KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Tokyo Underground

Ott járt Killroy

Turcsányi Sándor

Pálcika helyett nagykanállal Japánból és Japánról.

 

Első megközelítésben egy kimondottan Japánról (kimondatlanul a szerzőről) szóló könyv csak érintőlegesen tartozna egy filmes szaklap látókörébe, még akkor is, ha a munka egyik terjedelmesebb (a 175-től a 227. oldalig tartó) fejezete a Film címet viseli, de ennél többről van ez esetben szó. Hogy mást ne mondjunk, már a 17. oldalon kiderül: „Miközben ezt írom, az eredeti, 1954-es Godzilla megy videón...”, de ez még semmi, hisz a 19. lapon már véget is ér, bizonyságául leginkább annak, hogy az író jól megfontolja minden szavát. A privát közlés árulkodóbb, mint afféle műhelytitok, a dolgozat leginkább azért vizsgálandó e hasábokon, mert olyan könyv, ami egyértelműen filmesre van véve. Képekre hangszerelt szöveg. Ha nem is végig a Godzillára, sőt.

A Tokyo Underground olyan, mint egy japáni tárgyú Tarantino-kalandfilm lehetne, ha lenne. A távoli és roppant egzotikus ország, mint tudjuk (tudatni Vágvölgyi sem mulasztja el), kétségtelenül hatással volt Tarantino munkásságára is. Mint ahogy az meg VBA-ra, így a kör, mondhatni, bezárult. Egy kollázs-technikára alapozott, egyes szám első személyű akciófilmet olvasunk, végig egyöntetűen stílben hagyva: ha akarom, jól felszerelt (akár kézikönyvként is forgatható, valóságos információkkal terhelt) lektűr, nagy kalandom Távol-Keleten, ha akarom, posztmodern magas irodalom, ember és helyfelismerés első látásra. Mit tehet az ember, ha már odavetődött (részletezett önerők mozgósításával), mozizik, néz, mint a moziban, és úgy adja tovább a látottakat, hogy a személyes áttétel annyi csupán, mint színszűrő egy felvevőgép optikáján: felerősíti a láthatót; kamerázás tollal és fegyverrel. A fegyver neve (fegyverneme): ego. Ego, ez különben is elég japánosan hangzik. Nincs okunk elhallgatni, a szöveg bizonyos részei elsőül a Magyar Narancs „egotrip” rovatában jelentek meg, kimerítve mindannak maximumát, amit e címke takarhat. Szerencsére arról szó sincs, hogy Vágvölgyi egyszerűen sajtó alá rendezte volna korábbi publikációit, kis szerkesztgetés, kis ez-az, kiveszem-beteszem, a korábbi két-három flekkes darabok mára, inkább afféle cédulázgatásnak tetszenek, amiről tudható: írók kedvelt módszere.

V. B. András tehát író, filmes és egoista egyszemélyben, ha ehhez hozzácsapjuk, hogy mindeme tekintetben a végletekig maximalista is: Japánnal nem lesz semmi problémánk. Pontosan azokra a kérdésekre kapunk választ e majd’ négyszáz oldalnyi szóomlás során: amit mindig tudni akartunk a japánokról, de soha se mertük megkérdezni. Mert ez a műalkotás elsődleges céljaként arra hajt, hogy megvegye kilóra a befogadót. Nem kevesebbet óhajt, mint rabul ejteni, elvarázsolni. Hogy a mesés Távol-Kelet önmagában is alkalmas ilyesmire, az eddig sem volt kétséges, a szerző előtt nyilván legkevésbé. Ezért aztán a szelektálással nem sokat törődik. Dolgozata finoman szólva is mellérendelő szándékú, és ez voltaképpen megható. Sonny Chiba a maga módján ugyanakkora csávó, mint Ozu Yasujiro vagy Takeshi Kitano. Ezt persze nagyon is könnyen lehetne másként látni, csupán tiszta esztétikai szempontok szerint is, de az adott körülmények közt az ilyesmi legfeljebb terjedelmi kérdés vagy vitatkozási alap. Ám Vágvölgyi B. A.-val csak előre elhatározott szándékból, fenemód keresett keretek közt lehetne ezúttal vitatkozni. Értelmezési lehetőségeket alig is enged készítői módszere, mely akkor is megmutatni akar elsősorban, amikor minősít. Márpedig a textus, természetéből akadóan gesztus szintű minősítések láncolatán át ábrázol. Ilyetén módon nyilván lehetne vele vitatkozni, csak nem érdemes. Annál is kevésbé, mert gondolom csak a miheztartás végett, a könyv végén olyan jegyzetapparátus, irodalomjegyzék van, aminek teljes feldolgozásához három elvakult kutató élete is karcsú lenne. Az ilyesmi a legjobb lektűrök sajátja.

Vágvölgyi olyan, mint Kuroszava Machbethje: mer, mit férfi merhet. Pálcika helyett, mint jó magyar, nagykanállal.

 

Új Mandátum Kiadó, 2000


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3411