KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jancsóval a hatvanas években

Megkésett pályakezdés

Nemeskürty István

 

Különös, de mindenki tudta, hogy nagy tehetség. Egy egész vállalat szorított neki: szakmunkások, titkárnők, rendezőtársak, a szakácsné... A filmvállalaton kívül nem osztották ezt a nézetet. Némi joggal, mert A harangok Rómába mentek (1959 áprilisában volt a bemutató) nem sikerült.

Mi történt Jancsóval 1959 áprilisa és 1962 nyara, az Oldás és kötés előkészítése között?

Témákkal kísérleteztünk: Galambos Lajos egy akkor feltűnést keltett csokoládégyári korrupciós botrányról írt számára forgatókönyvet; Hernádi Gyula pedig, akit összehoztam Jancsóval, hátha megértik egymást, Deszkakolostor című novelláját dolgozta filmre. Apostol Karamitev bolgár színész alakította volna a főszerepet. Akkor merésznek tűntek az ilyen témák, sok volt velük a huzavona, de maga Jancsó is nagyon értett a számára írott könyvek „szételemzéséhez”.

Őt akkortájt Goldmann György kommunista szobrászművész sorsa és művészete érdekelte igazán; hónapokon át, nagy műgonddal forgatta ezt a rövidfilmet. (Halhatatlanság.) Képzőművészet és mozgókép viszonya, a művész lelkiállapotának képi kifejezési lehetőségei foglalkoztatták. Goldmann Györgyöt Mészöly Miklós író alakította. Jancsó ebbe a filmjébe belesűrítette mindazt, ami az eizensteini montázselmélet alapján megoldható volt, ezzel egyszersmind fel is szabadítva magát az egész nemzedékét nyűgöző, meg nem haladhatóan nagy mester és példakép hatása alól. Néhány néprajzi tárgyat is feldolgozott ekkor, e témakör iránt ifjúkora óta érdeklődött. (Indiántörténet stb.)

Hogy azért a játékfilmgyártásban is jelen legyen: Várkonyi Zoltán megbízta őt és Wiedermann Károlyt, hogy a felszabadulás tizenötödik évfordulójára készített Három csillag című filmünkben egy-egy epizódot rendezzenek.

Milyen volt a környezet, amelyben dolgozott, dolgoztunk? A Könyves Kálmán körúti műhely akkor önálló vállalat volt, tehát a Gyarmat utcai, Hunnia Vállalattól minden tekintetben független. Mindenki ismerte egymást; híradók, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek és az a néhány játékfilm, amelyet – eleinte csak kísérletképpen – készítettünk, „egy kalapba” kerültek. A készülő filmeket a világosítók és a laboránsok is magukénak érezték. (Saját laboratóriumunk volt, esti forgatás után másnap reggel nézhettük a musztert; hogy miért szerelték le, ki tudja?) Tekintélyes rendezőnek számított a Hunniából átkerült Nádasy László (Razzia), majd később Várkonyi Zoltán (1959 májusában kezdte forgatni a Merényletet), és Fehér Imre. Vendégként Máriássy Félix és Fejér Tamás is rendezett egy-egy filmet. Színházi rendezőket is meghívtunk: Marton Endrét (Katonazene) és Szinetár Miklóst (Délibáb minden mennyiségben; ennek forgatókönyvét az akkor végzett Máriássy-osztály hozzánk került fiataljai közül Kardos Ferenc és Szabó István írta). A Hunniából Banovich Tamás és Szemes Mihály is átkerült hozzánk, valamint asszisztensként Hintsch György; ők azonban nem készítettek akkor játékfilmet – „nem jött össze”, ahogy mondják. (Banovich néhány szép rövid táncfilmet forgatott.) Az ősi beltagok közül Kis József és Wiedermann Károly dolgozott rendszeresen. Később, Itáliából hazatérve, Gaál István is csapatunkba került, ő akkor rövidfilmeket forgatott (Oda-vissza stb.); Sándor Pál ügyelőként működött Várkonyi filmjeiben.

Talán nem haszontalan mindezt így együtt látni. Ez volt az a rendezői csapat, melyben Jancsó akkor élt és működött. ígéretként tartották számon, negyvenéves korában; kedvelték, de kollégái azért különcnek tartották; bár, mint említettem, tehetsége iránt soha kétség fel nem merült; és, noha 1962 nyaráig nem forgatott újabb nagyjátékfilmet, ebben a sorsban másokkal osztozott (Banovich, Szemes...) Ez az a kör, melynek vitáiban rendszeresen részt vett, a forgatókönyveket megbeszélték, vitatkoztak, tudtak egymásról. E kör szélén várakoztak az életkorukat tekintve fiatalok: Kezdi Kovács Zsolt, aki Várkonyi számára írt forgatókönyvet (főiskolás dolgozatából, Mándy Iván Csutak és a szürke ló című gyerekregényéből); Szabó István, aki Rémiás Gyula: Szorongó varázs című Balázs Béla-stúdiós rövidfilmjében volt asszisztens – (mert a „balázsbélás” filmek nagy részét is mi készítettük) – és Elek Judit és Sára Sándor (Virágát a napnak), aki Kis József Májusi fagy című filmjében kapott először lehetőséget a játékfilm-fényképezésre, Bodrossy Félix oldalán...

Állandó munkatársa volt akkor Jancsónak Somló Tamás.

A főiskola dramaturg-szakát az ötvenes évek végén végzettek közül nálunk dolgozott Csurka István, Galgóczi Erzsébet, Galambos Lajos, Gere Mara, Fakan Balázs. Jancsó a dramaturgok közül Karall Lucával dolgozott.

Az itt felsoroltakból állott stúdiónk, már ami a játékfilmeseket illeti. Tudtak egymás minden lépéséről, megvitatták egymás ügyeit, biztatták egymást, számon kérték rajtunk és rajtam az elkészült és el nem készült filmeket. Ez az az emberi és társadalmi környezet, amely ott élt és dolgozott Jancsó körül, és mely valamilyen módon, de egyéniségének alakulásában is részt vett. A tágabb körbe tartozott a rövidfilmesek népes tábora, főleg a mindenki által áhítatosan tisztelt Deák György. Aztán Lohr Ferenc, aztán Gottesmann Ernő...

Ez az a környezet, amely mondhatni kikényszeríteni segítette az 1962 eleje óta készülő Oldás és kötés-forgatókönyv elfogadását (akkor ez a filmfőigazgatóság hatásköre volt), és amely, nem győzzük hangsúlyozni, Jancsó körül élt és dolgozott. Fehér, Kis, Nádasy számított kollégái közül sikeresnek, sőt, még Wiedermann is „lekörözte”, már ami a közönségsikert illeti (Házasságból elégséges). Számítsuk ehhez, hogy a Hunnia rendezői társadalma nem vette komolyan kis műhelyünket, abban dolgozni Jancsóstul, Várkonyistól afféle száműzetésnek számított, idegenlégiós helyőrségnek...

Jancsó 1962 augusztusában kezdte forgatni az Oldás és kötést, Lengyel József novellája alapján, Hernádi Gyula forgatókönyvéből.

Hogy milyen szemmel nézték ezt az újabb Jancsó-vállalkozást kívülről, arra egyetlen, hihetetlen bár, mégis igaz példát mondok.

Az első musztereket néztük, tehát a filmből alig pár száz „jó” méter volt még csak felvéve, mikor egy hetilapban cikk jelent meg a filmről. Méghozzá lesújtó cikk! A szerző fájdalmas gúnnyal írta, hogy ismét egy rossz magyar filmet látott, Jancsó ismét bakot lőtt. El volt tehát határozva, hogy Jancsó filmje csak rossz lehet... Mikor panaszt tettem az Újságírószövetségnél, nevetve hárították el: rossz tréfa volt, ne törődjünk vele. De ezt a rossz tréfát százezrek olvasták!

Az Oldás és kötés forgatása 1962 decemberében fejeződött be.

Filmvállalatunk 1963 január elsejével megszűnt. Csapatunk a MA-FILM IV. számú stúdiójaként alakult újjá. Szellemünk nem változott. Most jutott filmhez Gaál (Sodrásban, nyara) és Banovich (Az életbe táncoltatott lány). Jancsó az Így jöttemre készült, Vadász Imre elbeszélése alapján, Hernádi forgatókönyvéből. Ezt követte a Szegénylegények, Jancsó igazi beérkezése, majd a Csillagosok, katonák és a Csend és kiáltás.

Az Így jöttem – felfogásom szerint – az első „jancsós” Jancsó-film. Itt találta meg hangját. Alkotói módszere annyira újnak tűnt, hogy engem is meghökkentett. Az említett alkotói kollektíva segített ahhoz a döntéshez, hogy a különös forgatókönyvet változtatások nélkül támogassam. Ez a film azért is jelentős állomás, mert itt szereztük szovjet filmes barátainkat, akiknek Jancsó ezekben az években annyit köszönhet. Rendkívül jó légkörben forgattunk a Bakony Hajmáskér és Veszprém közötti szakaszán. A szovjet színészek: Szergej Nyikonyenko, Sztanyiszlav Szokolov, Ivan Szolovjov, Viktor Csemarev, Georgij Szklanszkij nagyon szerették a filmet, még Jurij Bodovszkij gyártásvezető is szerepet vállalt. Ez azért fontos mozzanat, mert míg itthon a filmet fanyalogva fogadták, Moszkvában jó híre kelt – és ez előkészítette a Csillagosok, katonákat! A Pravda kedvező ismertetést közölt a filmről, itthoni bemutatójával egyidőben. Ezekben az években igen jó személyes kapcsolataink alakultak ki néhány szovjet rendezővel és filmtisztviselővel. Barátokként jártunk egymáshoz, évente többször is. Magam 1962 nyarán kerültem közelebbi személyes kapcsolatba Mihail Honimmal, Grigorij Kozincevvel és Grigorij Csuhrajjal. Kozincevet idősebb barátomnak tekinthettem. Ők hárman nagyon sokat tettek a magyar film megújulásáért, bátorítottak, buzdítottak, merészebb témák irányába noszogattak bennünket. Ilyen előzmények tették lehetővé a Csillagosok, katonák elkészültét. Jancsó filmjei közül talán ennek létrejöttében volt a legtöbb személyes szerepem. Nagy segítségünkre volt Georgij Mdivani állami díjas grúz író és katonai szakértőnk, egy nyugállományú tábornok, aki szenvedélyesen magyarázgatta illetékeseknek, hogy ez a hagyományos filmi ábrázolásoktól eltérő képi megjelenítés megfelel a történelmi hitelességnek. A szereplők közül Nyikita Mihalkov később jeles rendezőként vált ismertté. De nem sorolom a szereplőket.

Szeretném, ha mindez nem hatna udvariaskodásnak; filmtörténeti tény, hogy Jancsó végleges itthoni elismertetéséhez szovjet filmes barátaink döntően hozzájárultak, bár természetesen a Szegénylegények, a nagy áttörés, itthoni siker, itthoni győzelem volt.

Jancsó ezekben a hatvanas években a műhelymunkában aktívan részt vevő, mindenhez hozzászóló, másoknak ötleteket szívesen adó, feltűnően szerény ember volt. Nem tekintette ellenfelének a más műfajban dolgozó, más ízlésű kollégákat. Rendező és stúdióvezető ekkor valóban ott tudhatta maga mögött a kis közvélemény bátorító jelenlétét.

A Csend és kiáltás volt utolsó, együtt készített filmünk (bemutató: 1968. március). Aztán elutaztunk Itáliába; egy olasz–magyar koprodukciót terveztünk összehozni.

Nem jött össze.

A Téli sirokkó forgatókönyvével kapcsolatban nézeteltéréseink támadtak.

Ekkor zárult le együttműködésünk első szakasza.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 19-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7327