KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

A rajzfilm Mozartja

Norsteinről jut eszembe

Reisenbüchler Sándor

Az animációs Mozartok csak látszólag élnek a földi rajzfilmbirodalomban, a sok-sok Tom és Jerry dzsungeljében. Ő a dzsungeltől távol munkálkodik.

A brezsnyevscsina – a hírhedett pangás – idején jártam életemben először Moszkvában. Fiatal voltam: a hajdani orosz avantgárd művészet szerelmese. Nem a kedvetlen helybenjárást akartam személyesen is megélni, inkább azt szerettem volna felfedezni: mit adott – ha adott – a birodalom hétköznapi kultúrájának a bolsevik forradalom? Maradtak-e halvány nyomai Hruscsov liberálisabb államvezetésének? Hasonló naivitással és jó szándékkal kutakodhatott az idealista Illyés Gyula 1934-ben, Sztálin Oroszországának kultúrberkeiben. Naplójában olvashatjuk, hogy. a feltárás lázában égő magyar író még az aprócska falusi házak ablakain is be-bekukkantgatott, hogy saját két szemével lássa: milyen minőségi változásokat csempészett a forradalom a kisemberek életébe?

1968 kora őszi Moszkvájában a gyorsan rohanó szürke felhők mögül kilövellő napsugarak mágikus fénybe vonták a Kreml templomegyüttesének aranyozott kupoláit. Gorkij Klim Számgin élete című regénye jutott eszembe, amelyet még gimnazista koromban olvastam. A könyv fedőlapjáról köszönt felém hasonló városi tájkép: szürke égbolt, hagymaformában végződő tornyok, furcsa szőrmók-ruhákba öltözött emberek. Mellettem soktízezer gyalogló láb dobogott monoton egyhangúsággal a Vörös téren, a Gorkij utcában, a Kutuzov sugárúton. Irigyeltem Eizensteint: a legfantasztikusabb rajzolatú arcokból válogathatta össze nagy tömegeket mozgató híres filmjeinek protagonistáit. És ahogy a mellettem vonuló-kavargó ruhák, cipők, csizmák, emberszemek, gesztusok végeláthatatlan karavánját figyeltem, egyszerre az ősi Oroszország mélységeiben éreztem magam. Ismerős emberalakok, jellemek: Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gogol, Csehov, Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin univerzumának hősei bukkantak fel előttem. A Kreml csillaga alatt, a Lenin kockakriptájával díszített Vörös tér színpadán félparaszti öltözékű proletárok és rikító ruhás asszonyaik, nemesi udvarházak kopottruhás megöregedett dámái, ingkabátos, otromba-csizmás parasztok, kopott bőrtáskás, ízléstelen szandált viselő kishivatalnokok sürögtek-forogtak. Nem messze Tolsztoj házától – egy kis parkban – madzaggal átkötött orosz inget: rubáskát viselő csizmás öreg paraszt kaszálta a füvet lassú, megfontolt ritmusban – mintha Ilja Rjepin múltszázadi realista festő vásznáról lépett volna elénk. A kormányzónegyed földi halandók számára is nyitva tartott parkjában vállkendős, posztócipős bábuskák ültek a padokon. Mellettük copfos, óriásmasnis unokáik csiviteltek. Közösen etették a fürge verebekkel viaskodó galambokat. Néhány gigantikus vörös transzparensen túl mi volt hamisítatlanul szovjet ebben a légkörben? Talán a félpercenként sípoló egyenruhás belügyisek soha véget nem érő koncertje. Ördög tudja kire, kikre sípoltak ezek a rendőrök a Kreml tövében, ahol még autók sem jártak. Szinte minden sípszónál összerezzentem: azt hittem, nekem szól a figyelmeztetés.

A szovjet filmszövetség, a Dom Kino székházában újfent megcsapott a cári Oroszország tömjénfüstje. Az avantgardista Eizenstein és Vertov portréi ízléstelen, aranyozott keménypapír-keretben függtek a falon. Vidéki vásárokon árulják a giccses életkép-nyomatokat ilyen kivitelben. Elképzelhető, mit gondolt volna ezekről a keretekről a tiszta formákban fogalmazó El Liszickij, Tatlin, Rodcsenko, az építész Melnyikov, no meg a futurista Majakovszkij, aki ki nem állhatta a „klasszikus dögszagot”.

„Láthatók-e valahol az avantgárd mestereinek alkotásai?” – kérdeztem egy idős művészettörténész asszonytól.

„Azok a képek pincékben vannak, gondosan becsomagolva” – felelte bölcs mosollyal.

A szovjet fegyveres erők múltját és jelenét megörökítő naturalista festményzuhatag képei viszont egy hatalmas kiállítóhelyiségben voltak közszemlére téve. Rajtunk, három magyar filmesen kívül, egy lélek sem lépett be, hogy megnézze a tárlatot. Moszkvaiak ezrei vonultak el a hatalmas ablakok előtt, közönyös, futó pillantást vetve a benti patetikus tettekre. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy szürrealisztikus állatkertbe jutott trópusi díszhal, aki hadurak görögtüzének fényétől megvilágítva bámulja az akvárium előtt sétáló látogatókat.

Csehov Ványa bácsijának légyzümmögéses zsibbadtsága ült a kiállítóteremben és én megértettem, hogy az orosz lélekben végérvényesen kihunyt valami. A forradalom kreatív aranykorát szétrágta az idő s mindaz, ami azután történt, fényévnyire sodorta az embereket egy valaha idealista jóhiszeműséggel elképzelt világtól. És már akkor, 1968-ban, megjelentek a mai orosz szellemi zűrzavar első jelei. A képzelgés aranyködében felbukkant az ősi Oroszország, a mitikus-misztikus Haza Anyácska, akinek gyökeres megtisztulásra van szüksége: meg kell szabadulnia a vérét szívó alja népektől. Alkoholtól csillogó szemű emberek kezemet szorongatva cári katonadalokat dúdolgattak és új erkölcsről, pánszláv összefogásról ábrándoztak.

Filmes körökben mindenki Tarkovszkijról, a fiatal zseniről áradozott, aki megtalálta a negyedik dimenzióba vezető utat, és akinek munkáit aprócska külvárosi mozikba száműzte a fortélyos félelemmel igazgató szovjet kultúrpolitika. A hajnalokba nyúló intellektuális házi találkozókon egyébként bebizonyosodott, hogy a kultúra búvópatakja kilátástalan időkben is mély medret váj magának. Soha ennyi összetetten gondolkodó-filozofáló művésszel nem találkoztam, mint akkor Moszkvában. A keleti szláv ember különleges, kettős személyisége – az ázsiai miszticizmus és az európai gondolkodásmód között őrlődő orosz lélek – meghökkentő víziókra, eszmetársításokra képes. Ezt a szellemiséget tükrözték egy házivetítőben számunkra levetített rajzfilmjeik is. Sok-sok eredetiség, nagy tehetség, rengeteg formai bravúr vetült felénk ezekben a munkákban. És semmi Disney-hatás! Akkor döbbentem rá a szovjet filmexportőrök és külföldi vásárlóik közös bűnére: Moszkvából szinte kizárólag a hollywoodi mákonyt tükröző, másodvonalú ostobaságok kerültek a világpiacra. Az igazság persze az, hogy mint mindenben, a rajzfilmben is Amerika jelentette a szovjetek számára a legfőbb kihívást. Az USA sok orosz álmaiban maga volt Óz, a csodák csodája. Mosolyogtató volt, hogy néhány moszkvai művész a feketepiacon csillagászati összegért vásárolt Lévi Strauss-nadrágot – mint valamilyen ruházati ereklyét – élesre vasalva viselte.

A magyarok számára szervezett vetítésen láthattuk Ivanov-Vánonak, a szovjet rajzfilm doyenjének új munkáját, A kerzsenci csata című alkotást. Nagyerejű szürrealista animációs költemény ez a mű Oroszország harcáról a betörő tatár hordák ellen. „Egy tehetséges fiatal animátor is dolgozott ebben a filmben” – magyarázta később Váno egy vitrin előtt, a moszkvai rajzfilmsútióban. Az üvegajtó mögül a szláv képi mágia nagy művészi alázattal megformált figurái szemeztek velünk, miközben a rendező széles gesztusokkal beszélt munkájáról. Kisvártatva egy középtermetű, erősen kopaszodó, szakállas fiatalember bukkant fel Ivanov-Váno mellett. Kérdezett valamit, Váno válszolt, majd felénk fordulva maga mögé sodorta a szakállast. A jövevény még egy darabig félszegen tiblábolt Váno oldalán, aztán elment. „Ő volt az, aki a filmemben dolgozott. Norstein a neve” – mondta Iván Petrovics. Évekkel ezután, amikor Norstein már világhírű volt, eszembe jutott ez a jelenet. Véletlen volt csupán Váno testmozdulata, vagy a féltékeny öreg Salieri tolta ösztönösen maga mögé a fiatal Mozartot? Ki tudja... Lehet, hogy csak én éreztem ezt így.

Szerte a világon manapság több mint harmincezer ember foglalkozik animációs filmmel. Közöttük sok a tehetséges rendező, még több a zseniálisan mozgató animátor és nem kevés a megragadó háttereket festő tervezőművész. Rajzfilmes Mozart azonban kevés akad közöttük. Az animációs Mozartok ugyanis csak látszólag élnek a földi rajzfilmbirodalomban: a sok-sok Tom és Jerry dzsungelében. Norstein e dzsungeltől távol munkálkodik. Az istenáldotta tehetségek harmadik szemével lát a dolgok mögé, felvillantva a transzcendentális lét finomszemcséjű dimenzióit. Nála még a ködnek is misztikus teste van: a Természet, az Anyaföld lélegzetét közvetíti. A mesék meséje című filmkölteményének háttérvilága csak Tarkovszkij Sztalkerének nagy titkokat hordozó zónájához hasonlítható. Norstein – saját bevallása szerint – sokat tanult Eizenstein elméleti munkáiból. Igényessége is a nagy orosz mester munkamódszerére emlékeztet. Eizensteint enciklopédikus műveltségre törő hajlama a legtökéletesebben átgondolt, mélységükben előtanulmányozott filmek alkotására serkentette. Norstein életében is nagy szerepet játszik az olvasás: a Gutenberg Galaxisból nyeri mindazt a szellemi gazdagságot, amely áthatja az eddig mindössze néhány filmből álló életművet. Mert Norstein „lassú munkás”. Makacsul kitartva, sokszor évekig pepecsel, kísérletezget egy-egy filmmel. Hosszútávfutó, aki Amerikában minden bizonnyal éhen halna, mert – amint egy amerikai újságíró mondta Leonardo da Vinciről – „ez a néhány képet festő pasas nem sokra vinné manapság New Yorkban.”

Én sem tudom elképzelni a szláv életritmus szerint élő, könyvbúvár- idealista Norsteint egy hektikus nyugati megalopolisz labirintusában. Pedig az orosz rendezőt sok minden taszította külföld felé. Bár – tudomásom szerint – soha nem volt polgárjogi aktivista, mégsem volt könnyű élete Moszkvában. Hosszú éveken át nem engedték külföldre utazni. Filmjei sorban nyerték a díjakat a különböző fesztiválokon, míg jómaga otthon várta a nemzetközi zsűrik döntését. A nyíltan antiszemita Brezsnyev-rendszerben az egyik főbűne talán az volt, hogy zsidónak született: emiatt sokan azt sem bocsátották meg neki, hogy tehetséges. Gorbacsov peresztrojkája hozta meg Norstein számára a nagyobb mozgásszabadságot. Utazhatott és – ha volt pénze – külföldön is hódolhatott szenvedélyének, a könyvvásárlásnak. Hívták zsűrikbe, nemzetközi szemináriumokra, rajzfilmes műhelyekbe és még azt is megígérték neki, hogy nyugati tőkével fejezheti be Moszkvában félbehagyott Gogol-adaptációját. Sok évvel ezelőtt hangzott el ez az atyáskodó ígéret, de ez a nagyértékű film még ma is torzó.

Norstein a maga rajzfilmes világában talán úgy járt, mint Paul Mazursky Moszkva a Hudson partján című remek filmjének orosz zenésze (Robin Williams alakítja), aki viszontagságos úton jut el a szovjet Moszkvából a kapitalista New Yorkba, hogy ott rájöjjön: csöbörből vödörbe került. Amerikában ugyanis a kutyát sem érdekli az ő nagyorosz lelke: másodosztályú állampolgárként vegetáló feketék és nyomorúságos olasz bevándorlók veszik szárnyuk alá. S amikor két útonálló kirabolja és megveri, kétségbeesett dühvel kiált fel: „Hol vannak ebben az országban a költők?” Mert a hajdani szovjetrendszerben volt valami szava a költőknek. Lelki malasztot nyújthattak a szenvedőknek és a maguk óvatos módján kifejezhették nemtetszésüket a közállapotokat illetően. S efelett – taktikai okokból – a KGB illetékesei gyakran szemet hunytak. Napjainkban Mazursky bízvást elkészíthetné előbbi filmjének testvérfilmjét Chicago a Moszkva partján címmel. Mert a Moszkva folyó felett sűrű köd gomolyog manapság. Zűrzavaros, emberalatti indulatok szürrealizmusa, abszurditása járja át a hétköznapokat. A legközönségesebb amerikai kultúrszemétben botladozó és az utcákon véresre vert értelmiségiek itt is felkiálthatnak: „Hol vannak a költők???”

A költők – köszönik szépen – megvannak, de rájuk ezen a földrészen sincs már szükség. A szívósan kitartó Norstein mégis bizakodik abban (budapesti barátainak mesélte), hogy egy moszkvai bankház segítségével befejezheti Gogol-filmjét.

A sokat szenvedett Oroszország Anyácska történelmi kényszerűségből ma ismét mostohán bánik hivatott művészeivel, de Andrej Rubljov életéből megtanulhattuk, hogy az orosz szellemiség óceánja mindig kitermeli azokat a kagylókat, amelyek hosszas vajúdás után igazgyöngyöket szülnek. Higgyünk abban, hogy Jurij Norstein – rajzfilmhőséhez hasonlóan – végül is kikeveredik a lélekölően sűrű ködből, hogy tovább álmodja a mesék meséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/07 16-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=673