|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEgy szoknya, egy nadrágMolnár Gál Péter
„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy a színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Ezek a zeneszerző Claude Debussy szavai A népi színházról című cikkében. Bízvást ide idézhetőek, hiszen a most felújított filmvígjáték a színháznak köszönheti működését, mégpedig nem is csupán a 40-es évek színházának, hanem a kétezer-ötszáz éves vígjáték-történelemnek. Hisztriók fogják láthatatlanul Latabár Kálmán kezét ebben a badar-filmben. Évezredek színpadi bohócai, őrületbe nyújtózó népmulattatói, a valóságfölöttit a valóságossal és a valóságalattival természetes gesztussal összekötő komikusok segítik rendszere őrületében.
Egy negyvenesztendős filmvígjátékot újítottak föl a mozik, mégpedig egy olyan mozibohózatot, amelyik nem elrejtett mozitékák rejtekén bujdosott, gyakorta műsorra tűzték filmklubok, vetítették nyilvánosan alkalomszerűen és esetlegesen. Negyven év egy filmburleszk esetében már halhatatlanságnak nevezhető. A humor és a komikum a legsebesebben hervadó jelenségek. A mai vicc holnapra érthetetlen, és a vígjátékok többsége már megtekintésük első negyedórája közben avul el. Ez az esztétikailag lesajnált burleszk pedig ma is eleven mulatság, nézője nehezen vonhatja ki magát hatása alól.
„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Így Debussy, figyelmeztetve rá, hogy a logika, a tiszta értelem nem minden a művészetben. A vígjáték bármennyire is áttekinthetővé tesz társadalmi jelenségeket, nem enged a hideg értelemnek. Sem nézőként, sem előállítóként. Ez vad műfaj. Az őrült képzelet műfaja. A korlátokat nem ismerő megmámorosultságé. Fütyül a realizmusra. És ettől lesz realista. Az álmok fenyegető rémségeit könnyedén alkalmazza napvilágnál. Freud A mindennapi élet pszichopatológiáját ha illusztrálni kellene lélekidomár-hallgatók előtt, jobb szemléltető anyagot nem tudnék hozzá ennél a filmnél, ahol elfojtások szabadulnak ki és perdülnek táncra, ahol rejtett emberi és társadalmi betegségek jelennek meg viccbe fölszívódottan. De szemléltető anyag lehetne ez a film a komikum színházi történelmének oktatásánál – ha volna ilyen egyáltalán –, mivel évezredek színészi tapasztalatai virulensen mutatkoznak meg benne, nem muzeális leletként, hanem napi hatásukban.
Ma nem akad tájainkon rendező, szcenarista, komikus, aki hasonló badar-képeket fölvillantó szeszes elfogulatlansággal, az értelemnek fittyet hányva keresne tiszta nevetést egy cselekményben. Tehát érdemes harmadszor is megismételni: „A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1034 átlag: 5.45 |
|
|
|
|