|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA csend előttMárton László
Alexa Visarion, a film alkotója mintha nem tudta volna eldönteni, miről is szóljon a film. Pedig a kitűnő román írónak, Caragiale-nak a múlt század utolsó évtizedében írt novellája, a Háború idején, amelynek középpontjában az emberi kapzsiság drámája áll, bizonyára megfelelő alapul szolgált a rendezőnek. Még az erőszakoltan patetikus párbeszédek sem képesek összefércelni az 1877-es törökök elleni háború hátországban okozott szenvedéseit, a földesúri kizsákmányolást, valamint a haramiavezérré vedlett ifjú pópa és a szép kocsmárosné beteljesülésig nem jutó szerelmét. Az első félóra után úgy tűnik föl, mégis a szerelmi háromszög uralkodik el a filmen, ám ekkor a pópa meghal. Ezután már csak a szelleme kísért a vásznon, az egyébként naturalisztikus filmből eléggé kirívó módon. A film vége felé ismét megjelenik az éhező nép; a kocsmáros együgyű szolgalegénye rettentő nagy igazságokat mond enyhén anakronisztikus brosúra-stílusban. A kocsmárosnak annyi vétke van, hogy ez három – különböző műfajú – filmhősnek is elég lenne. Meg is bűnhődik: elveszti az eszét. Ezzel végződik a film.
A szerelmi história kiszélesítésére-mélyítésére szolgáló történelmi-társadalmi háttér illusztrációvá zsugorodik, elveszti hitelességét, sőt az erőszakolt összefüggések miatt a szerelmi történet is élvezhetetlenné válik. A színészek sem találják fel magukat a szerepükben: a belsejükben dúló szenvedélyeket hisztérikus dühkitörésekkel próbálják érzékeltetni, nem valami meggyőzően. Igaz, mit is tehetnek? Magvas igazságokat kell szemléltetniük. Erről a filmről pedig, mint annyi más keverékről, elmondható: „víznek zavaros, bornak gyenge.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 694 átlag: 5.51 |
|
|
|
|