Film / Regény

Irvine Welsh: Mocsok

A kifordított személyiség

Bocsor Péter

Welsh regényében James Joyce „tudatfolyama” a cseppet sem szalonképes ezredvégi angol szlengtől habzik

Noha első regénye, a Trainspotting (1993) elsöprő sikere után Irvine Welsh a nagyvárosi drogkultúra krónikásként vált ismertté, eddigi hét regényében és négy novelláskötetében az író a kábítószer- és az alkoholfüggőkön kívül több, másik marginális társadalmi csoport bemutatására is vállalkozik, miközben a szexipar, a családon belüli erőszak, a futball-huliganizmus vagy a korrupt bűnüldözés jelenségeinek felvillantásával igyekszik röntgenképeket készíteni az ezredvégi nyugati kapitalizmus működéséről. Az önkormányzati bérlakások lepusztult lakónegyedeiben élő, és a különböző történetekben rendre visszatérő szereplők nézőpontjából szemlélve a kíméletlenül érdekvezérelt társadalom működésének megértéséhez leginkább az érzéki vágyainak börtönébe zárt ember tapasztalatai kínálnak analógiákat. Harmadik, Filth (Mocsok) címmel 1998-ban megjelent regényében az író ugyancsak egy ilyen párhuzamot visz végig, amikor a kéj- és drogfüggő, a személyes ambícióinak mindent alárendelő, és végletekig amorális detektív, Bruce Robertson történetét tárja elénk, mégpedig egy sajátos elbeszélő technika segítségével.

A Filth narrációja ugyanis szokatlanul ötvözi a huszadik század elején James Joyce és Virginia Woolf műveiben megjelenő, első személyben elbeszélt és gyakran szabad asszociációra épülő „tudatfolyam technika” eszközét az angol irodalmi nyelvet a század második felében megújító, és főként a különböző (például afro-amerikai, jamaikai vagy itt éppen skót) etnikai csoportok által beszélt élő, hétköznapi nyelvhasználattal. A hatás meglepő: a szlengekkel és az edinburghi dialektus kifejezéseivel teletűzdelt, szinte kivétel nélkül obszcén, gyakran rasszista vagy szexista belső monológok remekül illeszkednek a századvégi ember kollektív tudattalanjáról kialakult képünkbe. Mintha éppen ennek a különösen torz, visszataszító személyiségnek a skrupulusoktól mentes nézőpontja volna a legalkalmasabb arra, hogy közvetlen hangon, gyakran találóan és átütő humorral fogalmazza meg az őt körülvevő világot.

Ez a hang azonban egyvalamire nem képes, mégpedig a személyiség belső felbomlásának, és így Bruce Robertson személyes tragédiájának a dokumentálására. Ehhez az író egy másik narrátor, a nyomozó beleiben élő, és az eredeti elbeszélő szövegét a megszólalásaival egyre inkább kitakaró galandféreg segítségét veszi igénybe. Ez a szokatlan, belső hang kezdetben csak a gazdatest táplálkozásának elősegítésén fáradozik, majd ahogy növekszik, a történet egyetlen racionális elemévé válik, és igyekszik Robertsont szembesíteni saját traumatikus gyermekkorával és kisiklott életének fordulópontjaival. A két narrátor párhuzamos monológjainak eredményeképpen egyfajta kifordított személyiség képe tárul elénk, amiben a korábban a tudattalanba száműzött tartalmak irányítják a detektív látható valóságát, miközben a túlélést szolgáló, racionális és morálisan kódolt tudat visszaszorul a személyiség legmélyebb bugyraiba. Mintha William S. Burroughs egyik vízióját látnánk Chuck Palahniuk skizofrén világában elmesélve.

Amikor egy interjúban a regény megírásának körülményeiről kérdezték, Welsh elmondta, hogy a Filth legnagyobb részét Amszterdamban írta meg. Egy olyan városban, ami a nyugati ember számára a máshol ki nem élhető vágyak, egyfajta permanens karnevál színtere, ahol a Bruce Robertsonhoz hasonló, önmagukból kifordított személyiségek igazán otthon érezhetik magukat.

Tíz évvel a regény megjelenése után Welsh megírta a Filth folytatását Crime (Bűntény) címmel. Ebben a történetben Robertson kollégáját, Ray Lennoxot kísérjük el egy gondtalannak ígérkező floridai nyaralásra, melynek során azonban a nyomozónak egy korábbi, számára traumatikus edinburghi pedofil bűntény élményeit kell újra átélnie. Mivel a jórészt amerikai helyszínek és szereplők miatt ebben a regényben a Welshnél megszokottnál jóval kevesebb szerep jut a skót dialektusnak, egyes kritikusok megkönnyebbülve nyugtázták, hogy az író végre kinőtte a szlengben megírt történetek korszakát. Számukra bizonyára csalódást jelentett az író legutolsó, Skagboys címmel tavaly megjelent könyve, amiben Welsh a Trainspotting szereplőinek előéletét tárja az olvasók elé.         

Norton & Company, 1998.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 50-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11688

Cikk értékelése:

szavazat: 419 átlag: 5.56