KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/november
MAGYAR '68
• Schubert Gusztáv: A ’68-as csapdája Prága árnyékában
• Muhi Klára: Nem követeltük a lehetetlent Magyar ’68
NÉMETORSZÁG: ÓLOMÉVEK
• Schreiber András: Merénylet porszívóval Németország: 1968–77
• Vincze Teréz: Anyák, lányok, nővérek Ólomidő
ULRICH SEIDL
• Simonyi Balázs: Az osztrák beteg Ulrich Seidl, a provokátor
• Simonyi Balázs: „Nincsenek morális problémáim” Beszélgetés Ulrich Seidllel
PUPI AVATI
• Pintér Judit: Emlék-művek Pupi Avati
• Nevelős Zoltán: Baljós házak Pupi Avati horrorfilmjei
TÁVOL-KELET
• Géczi Zoltán: A háború filmművészete Kínai pantheon
• Baski Sándor: A Vörös Sárkány álma Egy másik Kína
• Teszár Dávid: Sziámi szintézis Apichatpong Weerasethakul
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: Obama és a Youtube Amerikai elnökválasztás
• Kemenes Tamás: Hofi háta mögött Kabaré a képernyőn
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: A kamillás hölgy Ralph Barton
KRITIKA
• Muhi Klára: Jobb későn…? Márió, a varázsló
• Pápai Zsolt: A Lajos, a Feri és sok füstölgő puskacső Para
• Csillag Márton: A kilátástalanság diszkrét bája Mázli
• Tüske Zsuzsanna: Csontváz az asztalfőn Gengszterek fogadója
MOZI
• Vajda Judit: Anna bekattanva
• Klág Dávid: Az árvaház
• Varró Attila: Elégia
• Parádi Orsolya: A szerelem határai
• Forgács Nóra Kinga: A zuhanás
• Schreiber András: A hazugság szabályai
• Baski Sándor: Csak egy szerelmesfilm
• Tüske Zsuzsanna: Tükrök
• Nevelős Zoltán: Sasszem
• Vízer Balázs: Ananász expressz
• Kovács Marcell: Törvénytelen
DVD
• Varga Zoltán: Egy amerikai farkasember Londonban
• Géczi Zoltán: CJ7 – A kis zöld látogató
• Alföldi Nóra: Öngyilkos szüzek
• Kovács Marcell: Két nővér

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pupi Avati

Pupi Avati horrorfilmjei

Baljós házak

Nevelős Zoltán

A kisemberek együttérző krónikásának mindig is megvolt a sötét oldala: Avati az olasz horror jegyzett alkotója.

 

Nyomasztó, esetenként sokkoló indítás után az érzékeny, sőt kifejezetten sérülékeny főhőst követve közelítünk meg egy-egy vidéki házat, amelyek kivétel nélkül súlyos titkokat őriznek... Pupi Avati négy évtizedes rendezői pályája során több művében is előfordultak ijesztő vagy épp földöntúli motívumok, de négy filmjét sorolhatjuk többé-kevésbé egyértelműen a horrorműfajba – nem számítva ide a sok helyütt horrorként számon tartott Mindenki meghalt… kivéve a holtakat című horrorparódiát. A hetvenes évektől kezdve minden egyes évtizedre jut egy: a sorból a műfaj történetében kitüntetett megbecsülésnek örvendő, 1976-os A nevető ablakos háztól kezdve a Zederen és a nálunk tévében játszott A bűvös árkánumon át a hazai moziforgalmazás előtt álló A rejtekhelyig. Van, amelyik inkább pszichothriller, másik kosztümös dráma, de mindegyikükben közös, az egyre növekvő félelemmel teljes légkör mellett, számos motívum, és mindenekelőtt maga a cselekmény szerkezete. Pupi Avati mind a négy filmet saját történetből írta, a két korábbi darab esetében fivérével, a producer Antonio Avatival közösen.

Amikor Avati 1976-ban elkészítette A nevető ablakos házat, a hetvenes évek olasz filmgyártásának egyik sikerágazata, a rémálomszerűen megkomponált gyilkossági jelenetek által fémjelzett giallo műfaj már túl volt kiteljesedésén. Bár a film nyugodtan besorolható ebbe a vonulatba is, fontos megkülönböztető jegye, hogy Avati több ponton is szembefordul a giallo elvárásaival.

A történet Avati szülőföldjén, Emilia-Romagna tartományban játszódik az ötvenes években. Stefano (Lino Capolicchio), egy fiatal restaurátor érkezik egy világtól távol eső faluba valahol a Pó-deltában. Azzal bízták meg, hogy a templom egyik freskóját restaurálja, amelyet egy helyi festőművész, Legnani alkotott néhány évtizeddel korábban. A freskó megdöbbentő erővel jeleníti meg Szent Sebestyén vértanúságát: a fiatal férfi testét két fúriaszerű alak szúrja át hatalmas késekkel. Minél többet szeretne megtudni Stefano a mű keletkezésének körülményeiről, annál lidércesebbé válik a helyzete. Rájön, az egzaltált Legnani a halált magát akarta lefesteni úgy, hogy két nővére közben a modelljeit halálra szurkálta – és mindez feltehetően a helybeliek tudtával történt. A rettenetes titok felderítésével azonban nem ér véget a főhős küldetése, végül az életben maradásáért is meg kell küzdenie.

A fenyegető, elsuttogott telefonhívások, a késes gyilkosságok, az amatőr detektív alkalmazása, a gyilkos(ok) identitásának utolsó pillanatban való felfedése a giallo tőről metszett jellegzetességei, máshol viszont Avati nem enged az elvárásoknak: hiányoznak a lankadó nézőt időről időre felrázó gyilkosságok (menet közben csupán egy akad, az is feszültség és felvezetés nélküli), a két ágyjelenetben pedig – a giallóban szintén szokatlan módon – teljesen mellőzi a női meztelenséget. Az értetlenül és érthetetlenül viselkedő környezetben magára maradó hős szorongatott helyzete is olyan szituáció, amely gyakran előfordul a zsánerben, de ahogy Stefano egyre kétségbeesettebben futkos egyik kihalt helyszínről a másikra, az itt túlnő azon a funkcionalitáson, ami egy bűnügyi történet csúcspontjához hozzátartozik: a film tetőpontjának jelenetsora páratlanul érzékletesen jeleníti meg a csapdába esettség helyzetét.

Habár a címbeli, nevető ablakos háznak is megvan a maga helye a titkok feltárásában, a Legnani nővérek egykori otthona, amelyben Stefano szállást kap, fontosabb és hátborzongatóbb szerepet játszik. Az elhanyagolt, buja növényzet közt megbújó villa sötét, szűk lépcsősoraival és áttekinthetetlen belső tereivel kivételesen hatásos horrorhelyszín.

Ugyanígy egy amatőr kutakodása viszi előre az 1983-as Zeder cselekményét is, amely ugyanezen a sík vidéken, ezúttal Bologna és Rimini vidékén játszódik. Egy fiatal író, Stefano (Gabriele Lavia) a feleségétől egy használt elektromos írógépet kap ajándékba, amelynek festékszalagján betűnyomokat fedez fel, valószínűleg az előző tulajdonos gépelt írását. A szöveg a halál határainak lerombolásáról és bizonyos K-zónákról szól, amelyekben az eltemetett holtak életre kelnek. Stefano új könyvtémát lát a rejtélyes esetben, és nyomozni kezd az előző tulajdonos után, és csakhamar egy tudományos összeesküvés nyomaira bukkan, amely a Paolo Zeder által kidolgozott elmélet nyomán a holtak életre keltésének titkát kutatja.

A Zeder ismét egy – amerikai minta után meghonosodott – népszerű olasz műfajjal, a zombifilmmel mutat tematikus rokonságot, de a sokkoló képek rajongóit itt is csalódás éri, hiszen egészen a film utolsó negyedéig nem látunk élőhalottat, és a menet közben bekövetkező gyilkosságok ábrázolása sem tesz eleget a megszokott kívánalmaknak. Egy félkészen maradt, monumentális vasbeton szállodakomplexum egy elgazosodott terület közepén adja a hatásos helyszínt a csúcspontot jelentő halottélesztéshez, amelynek Stefano nemcsak tanúja, de résztvevője is lesz. Érdemes megjegyezni, hogy az Avati által írt történetnek nemcsak az alapötlete, de a végkifejlete is egyezik Stephen King azonos évben megjelent Állattemető című regényéjével.

A kísérteties épületek és a múltból a jelenbe ható, rettenetes titkok mellett az említett filmek cselekménye maga is rímel egymásra – ez A rejtekhelyet látva lesz majd teljesen szembetűnő. Az Iowa állambeli Davenportban játszódó film (ismét kedvenc táj, Avati egy interjúban második otthonának nevezte a várost) olyan baljós hangulatú jelenettel indul, amely csak a későbbiek ismeretében válik érthetővé, hasonlóan A nevető ablakos ház szépia tónusú főcíméhez, amely azon a ponton még érthetetlenül mutatta meg a nővérek egyik áldozatának haláltusáját, és a Zeder prológusához, amelyben egy K-zóna fölé épült házban történnek ijesztő események. A rejtekhely a film központi helyszínéül szolgáló ódon házban kezdődik, 1957 telének egyik végzetes éjszakáján, amikor az épületben még árvaház működött. Ahogy később megtudjuk, azon az éjszakán a jelenlévő három alkalmazottat brutálisan meggyilkolták, két fiatal lánynak pedig nyoma veszett.

A múlt sötét titkait ebben a történetben egy elmegyógyintézeti kezelés után frissen kiengedett asszony (Laura Morante) kutatja, aki olasz éttermet akar nyitni Davenportban, és e célra pont a prológusban szereplő, épp üresen álló, hatalmas gótikus faházat bérli ki. Amikor tudomást szerez a több évtizeddel korábban történt bűnügyről, nyomozni kezd, annál is buzgóbban, mert amikor egyedül van a házban, kísérteties hangokat hall, és nem tudja, nem csupán korábbi betegségének tünetei tértek-e vissza. Miként a két korábbi film esetében, a múltbeli szörnyűségről kiderül, hogy az ügy még nem zárult le, sőt máig elevenen hat, és – kutakodása révén – potenciális áldozatként a főszereplő is részesévé válik.

Egész más korban, a XVIII. században, A rózsa nevére emlékeztető világban játszódik Avati 1996-os, kosztümös horrorja, A bűvös árkánum. Itt is helyén a zavarba ejtő, baljóslatú prológus, majd hőse, a szeminarista Giacomo (Stefano Dionisi) – akit egy leány elcsábítása és abortuszra való rábeszélése miatt az inkvizíció büntetése fenyeget – már úton is van egy elhagyatott helyen álló, hatalmas vidéki házig, ahol írnoka lesz egy száműzött papnak, aki a világ legnagyobb ezoterikus könyvtárát őrzi. A kívülről várszerű építmény belül könyvtárhelyiségek poros labirintusa, amelyben soha nem látni a mennyezetet, a régi kötetekkel teli polcok a magasban a sötétségbe vesznek. Giacomo hűséges szolgája lesz a saját magán különös kísérleteket végző papnak, és közben igyekszik minél többet kinyomozni az előző írnokról, Neriről, aki az ő érkezése előtt halt meg, és akit segített (szenteletlen földbe) temetni. Neriről fokozatosan kiderül, hogy róla nemcsak rosszakarói mondták, hogy az ördöggel cimborál. Itt is, miként Avati másik három horrorjában, lassú, párbeszédes jelenetek során, szépen fényképezett, fenyegető atmoszférát árasztó tájképekkel kísérve jutunk el odáig, hogy a titokmorzsákból összeálljon a megfejtés: amiről azt hittük, a múlté, nagyon is jelen van, és hősünknek végül a saját bőrét is mentenie kell.

Avati horrorjait gyakran éri az a vád, hogy nem működnek horrorfilmként, túl lassúak, és kevés bennük az igazán izgalmas pillanat, és azt is felhozhatja bárki negatívumként, hogy egész életművén szétszórt négy horrorfilmjét ugyanarra az egy cselekménysablonra húzta fel. A négy film összehasonlítása során mégis egy olyan kristálytiszta séma válik szembetűnővé, amely magának a horrorműfajnak a működéséről árul el igen sokat: a titkok szerepéről, helyszínek szelleméről, fenyegetett élethelyzetekről.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9537