KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Petrovics Emil operája tévéfilmen

Bűn és bűnhődés

Hollós Máté

 

Lehet-e operát írni Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből? Laikus és szakember egyaránt nemet mond erre a kérdésre mindaddig, amíg nem látta Petrovics Emil operáját.

Sokakban már az a kérdés is felmerül: lehet-e operát filmre vinni? Napjainkban mind több rendező bizonyítja, hogy igen – a magyar közönségre is mélyen hatott Bergman Varázsfuvola-adaptációja, és a hazai tévé is elkényeztetett már bennünket néhány számottevő alkotással. Nagy sikere volt A sevillai borbélynak, a Szöktetés a szerájbólnak, s jelentős a televízió kiállása a kortárs zene mellett is (Menotti A telefonjától Vajda János Barabbásáig külföldi és hazai művek sorára emlékezhetünk),

Petrovics műve csonkítatlanul, teljes három felvonásában került képernyőre. Ez volt az első olyan erőpróba, amelyben a képernyőn, a szoba sarkában – nem a filmvásznon, a közönség áhítatos csendjében! – egy lélektani zenedrámához kellett két órán keresztül lekötni a néző figyelmét.

Hogyan teremti meg a siker alapját Petrovics zenéje? A dráma szüntelen csomópontokra jut – de mindegyikre magával is ragad, mert Petrovics rendkívüli drámai érzékével tudja, hogyan kell a csúcsokra feljuttatni a hallgatót, s mennyi idő kell visszaengedéséhez. Jó énekelni a szerepeit, mert határozottan megformált figurák, s mert alkalmat adnak az énekes képességei kibontására. Karakteres ritmusképleteket csatol a szereplőkhöz – a Vénasszonyhoz, Szvidrigaljovhoz –, gondosan választja meg az éneklés módját – beszédszerű hangismételgetéssel teremti meg Raszkolnyikov és a Fogalmazó párbeszédének drámaiságát. Elkülöníti a mellékszereplők intonációját a fontos alakokétól – így az Idegenét és a Másik úrét. A szövevényes, csak figyelve követhető zenedrámai folyamatba „slágereket” illeszt, amelyeket meg-megismétel, s amelyekkel megpihenteti a hallgatót, egyben újra megkötve esetleg lankadó figyelmét. Ilyen a Részeg és a Kintornás dala: mindkettő „fülbemászó”, de mindkettőt választékos eszközökkel emeli ki a köznapi sláger szimplexségéből. E „slágerekkel” azonos szerepet tölt be a lírai Petrovics egyik remeklése: Szonja zsoltározása a zárójelenetben, miközben Raszkolnyikov az utca emberének próbálja bevallani: „Én voltam! Én tettem!”

S miként vihette sikerre filmen az operát Maár Gyula? A regényből egy bő évtizede ő készítette a librettót – nagyon ökonomikusan. „Ez a mű eleve is inkább mintha a film felé mutatott volna; már a dramatizálás is, de elsősorban a zenei anyag, intimitásával, az ábrázolt belső folyamatokkal” – írja. Hosszú beállításokkal ellenpontozza a drámai hullámzást. A kamerával ott sétál a szereplők között, s így bensőségesen fényképezheti Raszkolnyikovot és környezetét Márk Iván vezető operatőr. Szinte ott érezzük magunkat az utcajelenetekben, amelyeket nem külső helyszíneken vettek föl – jó, hogy kihagyták a film e lehetőségét, mert Kézdi Lóránt díszletei stilizáltságukkal légkörteremtőbbek egy valóságos utcarészletnél. Schäffer Judit jelmezeit is természetesnek érezzük.

A közelképek által megváltozik a színészi játék. Nem kell „átjátszani” a rivaldát és a zenekari árkot, nem kell teátrálisan viselkedni. Filmszínészi finomságokkal – fejfordítással, szemkinyitással vagy -becsukással – pedig még inkább érzékeltethető a lélektani dráma. Ilyen rendezői instrukciókkal éri el célját Maár.

Ezzel a színpadra való „befogadottságunkkal” azonban még elidegenítőbbnek, beszédszerűtlenebbnek érezhetjük az éneklést, mint az operában. Ezért oly szerencsés Maár döntése, hogy a nagy monológokban – mint amilyen az „Úristen, hát igazán baltát fogok rá” kezdetű az I. felvonásban – nem alkalmaz playbacket. Raszkolnyikov magában vívódik – miért nyitná ki a száját? Már a főszereplő kettős szereposztása kitűnő gondolat. Polgár László színes, mindvégig érthető, drámai erejű éneke fölött Horváth Péter mozgását és mimikáját láthattuk, amely sosem volt túljátszott, holott a szerep arra csábító. Van Raszkolnyikov szólamának egy rétege, amelyben belső feszültséget, elkövetendő tette fölötti habozását, majd a végrehajtott gyilkosság miatti zavartságát monologizálja. A hajdani operaházi előadáson mindez Raszkolnyikov énekhangján, magnóról volt hallható, de a film hangtechnikája nem adhatta volna plasztikusan vissza a két réteg akusztikus különbségét. Maár Gyula – ugyancsak jó érzékkel – a magnó helyett a prózai deklamáció mellett döntött.

Nem lehet eléggé dicsérni Koncz Tamás karmester műismeretét és aprólékosságát, aminek a filmen túl az opera hanglemeze lesz hirdetője. A dráma említett hullámzása az ő helyes arányérzéke által válhatott hangzóvá Erkel Tibor igényes zenei rendezése segítségével.

Köszönet a Zenés TV Színháznak, hogy impozáns adaptációjával segíti megadni a választ a kétkedőknek – lehet-e operát írni a Bűn és bűnhődésből? Petrovics tudott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7640