KritikaDr. T és a nőkT-modellTakács Ferenc
Altman filmje abszurd mese, de nem kell komolyan venni.
Nők nyüzsögnek-csacsognak a filmvásznon, rengeteg és mindenféle nő, szinte Michael Curtiz filmjének, a harmincas évek elejéről való Asszonyoknak a módjára, alighanem tudatos filmidézetként. Ezek a hölgyek mind Dr. Travis körül nyüzsögnek-csacsognak, a maguk bizsergető‑viszolyogtató testi és – lévén Dr. Travis nőgyógyász – altesti valójában; ezen utóbbitól gazdag, sikeres és divatos a doktor. Páciensei Dr. T-nek becézik: beceneve kiejtett alakja, a tee egyébként szabadidős szenvedélyére, a golfra utal; azt a kis műanyagkupak-félét jelenti, amelyről a golflabdát elütik a lyuk – azaz a találat és a siker – felé. A golfütőhöz hasonló fallikus meghosszabbítása Dr. T-nek a vadászfegyvere is: amikor cimboráival – ezek természetesen mind férfiak – vadászni megy, itt is sikeres, mert nagyon jól céloz, és többnyire beletrafál a vadba. Dr. T, a csodaférfi tehát sokféle célba-lyukba talál bele, de mindig biztos kézzel és tévedhetetlenül; világa nőkből áll, és ez a világ érte létezik, sőt liheg.
Ám mindez látszat csupán, a rend és kiszámíthatóság látszata. Valami történik, az eddig olajozottan működő (nő)világ gépezetében zavarok mutatkoznak, a fogaskerekek közé – rejtélyes és érthetetlen módon – homok kerül. Dr. T rajongásig szeretett felesége, nem tudni, miért, hirtelen megbolondul, elmegyógyintézetbe kell vinni; férjhez menni készülő nagyobbik lányáról kiderül, hogy leszbikus, és esküvőjén a vőlegénye helyett barátnőjét választja; sógornőjét, aki három apró gyermekével (lány mind a három) beköltözött hozzájuk, legyűri a zugivás formájában fogyasztott alkohol; rendelőjében felborul a rend, egyik cimborája feleségét baleset éri a várószobában, mentők viszik el; a főnővér felajánlkozik neki, majd otthagyja az állását. S amikor döntött, hogy neki ebből elég és odavágja a gyeplőt, szeretőjéről, a korábbi golfbajnoknőről, akivel most világgá szeretne menni, kiderül, hogy nincs kedve ehhez a kalandhoz, s különben is, Dr. T egyik vadászcimborájával van – párhuzamosan – viszonya. Teljes az összeomlás, eljött Dr. T magánapokalipszisa. Ítéletidő csap le rá, kocsijával tornádóba kerül. Egy spanyol-amerikaiak, chicanók lakta nyomortelep mellett tér magához autója roncsai mellett, ahonnan angolul nem tudó lányok-asszonyok rángatják be az egyik viskóba. Itt sebtiben levezet egy szülést, majd megkönnyebbülve mutatja fel az újszülöttet az isteneknek: fiú, végre egy fiú.
Abszurd mese, de igazából nem kell komolyan venni. A már-már obszcén jólét (újabb Curtiz-allúzió?) kulisszái között zajló történet a nőuralomról valójában ürügy és alkalom Altman számára egy különös jutalomjátékra: világlátásának és filmes stílusának a brillírozásig kijátszott felmutatására. A világ szükségszerű rend és zűrzavaros esetlegesség, mégpedig egyszerre mindkettő, illetve eldönthetetlen, hogy melyik a kettő közül: mindig is ez volt Altman filmes világmagyarázatának alapparadoxona, s ez testesült meg rendezői gyakorlatában, megrendezettség és rögtönzés, tervezés és szeszély, egyszerre szilárdan kézben tartott, egyszerre szabadjára engedett cselekménybonyolítás és jellemformálás vegyítésében és kényes egyensúlyában. Most a történet maga testesíti meg ezt a paradoxont, hogy alkalmat adjon Altmannak a módszertani díszelőadásra: az altmani stílusra, amely jobb formában már nem is lehetne, mint a Dr. T-ben (a főcím alatti nyitószekvenciát például tanítani lehetne, sőt kellene).
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 962 átlag: 5.61 |
 |
|
