túlélési stratégiájának egyik eleme. A mindennapi élet, a tudomány, a szórakozás közege egy szövegkép kombináció lesz, ezért a filozófia kérdései – az akkori filozófiák kérdései – ennek a vegyes médiumú kommunikációnak a nehézségeire vagy integrációs problémáira fognak vonatkozni.

A mi generációnk felelőssége azért olyan óriási, mert nem csak az elsők közt vagyunk, akik találkoznak ezzel az új médiummal, hanem az utolsók, akik még a régiben szocializálódtak. Az, amit mi nem rögzítünk, a régiből nem tudatosítunk, nem adunk át, elveszhet, és újrafelfedezése bizonyos szellemi vérveszteséggel történhet csak meg. Kortársaim nagy részének konzervativizmusa azért nyugtalanít, mert úgy érzem, hogy értékes időt vesztegetünk el ahelyett, hogy az új megoldandó problémákra figyelnénk.

De hiszen éppen ez a technika teszi lehetővé azt, hogy „ne higgyünk a szemünknek”, ugyanis pontosan tudjuk, milyen hihetetlenül élethű montázst, kollázst, virtuális jelenségeket imitálhatunk a segítségével. A kép önmagában nem segít, sőt tovább mélyíti az ezredforduló emberére jellemző gyanakvást. Mert egyáltalán nem biztos, hogy amit látok, az igaz, valódi, vagy pedig egy ügyes gépi-képi „hazugság”.

– Valóban új filozófiai kérdés: mitől igaz a kép? Mi a módszere a kép hitelesítésének? A szimulált, illuzórikus, fiktív képek világában, vagyis a virtuális valóság világában? Mit jelent a képi eredetiség? Bár szeretném megvédeni magunkat attól a téves gondolattól, hogy most egy olyan kommunikációs közegbe kerülünk, ahol könnyebb hazudni és hiszékenyebbek vagyunk. Én úgy gondolom, hogy a középkori írásbeliség idején vagy a könyvnyomtatás kezdeteikor az emberek nem voltak kevésbé veszélyeztetettek. A középkori és a korai könyvnyomtatás korabeli útleírások, történelmi beszámolók fiktív tájakról, fiktív eseményekről, legendákról, mítoszokról szóltak, a tény és a mítosz, a tény és a fikció egybemosódott ezekben az írásos munkákban. Az emberek rengeteg badarságban hittek. Nem gondolom, hogy a mai internethasználó könnyebben megtéveszthető, sőt, az internet soha nem látott lehetőségeit adja annak, hogy valamely állítást vagy hírt több forrásból ellenőrizzünk.

 

 

A Lewinsky affér és az ikonikus forradalom

 

Mindezek alapján kell-e félnünk a képek túlsúlyától?

A könyvtől is féltették az embert. A beszélgetésünk elején mondtam, hogy Platón például az írástól óvta az emberiséget. A XVIII. század harmadik harmadában, amikorra szélesebb körben elterjedt a könyvolvasás, az tűnt veszélyesnek, sőt, egészségtelennek, ha valaki magányosan, halkan olvasott. Nagyon egészségtelen dolognak tartották, hogy az ember ül, mormol, mozgatja a fejét, és tanácsokat osztogattak, hogyan lehetne mindezt ellensúlyozni azzal, hogy az olvasó fél óránként felkel és tesz egy nagy sétát. A könyvnek, az írott szónak természetesen továbbra is szerepe lesz. A kinyomtatott szó bizonyos funkciókat jobban teljesít, mint a képernyőn olvasott. Áttekinthetőbb, néha jobban kezelhető. Az emberiség nem bolondult meg, hogy megszabaduljon egy olyan eszköztől, amely bizonyos célokra továbbra is a legalkalmasabb. Ez a réteg biztosan megmarad, és az lesz majd érdekes, hogyan kombinálódik a kétfajta dokumentum: a régi típusú statikus kinyomtatott szöveg és ez az újfajta flexibilis-multimédiás, internetes dokumentum. Már most is megfigyelhetjük, hogy a tudományban, a kultúrában és a szórakozás területén olyan dokumentumok születnek, amelyek nem adhatók vissza a régi típusú média világában. Gondoljon arra, hogyha húsz év múlva egy történettudós fel akarja dolgozni a Monica Lewinsky-affért, és azt mondja, hogy kizárólag nyomtatott dokumentumokból hajlandó dolgozni, akkor egyszerűen rossz történettudós. Neki majd videóból és egyéb anyagokból kell összeállítania a történteket, és amikor az eredményeit közölni akarja, akkor sem lesz elegendő a pusztán írott vagy állóképekkel illusztrált tanulmány, hanem olyan tudományos mű lesz elfogadható, amelynek megfelelő publikációs lehetősége maga az Internet. Ez nem a jövő, ez már a jelen. Tehát ebben az értelemben miután a tudomány és a kultúra az Internet közegében mozog, mindezeknek szolgálólánya vagy királynője, a filozófia szintén ebben a közegben lesz kénytelen berendezkedni: akár a cselédszobában, akár a trónteremben.

Viszont az interaktivitás árnyoldala, hogy valóban bárki beleszólhat a történetekbe...

– Az Internet közegében is megvalósítható a szelekció. Vannak nyílt levelezőlisták, zárt levelezőlisták, hogyha nekem az a célom, hogy tizenkét kiválasztott barátommal egy speciális témán vitatkozzak, vagy úgy beszélgessek, hogy abba senki más ne tudjon beleszólni, erre természetesen van lehetőség.

De léteznek már olyan filmek, ahol úgy alakítják a történetet, ahogy a nézők zöme kéri...

– Már a homéroszi dalnok is a közönség reakcióinak megfelelően fordította ebbe vagy abba az irányba a történetét, tehát interaktív volt a produkciója. Sémákból, panelekből épült föl, igazodott a helyzethez, és a szórakoztatás volt a célja. A kultúra önfenntartásának trükkje éppen az volt, hogy szórakoztatva tanított. Azt gondolom, hogy nagyon sok minden, amit ma régi korok magas kultúrájának emlékeként imádunk és tartunk számon, tulajdonképpen a populáris kultúrából, a szórakoztatni vágyásból nőtt ki. A magas kultúra követelményei és jellegzetes termékei századról-századra változtak. Nem most kezdődik a változás. A mai klasszikus zene keletkezésének idején alkalmi produkció volt, amit alkalomra rendeltek és adtak elő. A magas művészet minden ágára és dimenziójára elmondható, hogy részben utólag idealizáljuk, mai fogalmaink szerint. Így hát nem hiszem, hogy félni kell az újtól, hanem bízzunk abban, hogy a neten olyan új populáris kultúra keletkezik, amely a maga filterező folyamataival csúcsteljesítményeket is létrehoz.

Ön hogyan adja át mindezt az oktatásban?

Először is kezdek beletanulni a kompjúter közegében való képalkotásba, hiszen immár az egyszerű értelmiségi, aki nem művész-grafikus, képes arra, hogy grafikát, képeket, látványt állítson elő. Áttörésnek érzem, hogy én mint filozófiai író, képek alkotásán kezdtem gondolkodni. Idáig sem okunk, sem terminológiánk nem volt ahhoz, hogy erről beszéljünk, mert nem voltunk hozzászokva a képekhez. Egy dolog képeket látni, másik dolog képeket állandóan produkálni, belső természetüket így megismerni, ez tehát óriási változás.

Most mind a két kultúrában otthon kell lennünk, és ezt a kétlakiságot továbbadnunk. Amit mi ma kétlakiságnak látunk, azt a következő generációk már elválaszthatatlan egységnek gondolják majd.

Ezt nevezi multimédiális filozófiának?

A multimédiális filozófia az írott szöveg, elhangzó szöveg, állókép és mozgókép sokdimenziós dokumentumaiban fogalmaz meg bizonyos általános vagy általánosító kérdéseket a jelentésekre vonatkozóan. Korábban egy állításra vagy egy szövegre vonatkozóan kérdezte azt a filozófus, hogyan különböztetem meg az igazat a hamistól. Most a képekkel kapcsolatban fogja föltenni ezt a kérdést, sőt, a kép és szöveg kombinációjára vonatkozóan is el kell döntenie, hogy melyik az igaz, ha például a kép ellentmond a szövegnek. Ha a kép önmagában hamis, hogyan lehet ezt más képekkel való összehasonlításában megállapítani? Azt hiszem, nyomon vagyunk. Egyáltalán: mit jelent egy autentikus kép? Hogyan választhatjuk el a hiteles képet a nem autentikustól?

Lehet-e közeledést felfedezni a mi európai, digitális, elvont gondolkodásunk és az ázsiai analogikus, képszerű gondolkodás között?

– Igen, mert például a kínai írásmód nem alfabetikus, hanem valamennyire képies, és most nyugaton egy ikonikus forradalmat élünk át. Ritkábban halljuk mostanában, hogy szembeállítják az ázsiai alkalmazott kutatást az európai, amerikai alapkutatással. Ahogy a világban az alkalmazott kutatás és az alapkutatás különbsége kezd elmosódni, úgy mosódik el az ázsiai és az európai, amerikai tudományos gondolkodás különbsége is, mindez az ikonikus forradalom jegyében és következtében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 22-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3231