KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Videózunk, videózgatunk 2.

Nógrádi Gábor

 

„– Tudják-e a népművelők, hogy mire való a képmagnó?

– A videózás módszertanilag még nincs kidolgozva...”

 

Nem állítom, hogy a nyíregyházi labdarúgócsapat a videoberendezés állandó használatának köszönheti, hogy az NB II-ből a Nemzeti Bajnokság első osztályának legjobbjai közé került, de azzal, hogy leírtam ezt a mondatot, nyilván fontos tényezőnek tartom pályafutásukban ezt a felkészülési módszert.

– Három éve vette meg a klub az AKAI képmagnót, de főleg a labdarúgók használják – mondja Horváth Tamás technikus, aki minden mérkőzésen ott van a lelátón, kezében a kamerával.

– Az NB II-es csapatok közül, azt hiszem, a Nyíregyháza volt az első, amelyik újranézhette a mérkőzéseit. Temesvári Miklós, a mesteredző a visszajátszáskor pontosan meg tudja mutatni, hogy hol hibáztak, vagy mikor fociztak jól az egyes labdarúgók. Megállítják a képet, visszapörgetik, újra megnézik... „Látod, Mikikém – mondja a mester –, itt még egy cselt kellett volna csinálnod.”

Néha levetítjük az idegenben játszott mérkőzéseket a pártfogóknak is, akik nem tudtak eljönni velünk. Jó lenne persze, ha bárki megnézhetné ezeket a meccseket a város lakosai közül. Igazán megérdemelnék. A Nyíregyháza–Ferencváros mérkőzésen 25 ezren voltak. Annyian, amennyien az aznap tartott többi hét NB I-es mérkőzésen összesen. Csakhogy ehhez jó lenne egy projector, amelyik nagyobb méretben vetíti ki a képet.

A többi szakosztály nem használja a berendezést?

– Dehogynem! Például az ökölvívók vagy Bakos Béla, a hármasugró. Meg az úszók. Náluk azonnali eredményeket lehet elérni. Beugrik a páciens a vízbe, úszik, szalagra rögzítjük, kijön, megnézi: látja, hogy rosszul tartotta a kezét, s már ugorhat is, hogy kijavítsa a hibás mozdulatot.

– Ön hol tanulta meg az operatőri munkát?

– Néztem a tévét, hogyan csinálják.

 

 

Tanítók tanítója

 

Tudom, ha a Magyarországon található 1500–2000 videoberendezés felhasználásáról akarok írni, akkor nem az NYVSC-t kell meglátogatnom, hanem például a tanárképző főiskolákat, amelyek videoberendezéssel – úgy ahogy, de mind – el vannak látva. Maradjunk hát szülővárosomban, Nyíregyházán, és a stadiontól elindulva sétáljunk tovább a Bessenyei György Tanárképző Főiskola irányába, az erdő felé, amely egy elírásnak köszönheti létét. A gróf ugyanis elhagyott egy ékezetet, amikor megírta az intézőjének, hogy vesse be mákkal a földjeit. Vajon lesznek-e Gebri tanító úr didaktikai célzatú mítoszához hasonló ötletei a főiskolán ma tanuló tanítóknak?

– Remélem – mondja tanszékvezető tanárunk, Sárdi Béla, aki a helyi oktatástechnikai bázis statisztikája szerint a legtöbbször vette igénybe a videoberendezéseket. – A videomagnó is sokat segíthet a tanítói pályára való felkészítésben. Már csak azért is, mert sok hallgató van, a gyakorló iskolák nagyon zsúfoltak, és így kevés a lehetőség a bemutató tanításokon való közvetlen részvételre. Pedig annak a hatása döntő: tapasztalataim szerint nem az elméleti oktatásunk, hanem a gyakorlóban ellesett módszerek jellemzik végzett hallgatóink munkáját. A képmagnón rögzített bemutató tanítást vagy annak egyes jellemző részleteit később megnézhetik, megbeszélhetik a hallgatók, és így csökken a gyakorlóiskolák megterhelése. Az írás-olvasás tanításának finom, minuciózus módszerét, ami élőben követhetetlen volna, különösen jól rögzíthetjük képmagnón. És az úgynevezett mikrotanítások felvétele is kitűnő készségfejlesztőnek bizonyul, hiszen a hallgatók, néhány perces „megnyilvánulásaik” után, kívülről – objektívebben – láthatják saját magukat: hibás technikájukon, gesztusaikon, mimikájukon változtathatnak.

 

 

Ki mit tud?

 

Természetesen Nyíregyházán nem csupán a tanítóképzősök használják a videoberendezéseket. Az elmúlt évben négy team alakult; a tanítókén kívül a kémia, a magyar és a földrajz szakosoknak. A teamek munkájában részt vesz a tanszékekről a módszertanos, a gyakorló iskolákból a szakvezető tanár, valamint az oktatástechnikáról, a pedagógiai-pszichológiai és a marxista tanszékről is egy-egy munkatárs. Munkaterveiket egyeztetik, nehogy egymás kezéből kelljen kirángatni azt a három árva felszerelést, amelyekkel dolgozhatnak. Kérdés persze, hogy értenek-e egyáltalán a szakcsoportok tagjai a videózáshoz. Ők uralják a videós lehetőségeket, vagy a videotechnika – a könnyű felvétel és lejátszás játékossága – uralkodik felettük? Vajon a szakmódszertanos például, aki a keverőpultnál ül, és az öt kamerával rögzített bemutató tanítás képeiből a legmegfelelőbbeket kiválogatja, mint azt Horváth Ádám vagy Szinetár Miklós teszi egy tévédráma rendezésekor a Szabadság téren, mit tud a tévétechnikáról s -esztétikáról?

– A felvételek előtt megbeszéljük az adott óra mondanivalóját – mondja Szabó Antal, aki oktatástechnikai tanár és a kémiai team tagja. – Persze jó lenne minden főiskolai oktató számára egy alapfokú képzettség, hogy tudják, mit várhatnak a videózástól, de a levegőben járnánk, ha ilyesmit kérnénk.

Miért?

– Ez a tudás nem várható el egy tanártól. Az állása betöltéséhez nincs szüksége rá. Persze ha lenne ilyen képzés, biztosan sokan jelentkeznének közülük. Mi mindenesetre folyamatosan megismertetjük velük mindazt, amit a videózásról tudni kell, de külön ezt a technikát bemutató tanfolyam még nem volt.

– És Önök, akik operatőrként vagy rendezőként dolgoznak már megbocsásson –, honnan tudják, mi az, hogy videózás?

A gyakorlatból. No, meg én például részt vettem egy kéthetes tanfolyamon az Országos Oktatástechnikai Központban, ahol szó volt a videorendszerekről is...

Szakirodalom?

– Itt van valahol egy 1972-ben kiadott jegyzet a technikájáról...

 

 

Program-kavalkád

 

Irány az Országos Oktatástechnikai Központ, Veszprém. De ha már útba esik, ugorjunk be néhány városba, és az oktatási tapasztalatok után nézzük meg, hogyan alkalmazzák a videoberendezéseket másik nagy hazai felhasználási területén, a közművelődésben.

Debrecen, Kölcsey Művelődési Központ, Felnőttnevelési Stúdió. A stúdióban finn fiatalok csoportja éppen a debreceni kórusfesztiválon készült felvételeket nézegetik. A két hordozható és az asztali Sony képmagnó, valamint a kamerák mellett editora: képvágó berendezése is van az intézménynek. Ezzel már akár tévéjátékokat is készíthetnének.

– A videózásnak a közművelődésben beláthatatlan lehetőségei vannak – mondja Csizi Endre, a Stúdió munkatársa.

És ebből a beláthatatlanból mi látható?

Készítettünk a művelődési központról két propagandaanyagot Hívogató címmel, amelyeket időnként az előtérben elhelyezett monitoron lejátszunk. Szalagra rögzítettük a megye néhány énekes és hangszeres népművészének produkcióját, a Jazz napok eseményeit, az úttörőparlamentet. Készítettünk egy filmet a „BIOGAL hétre” az üzemről, Gyógyszergyártás Debrecenben címmel. Ezenkívül a televízió műsoraiból átvettük azokat a programokat, amelyek Debrecenről szólnak. Például a Tudósklub adását, amelyen Gyarmati Kálmán, az igazgatónk is részt vett. Néha az előtérben lejátszunk két tévéműsort: a Boney M-et és a Disco, discót. Ezek népszerűek.

Ez a felsorolás egy kissé vegyesnek hat. Mire használják például a Jazz napok vagy az úttörőparlament felvételét? Archiválják?

– Hát, ha lenne elég szalag, archiválhatnánk is. Így őrizgetjük egy ideig, aztán ha fontosabbat kell felvenni, letöröljük.

Lássuk a medvét – mondom –, nézzük meg azt az üzemi filmet.

Tisztességes műalkotás. Színvonalában eléri a tévéhíradó üzemekről szóló szokásos összeállításait. Ez ugyan nem nagy dicséret, de mutatja, hogy egy régi amatőrfilmes videós operatőrnek is jó. Csak a rendező hiányzik. Épület kintről, épület bentről, asszonyok a gép mellett, az utcán s eközben egy hang Hamlet atyjának szellemeként a gyógyszergyártás technológiáját recitálja.

– Nézze – mondja a szavak keresgélése után Francz Vilmos, a stúdió vezetője. – Azért dadogok, mert nem ez a főprofilunk. Máson nőttünk fel. Ma is inkább a hangosított diával, az írásvetítővel, a fotózással és a keskenyfilmezéssel foglalkozunk. Ehhez vannak szakembereink és aktíváink. A videózás esetében magunkra maradunk. Az első gond, hogy többet vagy kevesebbet képzelünk el a videotechnikáról, mint amire valóban alkalmas. A másik gond az, hogy az elkészült anyagokat sem tudjuk hasznosítani. Az oktatási övezetben ugyanis más a téma, mint amit mi adni tudunk. S hogy a témához alkalmazkodjunk? Nem bírnánk sem szakemberrel, sem felszereléssel, sem idővel. Szerencsére a Népművelési Intézet, amiben tud, segít: fórumok megrendezésével és tanácsaival. Talán idővel ez a technika is beépül a közművelődésbe.

Sohasem kedveltem azokat a szülőket, akik a legdrágább elektronikus játékokat, hangszereket vagy magnetofonokat ajándékozzák tanulatlan gyermekeiknek, és dühöngenek, amikor a gyermek rosszul használja vagy elrontja a finom berendezést. A Nyíregyházán és Debrecenben található felszerelések milliókat érnek. Induljunk hát tovább a „szülőkhöz”, Budapestre, a Népművelési Intézethez és Veszprémbe, az OOK-hoz.

 

 

Az elmaradók megelőzése

 

Érdemes lenne Püspökladányban is leszállni a vonatról, de szorít az idő és a riportra szánt terjedelem. Pedig a 25 ember közül, akikkel a videózásról beszéltem, talán csak hárman nem említették Pápai Sándor általános iskolai igazgató kísérletét. Az Iskolatelevízió Püspökladányban készített riportfilmjéből kiderül, hogy milyen nehéz körülmények – kételyek és félelmek – között eszkábálták össze egy lengyel UNITRA és egy Sony képmagnó, valamint más audiovizuális eszközök segítségével azt a stúdiót, amelyről a szaktantermek monitorjaira házitelefonon keresztül „rendelhették” meg a pedagógusok a legjobb pillanatban az előre megbeszélt ITV-műsorok kiválasztott részleteit. Úgy tudom, Pápai Sándor nyugdíjba ment, s a kísérlet befulladt. „Nincs tanári szoba, nincs úttörőszoba, szűk a napközi, pincében van az ebédlő” – nyilatkozta valaki a filmben, s bizonyára így volt. Mondhatnánk: Pápai Sándor megelőzte a korát. Pedig csak a kor maradt le.

Az utolsó kitérőm: Kecskemét. Azt mondták, a művelődési központnak működő lengyel UNITRA képmagnója van, s ezt illik megnézni. No meg a Magyar Népművelők Egyesületének Vándorgyűlését is éppen akkor és ott tartották. A művelődési miniszter beszéde után a nagyteremben találom meg Horák Béla stúdióvezetőt, aki éppen az UNITRA-val bajmolódik. Elromlott. Nem rögzítette Pozsgay Imre beszédét. Vagy csak nem akarja visszajátszani? Ezek a szerkezetek nagyon érzékenyek.

– Pedig higgye el, ez a készülék jó és megbízható – mondja a stúdióvezető idegesen.

Később, egy nyugodtabb időszakban újra megkeresem.

– Mi főleg természettudományos témákról készítünk videós anyagokat a szakkörök számára – mondja. – De felvettük külön kérésre a fafaragók, a bábosok és a tánccsoport munkáját is. Ámbátor néha úgy érzem, hogy egy-egy népművelői kívánság nem eléggé megindokolt, de ha van szalagunk, teljesítjük.

Tudják-e a népművelők, hogy mire való a képmagnó? kérdezem Gila Jánostól, a Művelődési Központ igazgatójától.

– A videózás módszertanilag még nincs kidolgozva – mondja. – Próbálkozunk. De én bízom a Népművelési Intézet tanfolyamaiban.

Cromwell szállóigéje jut eszembe: Put your trust in God and keep your powder dry.” („Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.”) Ami aktualizálva így hangzik: Vessétek bizalmatokat a módszertani központokba, és tartsátok páncélszekrényben a képmagnót.

 

(Folytatása következik)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 58-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7642