KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből

Hasonlatok nélkül

Kardos István

 

Filmünk cselekménye döntően egyetlen házban játszódik. Természetesen nem az elsőtől az utolsó kockáig, néhány jelenet erejéig elmerészkedtünk más helyszínekre is. Egy gyárba, egy munkásszállás elé, hőseink felszálltak a gyorsvasaira, s betértek különböző kocsmákba, de a drámai erőteret ebben a filmben mégiscsak ez a ház jelentette.

A filmbeli ház legnagyobb érdeme, hogy harmonikusan beilleszkedik környezetébe. Abba a környezetbe, amelynek a leírása a legnagyobb gondot jelentette. Többször is elkezdtem a ház tágabb környezetének a leírását. Óhatatlanul is kerestem a hasonlatokat, mert ezek általában megkönnyítik az ember dolgát. Néhány költői sor át is villant az emlékezetemben, de ezek inkább falvakra, tanyákra utaltak. A leírásra váró környezetben pedig két-három gyárkémény is füstölt a távolban, s átrohant a képen egy zöld gyorvasútszerelvény is, szóval olyan dolgok, amelyek együtt is, de külön-külön is a nagyváros közelségét jelzik. Kisvárosi a kép – biztattam magam, de nagyon zavart, hogy a leírás tárgya csak néhány betonúttal rendelkezik, s ez kisvárosi léptékkel mérve is kevés. Előváros – soroltam tovább, de éreztem, hogy nem vagyok helyes nyomon: hiányoznak a virágoskertek, a fák, a színes kerítések. Aztán megnyugtattam magam: a leírásban nem kötelező szabály, hogy hasonlattal éljünk ...

 

 

Madártávlat

 

A magasból jól látszanak Csepel kéményei, egyforma házsorai, a Duna, a gyorsvasút vágányrajza, s egy rádióadó magasbaszökő acélszerkezete.

A rálátás mégis tovább növeli a bizonytalanságot. Településhatárok után kutatok. Lehet, hogy a vasúti síneknek szánták egykor ezt a feladatot, azóta vagy kéttucat ház átlépte a sínek határát, s így fentről önkényesen kiválasztott kiindulási pontnak tűnnek fel. Az utaknál más tendenciák érvényesülnek: tombol a célszerűség. A főúttól egyetlen bekötőút vezet a kocsmáig, a kocsmán túl az utak csillagképpé robbannak. A parányi utak tökéletesen követik az egyenes vonalát, a legrövidebb távolság kijelölése az emberiség mértani ösztöneiről tanúskodik. Ami a ház és a kocsma egyenese közé szorul, azt szorgos lábak hamar a földbe tapossák. A házak a kutak körül megsűrűsödnek, s csak ritkán veszik fel az utcaalakzatot.

 

 

Metamorfózis

 

Az állványokra emelt, kátrányos rongyokkal lefedett szúette lakókocsit már lefokozták: állattartásra használják. Nyolc disznó is kényelmesen elhengeredhet teljes hosszában. A bűzelszívás még megoldatlan, de a szomszéd békésen tűr, lehet, hogy azért, mert az ő alkalmi kacsaúsztatója és kétszáz kacsája még büdösebb.

A lakókocsi és a kacsaúsztató mellett is nő dolgozik. Kortalannak tűnnek a szinte egyenruhának számító melegítőben. Nappal a nőkre marad a település minden gondja, a gyerekek iskolába, a férfiak munkába mennek.

Moslékhordásra használt autók arzenálja...

1845-ös IMV hatalmas tányérorra ragad a mosléktól. A motorház fedele a csirkeól ajtaja most, a motortér bádog teknőjében habarják össze az állatok táplálékát. A kocsi oldalára egy rudat erősítettek, így állati erővel is vontatható, a lakókocsi mögött fel is tűnik a devalvált lóerő: egy szamár.

1969-es Trabant.

Ennek csak a hátsó része van átalakítva. Az utasteret egyetlen durva mozdulattal tépték le, s tették célszerű, hasznot hajtó szállítótérré a műanyag karosszéria megmaradt darabjaival.

A kékes vizű kacsaúsztató mögött egy Wartburg-combi látja el a kacsaház ideiglenes szerepét, egy utcával odább egy Opel esővíztároló üti meg a szemünket.

A felfordított, levert zománcú fürdőkádon ülni lehet kukoricamorzsolás közben, a törött kerekű, generációkat hintáztató babakocsikon vizet lehet hozni a kútról, kiszerelt motorokkal vizet szivattyúznak, biciklivázakkal kerítést pótolnak. A tárgyak metamorfózisa már-már az öröklét vízióját kelti az emberben. Nem a l’art pour l’art forrásvidékén járunk; a célszerűség, a hasznosság és a szükség termeli itt ki a maga sajátos esztétikáját

 

 

Láthatatlan hálószerkezet

 

Délután öt óra után füstölni kezdenek a második gazdaságok kéményei. Az asszonyok a nap korábbi részében előkészítettek mindent a bejegyzett munkahelyről hazatérő családfőt és családtagokat kézrekészen várja minden. A második gazdaság közgazdasági szempontjai és termelési mutatói könnyen áttekinthetőek. A fő elv: kétszeres munkáért kétszeres bér, tízszeres munkáért tízszeres bér. A család kizsákmányolási mértéke változó. Függ az eddig elért eredményektől, a jövő terveitől, s a munkalehetőségtől. Van, ahol nagy kémény ontja a füstöt máshol még csak egy ócska kályhacső jelzi, hogy beindult valami... Gombát termesztenek a pincékben, bérmunkában – egy szövetkezetnek – esztergálnak a sufniban, disznót nevelnek, kacsát libát hizlalnak. Mások tojást keltetnek, vagy naposcsibét nevelnek. A telep végén egy már-már kész ház alsó szintjén cigánycsalád teknőt váj – főállásban építőiparban dolgoznak –; a műúthoz közel eső házak egyikében egy idős nő fajkutyákat tenyészt. A rézműves kilincseket políroz, a felesége vásárosoknak papírforgót hajtogat és tűzdel hurkapálcikára.

A homokos utakon alig látni embert, minden félórában egy-egy motor kavarja fel a port...

Egy részeg alszik az egyik bokor alatt...

A kondás hazahajtja a legelőre kiengedett állatokat...

Két gyerek egymást húzza egy vízhordásra átalakított babakocsiban...

Valaki a villanyt vezeti be a házába, engedély nélkül, a szomszéd póznájáról, megegyezéses alapon.

Egy háztáji csirkegyár közepén állunk, a film rendezője, operatöre és jómagam. Komolytalan fogadásokat kötünk, hogy hány éves a háziasszonyunk. A hülyéskedést azonban rögvest abbahagyjuk, amikor kiderül, hogy húsz évet tévedtünk szegény asszony rovására. A kortalan, fogatlan, örömtelen külsejű nő régi lakos a telepen, nyolc éve jöttek fel Szabolcsból, honfoglalónak számítanak. Az asszony mostanában különösen rosszkedvű: benzinkutas férje nehéz helyzetbe hozta, mert egy nála jóval fiatalabb nővel jelent meg a háznál. A fiatal nő jelenlétének egyetlen mentsége, hogy jó munkaerő – ezt a törvényes asszony is elismeri –, s így még mindenki visszafojtja az indulatait

A hivatalos feleség vezeti a csirkefarmot Az udvar hátsó részében takaros lapostetejű házikó áll, kétezer kiscsirkének adva otthont. A hőmérséklet állandó tartása örökös otthonlétet jelent, a nő három éve Budapestre se jut be, egyetlen igazi társa, s jó barátja a televízió.

Az udvarban lakik még egy család. Férj, feleség, gyerek. Második műszakban szintén csibeneveléssel foglalkoznak. Az ő gazdaságuk szervezettebb, a fűtés modernebb, a turnusváltás is gyorsabb... Gyorsabb a meggazdagodás üteme is. Logikusnak tűnne, hogy kicseréljék egymás között a tapasztalatokat, sőt hogy a két asszony legalább a szomszédolás örömével viduljon.

Ahogy járkáltunk az udvarban, a két csirkeház között, észrevettük, hogy bizonyos kérdésekre, csak bizonyos helyeken kapunk választ. A gazdasági feszültségek, a fejlődés különböző üteme, s más apró sérelmek a két család között megmagyarázhatatlan gyűlöletté fokozódtak, a tapasztalatcsere és a szomszédolás helyett a kényszerű együttlakás poklával ismerkedtek. Az indulatok láthatatlan vonalakkal felosztották közöttük az udvart – nyilván elsődleges gazdasági érdekeik alapján –, s ezt a felosztást elfogadták, s nem is sértették meg. Ha a másik érdekszférában állva tettük fel a kérdéseinket nem is válaszoltak. Megvárták, míg átjövünk a jó oldalra, s csak akkor válaszoltak. Megpróbáltam kideríteni, hogy hol húzódik a határvonal. A legegyszerűbb bontás – az udvar képzeletbeli megfelezése –, rögtön látszott, hogy nem megoldás. A kút és a darálógép helye se töltött be különösebb funkciót... A felosztás menthetetlenül önkényes volt: egymás területébe méteres négyzetekkel hatoltak be, a két házhoz tartozó kutyák külön légifolyosói szabdalták tovább a teret. Egy irracionális mozgási hálószerkezet rabjaiként éltek, amelyben mindkét család számára a hálószerkezet szektorai jelentették a mindennapi élet realitását, s mindenkori terét.

 

 

A szabadság ára

 

A beszélgetésekben a legtöbb szó a pénzről esett. Kevés kérdésben egységesebb itt a gondolkodás: a nagyvárosi agglomeráció bűvös szava a forint. Hozzáteszem rögtön: munkával szerzett pénzről van szó.

Az emberek többsége mindent a pénztől remél. „Ha majd beindul a dolog” – mondogatják, a tervek nagysága egyenesen arányos az emlegetett forintösszeggel. Kevés helyen töltenek el esténként annyi időt papírral és ceruzával, s az egyszerű számtani műveletek monoton ismétlésével, mint ezeken a legális és illegális településeken.

A papírokról varázslatos tervek, célok üzennek, a kockás számtanfüzetekbe nagy elhatározásokat jegyeznek be. Még annál a fantasztikus ténynél is nagyobbat, hogy idejöttek, letelepedtek, s elhatározták, hogy ebben az arctalan közegben teremtik meg – vagy újra – az életüket. Többségük első generációs munkás, akiket a nagyváros munkaerőéhsége számolatlanul nyel el, s küldi haza őket feltöltődni sokszor illegális lakhelyükre, ahol még nem érvényesülnek egy település hagyományai, az összeszokott, azonos célú emberek kultúrája, vagy a hagyományos családfogalom összetartó hatása. Házakban, útépítőktől megmaradt, kiselejtezett lakókocsikban, fészerben, sufniban, albérletben élnek, terveznek, álmodoznak végleges letelepedésről, utcanévről, házszámról, miközben összezsúfolódnak a vidékről felhozott szülőkkel, a nagylány férjével, sógornőkkel, rokonokkal. A félmegoldások és a féligkészség demoralizáló állapotában adják össze, szorozzák meg munkájuk eredményét. A célok sokszor csak a kerítésekig látszanak. A mindennapokban jelentkező számtalan változás, megrázkódtatás és meglepetés közegében az eligazodni vágyó emberek kényszere könnyen vezet a valódi értékek el nem ismeréséhez...

Erről a drámáról is szerettünk volna szólni filmünkben. Talán arra is sikerült részben magyarázatot adni, hogy történetünket miért zártuk be egy házba.

A Semmihez se hasonlítható környezetbe harmonikusan illeszkedik a semmihez se hasonlítható ház, amelynek falai között azonban emberek élnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 05-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7544