KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Nicolaj: Holtodiglan

Jutalomjáték

Juhász István

 

A honi közönség előtt bizonyára nem egészen ismeretlen Aldo Nicolaj, olasz színpadi szerző neve. Legutóbb néhány éve, a Pesti Színházban mutatták be Hárman a padon című darabját a Bulla–Bilicsi–Páger színészhármas tökéletes elővezetésében. Ezt a nem túl nagy igényű, kesernyés hangú komédiát csak a pazar színészi alakítások tették maradandóan emlékezetessé. Jellegzetes szerepdarab volt, amelyet – úgy vélem – kizárólag a szereplők játéka éltetett, semmi egyéb. A minap képernyőre került Holtodiglan című tévéjátéka az író fönt említett művével igen szoros rokonságot mutat. Föltételezem, s talán nem járok messze az igazságtól, hogy ezt is csak a kiemelkedően jó színészi teljesítmény okán fogjuk még sokáig emlegetni. Van benne ugyanis egy szerep, ami semmiféle különleges képességet nem kíván, s művészi remeklést sem föltételez, még kevésbé igér, mert ezt a szerepet jószerével nem is lehet eljátszani. Végigfutni, robogni, száguldani és végigélni lehet – a fanyar végig. Ezt teszi Bánsági Ildikó.

Ugyanis ilyen darabokra szokták (és joggal) mondani, hogy tisztes mestermű, de korántsem mesteri mű. Néhol elnagyolt, másutt erősen túlbeszélt, szokványos háromszögtörténet, meglepőnek szánt, ám idejekorán, sőt, annál is korábban kiszámítható „váratlan” fordulattal. Egy nő és két férfi (természetesen a férj meg a szerető) szerelmi csatározásából élet-halál harc kerekedik, s ebben a nő lesz a vesztes. Vagy inkább: áldozat. Látszólag rendhagyó, ám az események menetéből és a figurák viselkedéséből törvényszerűen következő megoldás.

Éva, a hűtlen hitves hármójuk közül az egyetlen egyéniség. Különös, összetett karakter, romantikus túlzásokkal, modern szabadossággal. Bánsági Ildikó ezúttal is végzet asszonyát játszik, s közben remekül érzékelteti az asszony végzetét. Évája olaszosan temperamentumos, meggondolatlanul ragaszkodó, veszélyesen romlott és önveszélyesen jóhiszemű egyszerre. Úgy lehet imádni, hogy a következő pillanatban, gyűlölni kelljen. Aldo Nicolaj azt a mohó nőtípust rajzolta meg, akinek, ha valaki megmutatja a kisujját, tüstént az egész karja kell, hogy másról szemérmesen ne is beszéljünk. Sőt: a fej is kell neki, de a férje feje, megnyugvásul, csak úgy, magában. Több ez, mint gátlástalanság, ez vétség, amiért büntetés jár. Hiába ragyog Éva az ő méregdrága és gyönyörű ruháiban, hiába fecsegi, locsogja, duruzsolja, susogja tele forrón szerelme otthonát, hiába szövi fondorlattal élete párja elveszejtésére a legravaszabb vagy leghitványabb terveket – a kettő sokszor ugyanaz –, sorsa, a férfiak teherbíró képességének fokozatos csökkenésével lassan beteljesedik.

Ezer árnyalattal villantja fel Bánsági az asszonyi önzés nem túl változatos színeit. Végletek között egyensúlyoz Éva asszony az ő színésznő-megszemélyesítőjével, könnyedén és magabiztosan (vesztére: elbizakodottan) az utolsó percig.

A tévéjátékot Lajos Mari fordította szellemesen, az élőbeszéd gördülékenységével. Nemere László rendezte, rendkívüli stílusérzékkel, ritka eleganciával, a dramaturgiailag vontatottabb részletekben is sodró tempót diktálva. S munkájának külön érdeme Bánsági Ildikó jutalomjátéknak beillő alakítása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7990