FilmszemleMagyar film – itthon 1980-banMi a siker, mi a bukás?Veress József
Csökken a mozinézők száma az egész világon.
Napjainkban Magyarországon jóval kevesebben tekintenek meg hazai filmet, mint korábban bármikor.
A két tény azonos folyamatot jelöl, s noha a jelek arra mutatnak, hogy néhány negatív rekord még megdőlhet (a folyamat ugyanis nem ért véget), érdemes a számokat vallatóra fogni és kihámozni egy-két tanulságot a statisztikákból.
Kezdjük azzal az evidenciával, hogy a „magyar film” – mint áruvédjegy – nem örvend túlságosan nagy népszerűségnek. Sok az ellendrukker. Nem kevés azok száma, akik – bár műveltnek és tájékozottnak tartják magukat – széles ívben elkerülik a mozit, amikor magyar filmet vetítenek. Az előítéletek egy része ideológiai-politikai indíttatású, más részük viszont esztétikai természetű (az ízlés mutatója). Nem volna semmi baj, sőt „megdicsérhetnénk” a közönséget, ha értékek szerint szelektálna, azaz megbuktatná a gyenge filmeket és bizalmat szavazna a jó alkotásoknak. De hát korántsem ilyen rózsás a helyzet. Az egyik fiaskó mágnesként húzza maga után a következőt, s már-már egyértelműen elmarasztaló jelzőnek számít a „magyar” az átlagnéző frazeológiájában.
Ez az első számú bökkenő.
Írásomat nem védőbeszédnek szánom, ellenkezőleg, inkább a jelenség kapcsán megfogalmazható problémákat szeretném feltérképezni, de éppen ezért nyomatékosan hangsúlyozom: a hendikep, melyről imént szóltam, súlyos tehertétel, mely eléggé megnehezíti a tárgyilagos ítélkezést.
Amely „alapállás” nélkül lehetetlen megfogalmazni az ok-okozati összefüggéseket.
Vizsgáljuk meg tehát a kérdést: miért népszerűtlenek a magyar filmek?
Akad szakember, aki hibásnak tartja az efféle megközelítést s azzal érvel, hogy mindenütt átértékelődött a siker és a bukás fogalma, s fejlett mozikultúrával rendelkező országok is megirigyelhetnék egyik-másik filmünk fogadtatását (teszem azt: néhány százezres nézőszámát). Minden relatív. Lehet szépítgetni a dolgokat, hivatkozni a mostoha körülményekre meg azokra a tényezőkre, melyek a nézők távolmaradását motiválják (a szabadidő-struktúra megváltozása, a tömeges autózás, a hétvégi telkek megszaporodása, a kulturális kínálat bősége, a televízió filmáradata stb.), a tények azonban ettől még tények maradnak.
Magyar film csak nagyon ritkán számít szellemi szenzációnak, s az össznézőknek csak kb. egyötöde vásárol jegyet a hazai stúdiók termékeire (1978-ban – jubileumi esztendő volt, sok felújítással – 19,5%-a, 1979-ben 18,1%-a). Összehasonlításként egyetlen adalékot hadd említsek: Franciaországban a mozibarátok a nem éppen csúcsokon járó hazai filmművészetet, vagyis az „otthoni portékát” kedvelik leginkább. 1979-ben a nézők 50,1%-a (több mint fele!) francia filmre volt kíváncsi. Ha nekünk ilyen mutatóink volnának...
De térjünk vissza korántsem költői kérdésünkhöz.
Vegyük sorba a lehetséges válaszokat.
Úgy vélem, kicsit egyoldalú a magyar filmek „étlapja”, a kínálat nem eléggé változatos. Bizonyos filmtípusok túltengenek. Olykor tematikai divatok adják meg az alaphangot. Egyes filmműfajok hiányoznak. Annak ellenére, hogy az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” jelszavát mintha túlontúl is érvényesítenénk (persze szükségszerűen, elvégre a stúdióknak többféle megrendelést kell teljesíteniük).
Már a magyar film nagykorúságának kezdetén – a hatvanas évek közepe táján – szóvá tették bizonyos ítészek, hogy művészetünk „félkarú óriás” marad, ha megfeledkezik a szórakoztatás jogos igényeinek nívós kielégítéséről. A helyzet nem sokat változott azóta, máig mindig kevés a vígjáték, kalandos történet, krimi, zenés film stb., pedig a világ összes látogatottsági listáján ezek a művek vezetnek. Olykor utcahosszal. Sajnos, Keleti Márton kidőlt a sorból, az általa megoldott feladatokat senki sem akarja vállalni. A tizedes meg a többiek folytatására – nem a konkrét mesére, hanem a felszabadult derű és az igényes mondanivaló ötvözésére gondolok – egyelőre várni kell... A legutóbbi két évben félmillió fölötti nézettséget csak két film ért el: a Kojak Budapesten és Az erőd. Mindkettő ebbe a kategóriába tartozik. A további helyezettek: Rosszemberek (betyárfilm), Kentaurok (politikai kalandfilm), Élve vagy halva (kosztümös történet). A statisztikával kapcsolatban – az olvasó számára, aki nem ismeri a forgalmazás mechanizmusát – mindenképpen el kell mondanunk valamit. Az érdeklődést befolyásolja, hogy mikor, hol és hányszor játszanak egy filmet. Hogy „szervezik-e” a közönséget avagy sem. Hogy milyen a propaganda minősége. Ezek sem mellékes dolgok, tehát a számokat hiba volna abszolutizálni.
Közismert, hogy a legifjabbak – főleg a tizenévesek – keresik fel leggyakrabban a filmszínházakat. Mi következik mindebből? Hogy minél több művel kell kedveskedni nekik. Ezzel szemben mi a helyzet? Az ifjúsági és gyermekfilm nálunk olyan ritka, mint a fehér holló. A friss termésből idesorolhatjuk a Veszélyes játékokat, mely azonban – sajnos – nem sikerült igazán, s a közönség sem nagyon tüntette ki figyelmével. Még a Rényi Tamás rendezte Élve vagy halva is „fogyasztható” e korosztály számára, tovább azonban nem tudom folytatni a felsorolást. A konklúzió kézenfekvő: gyakrabban lehetne – kellene – „megcélozni” a magyar filmeseknek a fiatalokat. Több millió elveszett mozinéző látja kárát annak, hogy Magyarországon „hiánycikk” a gyermekek és a serdülők számára készített filmalkotás.
Az érem másik oldala: a dokumentáris jellegű művek egyfajta hegemóniája. Világért sem akarom bántani az alkotókat, magam is szeretem a valóságfeltáró, a jellemeket és konfliktusokat alaposan „körbejáró” filmeket. Szükség van rájuk, fontos részét képezik filmkultúránknak. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a dokumentumfilmek (fikcióba oltva vagy anélkül) a képernyőn, a televízióban élnek – élnének – igazán. Moziban – tapintatosan fogalmazva – gyér érdeklődés kíséri vetítésüket. Nem aránytalan-e, ha a választékban már-már az ilyen művek dominálnak? A hullám 1980-ban tetőzött. Egymás sarkára hágtak az egyébként kvalitásos alkotások, a Harcmodor, a Békeidő, a Korkedvezmény és az Orvos vagyok...
A magyar film irodalmi inspirációi meghatározó fontosságúak. A Talpalatnyi földtől az Árvácskáig számos kiváló – és természetesen szuverén – „irodalmi film” címét sorolhatnánk fel. A regény, novella, színdarab stb. sikere jó ajánlólevél a film számára is, tehát semmiképpen sem lehetnek véletlenszerűek a két Múzsa találkozásai. A hagyomány folytatódott 1979-ben és 1980-ban, de átütő erejű művet – mely tömegeket érdekelt volna, mint néhány esztendeje a Szindbád vagy a Szerelem – nem találunk a repertoárban. Hacsak az egyszer már aposztrofált Szinetár–Hernádi filmet, Az erődöt nem számítjuk... Viszont a Fábián Bálint találkozása Istennel és a Naplemente délben csak kisebb publikumot érdekelt, a tévéjátékokból mozisított Színes tintákról álmodom pedig úgyszólván közönségvisszhang nélkül maradt (az elismerő kritikák ellenére: egyébként ennek a kérdésnek a vizsgálata is megérne egy misét – miért nem képesek befolyásolni a magyar filmbírálatok a magyar nézők véleményét a rá- és lebeszélés igényével?).
Az úgynevezett egész estét betöltő rajzfilmek „made in Hungary” jelzéssel eddig nagyon népszerűek voltak itthon (gondoljunk a János vitéz vagy a Lúdas Matyi kedvező fogadtatására). A permanencia 1980-ban megszakadt: a Habfürdőre riasztóan kevesek vásároltak jegyet. Csak ez az egyetlen mínusz csaknem egymillió néző kiesését jelenti: a populáris rajzfilmnek még a mostani dekonjunktúrában is ennyi lehet(ne) a közönsége. Kovásznai kísérlete – úgy látszik – járhatatlan út irányába mutat.
Cikkünk végén tegyünk említést azokról a filmekről – immár tíz év viszonylatában –, melyek vetítésekor a jegyüzérek nem maradtak „munka” nélkül. A Csárdáskirálynő az első (2 millió 13 ezer néző), megelőzi A félszemű seriffet, az Abbát, a Zorrót és még számos nyugati kasszafilmet. A Lúdas Matyi rajzfilmváltozatának 1 millió 704 látogatója volt. További címek a sikerlistán: Csínom Palkó (1 millió 573 ezer), Bob herceg (1 millió 569 ezer), Lila ákác (1 millió 522 ezer), Hét tonna dollár (1 millió 361 ezer), A kenguru (1 millió 338 ezer). Az ennek a felsorolásnak a legfőbb „szépséghibája”, hogy a filmek kivétel nélkül 1977 előtt készültek, s azóta – most kizárólag a bevételi mutatókra értjük ezt – megszakadt a kontinuitás.
A pálya széléről tanácsokat adni mindig könnyű. „Receptekkel” azonban nem változtathatjuk meg a hazai filmek minőségét és még kevésbé a szemléletet, ahogy a műveket fogadják (elismerik vagy elutasítják). Egyvalami bizonyosnak látszik: ahhoz, hogy a magyar film újra próféta legyen a saját hazájában (már volt erre példa), égetően szükséges felmérni a közönségigényeket, s ennek nyomán tudatosabban megtervezni a hatásokat. Az idegenkedés-ellenségeskedés légkörét néhány kimagasló értékű film – lehetőleg zsinórban – megváltoztathatja. Ne adjuk fel a reményt, hogy a magyar filmművészet egyszer – talán nem is olyan sokára – megtalálja majd a maga optimális közönségét.
1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai (1980. november 1-ig)
Magyar rapszódia |
312 728 |
Fogjuk meg és vigyétek |
124 613 |
Tíz év múlva |
6 889 |
Csillag a máglyán |
153 983 |
Az erőd |
560 996 |
Szabadíts meg a gonosztól |
241 551 |
Rosszemberek |
493 979 |
A kis Valentino |
29 707 |
Kinek a törvénye? |
135 922 |
A trombitás |
247 606 |
A kedves szomszéd |
89 514 |
Kentaurok I–II. |
440 819 |
Októberi vasárnap |
380 439 |
Mese habbal |
111 805 |
Térmetszés |
4 867 |
Allegro barbaro |
298 634 |
Minden szerdán |
221 893 |
Útközben |
66 295 |
Bizalom |
232 798 |
Ajándék ez a nap |
216 279 |
Az állatok válaszolnak |
291 417 |
Égigérő fű |
222 037 |
Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét...? |
213 357 |
Vasárnapi szülők |
308 139 |
Családi tűzfészek |
20 900 |
Tantörténet |
3 088 |
Magyarok a prérin |
19 956 |
Élve vagy halva |
340 461 |
Harcmodor I–II. |
159 077 |
Fábián Bálint találkozása Istennel |
196 866 |
Békeidő |
138 771 |
Habfürdő |
39 052 |
Utolsó előtti ítélet |
28 445 |
Veszélyes játékok |
73 044 |
Majd holnap |
15 691 |
Kojak Budapesten |
652 357 |
Vannak változások |
6 421 |
Korkedvezmény |
58 044 |
Orvos vagyok |
15 624 |
Az áldozat |
202 361 |
Ki beszél itt szerelemről? |
209 088 |
Két történet a félmúltból |
4 857 |
Naplemente délben |
43 317 |
Színes tintákról álmodom |
21 382 |
Csontváry |
131 695 |
Circus Maximus |
54 709 |
Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 885 átlag: 5.42 |
 |
|