KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Friedmann Endre albumai

A pillanat embere

Palotai János

Friedmann Endre nemcsak névrokona Robert Capának (alias Friedmann Endrének), látásmódjuk is sokban hasonló.

 

Történt, hogy egyszer együtt taxizott Jancsó Miklós és Friedmann Endre. Miután a fotós előbb kiszállt, a sofőr megkérdezte a filmrendezőt, hogy ez ki volt? A név hallatán elcsodálkozott: nem halt meg Vietnamban? Az egy másik Friedmann Endre volt. Ezzel az anekdotával kezdte a kiállítás megnyitóját – egyben az album bemutatóját – a Magyar Fotográfusok Házában Jancsó, akit régi barátság fűz a fotóshoz. Aki kitartott a rendező mellett akkor is, amikor „megfeszítették”. Erről vall az az emblematikus képe, amit az Égi bárány forgatásán készített a magányos, meggörnyedt, magába mélyedő rendezőről, aki szinte a vállán tartja a keresztet. Kontrasztjának is tekinthető a Makk Károlyról készült fotó: aki ül a földön, mint egy keleti bölcs, arcán rezignált derűvel. Beleolvad a tájba: mögötte fák, letört ágak, mellette kerekes székben egy nő a stábból. Friedmann nem standfotókat, hanem rendezőportrékat készít, az alkotás, a koncentrálás vagy az utáni pillanatok érdeklik Előbbit látni a Kósa Ferenc képén, utóbbit a Szabó István, Gaál István fotókon. (Ugyanez figyelhető meg más művész portréin: Kodály Zoltánén, Makay Margitén, Márffy Ödönén, Udvardi Erzsébetén, Szentiványi Lajosén, a Balettóra sorozatán.) Nem véletlenül kapta az albuma a címet: A pillanatból élek. A válogatásban csak a jéghegy csúcsát látni: mivel olyanok maradtak ki, mint Bacsó Péter, Kardos Ferenc, Rózsa János, Sándor Pál. Bekerültek viszont a statiszták, a kulisszák mögötti élet, a felkészülés, a várakozás képei, amelyeket Bódy Gábor Psychéje forgatásán készített, s amelyeket nem engedett a prüdéria bemutatni a meztelen alakok miatt az 1979-es Műcsarnokbeli kiállításán. Ahonnan az utolsó percben leszedték a moszkvai Vörös téren készült sorozatát is, ezen magányos embereket mutat, deheroizálva a kultikus teret. Ezt legjobban az a képe mutatja, amelynek előterében háttal a fotósnak, idős férfi támaszkodik a lánckordonnak, ami a teret elzárja előle. Másik kezében a kor „trendjének” megfelelő nejlonháló. A háttérben, a kép horizontális tengelyén végig sorban állók – a Lenin mauzóleum előtt. (Hucijev Mi húszévesek című filmjében lehetett volna látni hasonlót – a Vörös téri tömegfelvonuláson magányos embereket – ha bemutatták volna.) Bár Friedmann az MTI fotóriportere (intézménye a hatalom képek feletti uralmát biztosította), soha nem volt – annyira – privilegizált helyzetben, hogy őt is ne cenzúrázzák. Akár úgy is, hogy eltűnnek a negatívjai, mint a Tanyasi iskola sorozatának vagy más képeinek, s barátilag figyelmeztetik, hogy ne is keresse, „nem nyilvános” anyag. (Nemcsak idő-, hanem attitűdbeli rokonságot mutat a ’60-as évek szociofilmjeivel.) Ő is, akárcsak a másik Friedmann Endre, Robert Capa, gyakran lépett aknásított területre; képletesen és konkrétan is, itthon és Vietnamban is, amikor átment az ellenséges oldalra fotózni. Saigonban beállt az amerikai katonák közé táncolni, s ebből született a Happening című sorozata. Egyszer pedig a Mekongon hajózott volna át, de lemaradt, mert meglátott valamit az innenső parton. Míg a parton fotózott, a hajó felrobbant, így ezt is lefényképezte (Fájdalom), ami majdnem az életébe került. A Fogságból a szabadságba című vietnami sorozatáért (amit ugyanúgy nem lehetett látni, mint A szarvasvadászt) 1974-ben megkapta a World Press Photo aranyérmét. „Csak a dolgok fonák oldalainak felismerésével vehetjük birtokba az igazságot, csak a kritikán tanulhatjuk meg az önértékelést – fogalmazta meg művészi hitvallását a munkássága 25. évfordulójára rendezett, 1979-es Műcsarnokbeli kiállítása katalógusában. Az akkori megcsonkított anyag most, újabb 25 év után teljességében látható az albumban. Így a Szerelem című sorozat, amelyért a kölni Fotobiennálé (a World Press Photo elődje) nagydíját kapta. Valamint az olyan híressé vált képei, mint A verklis, A csillagszemű, a Csirkefogó, a Rend a lelke mindennek, a Sorsok, amelyek azt is mutatják, hogyan használja az iróniát, a groteszket a fent idézett gondolat jegyében. A „kimaradt” fotók másik kötetbe kerültek: Emberek – Budapesti életképek a főváros kevésbé emblematikus részeivel, karakteres lakóival, jó részüket már csak a Filmmúzeum amatőrfilmjeiben látni.

 

A pillanatból élek – Fényképek az életműből 1954–1979. Folpress Kiadó.

Kiállítás a Magyar Fotográfusok Házában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8578