KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Nyócker-stíl

Józsefvárosi távlatok

Kemény György

A szauszparkos lazaság ezerszer rokonszenvesebb, mint az izzadva kikínlódott kompjuter-realizmus.

 

Nyócker! a nyóckerben. Merthogy történetesen az Urániában láttam a (végre) egészestés az új magyar animációs filmet, a Nyócker!-t. Odamenet elolvastam a Filmvilág kritikáját, azóta is több jó, telitalálat értékelést láttam. Mi maradt nekem? A forma. „Csak a forma kedvéért” írok tehát (az idézőjel az ismert viccre utal, amelyben egy hölgy válaszol így az őt banánnal kínáló úrnak), azaz e mozi képzőművészeti, grafikai vonatkozásairól. Ami elég nehéz feladat. A Nyócker!-ben sokkal fontosabbnak tűnik a remek, pontos forgatókönyv, a szociológia, a szöveg, a zene, a szöveg-zene-együtt, azaz a klipek, a játékfilmes erények, mintsem a mindezt leképező animáció, tehát a grafikai megjelenés. Nagyon sokban nem változott volna a végeredmény, ha színészekkel, élő nyóckeri táj-felvételekkel, valódi díszletek közt forgattak volna az alkotók. Már csak azért sem, mert zavarba ejtően élethű másolatok a színészek, barátok, civilek fotókból precízen átrajzolt animált portréi. És mégis tetszik a Nyócker! képi megjelenése! Miért is? Mert egy – talán egyedülálló – kísérlet tanúja voltam, mely megpróbálja egy filmben egymáshoz közelíteni a mai animáció két szélét, azaz a teljes fotórealista 3D-s digitális rajzfilmet és az épp csak jelzésszerű, felvállaltan, tudatosan pofonegyszerű, és csak síkszerű, imádni valóan bugyuta grafikájú kult South Park-stílust. Borotvaél, vékony jégen korcsolyázás, ahogy többször is látható, amint a szereplő szinte fotóarca premier plánban közeledve lendületes kézirajzzá lazul. Csacsiság is lehetett volna ebből, de a rendezőknek, Gauder Áronnak és Novák Eriknek sikerült ép bőrrel megúszniuk ezt a bátor kísérletet. A másik formai újdonság, hogy a testeknél jóval nagyobb arcok – ez még nem lenne nóvum, Walt Disney már az ősidőben feltalálta, valószínűleg a több évszázadnyi újságkarikatúrák mintája nyomán – stílusban is, mozgásban is külön életet élnek. Élénkek, kreatívak, szenvedélyesen beszélnek, kiabálnak, grimaszolnak (szokatlanul kitűnően, vagy az élő modellek, vagy a híres osztrák grimaszos szobrász Messerschmidt inspirációjára), míg testecskéik lazán passzívak, „alszanak” alattuk, ha a néha előtörő kar- és kézgesztikulálást leszámítjuk. Még csak nem is folytatják stílusban a fejek a testeket, látszik a nyakakon a vágás (vér nélkül), ahol a két rész összeér, kicsit úgy, mint a régi bábszínházban, ahol a csupaszövet figurákat színesre festett gipsz-fejek koronázták. Ez is működik, egy idő után el is felejtkezünk róla, élvezzük a mozgó képregényt, az ízesen ronda gettónyelvet, a rapet, a naprakész zenét, mi is tinikké válunk. Ez a szauszparkos, Buttheades nemtörődömség, lazaság ezerszer rokonszenvesebb számomra, mint a kompjuterekből izzadva kikínlódott, valóságot imitáló (minek is?), de mégiscsak fogpasztástubusból kinyomottnak látszó, minket mostanság letámadó egész-estés animációs filmek sora. Amivel viszont a Nyócker! agyonemlegetett origónkon, a South Parkon túllép, minden egyes kép jólkomponáltsága okán, az a színek európaiasan kultúrált összehangoltsága, sőt: visszafogottsága. Látszik, hogy az alkotó csapat már megfordult a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Louvre-ban és a Kunsthistorischesben is (Beavisék viszont nem). És hogy mi árulkodik fenti erényeikről leginkább? A gyönyörű józsefvárosi tájképek! Megvallom, engem még a filmbemutató előtt egy újságban látott, kétoldalas, madártávlatú Nyócker!-festmény inspirált erre az írásra, és maga a mozi vissza is igazolt. Ilyen kulturált, gyengéd szeretettel, nappal, este, vagy éjjel ábrázolt városi tájképeket animációs filmen még nem nagyon láttam, talán Utrillo omló-bomló Montmartre ábrázolásain látszik ilyesfajta bensőséges szeretet, vagy Kurosawa Dodeskaden filmjében a lepukkant japán bádogviskó-város iránti gyengédség volt hasonló. Amit sajnálok, az épp a film „fantasy” opusza, azaz az olajcsinálás különben is elkapkodott, grafikailag is elsietett epizódja. Még én, a „lebutított” kompjutergrafikus is tudom, hogy az itt szereplő mamutsereg hogyan készíthető el szinte percek alatt „másol” és „beilleszt” billentyűk nem is túl gyakori nyomkodásával, amitől a rajz akár még jó is lehetne, de sajnos nem az. Írás közben átfutottam a Taschen kiadásában most megjelent Animation Now! című vaskos kötetet, amely több száz alkotó és stúdió bő, képes bemutatásával teljes keresztmetszetét adja a világ jelenlegi animációs művészetének, de a Nyócker! formavilágára senki nem emlékeztetett benne így elsőre, azaz a filmet létrehozó csapat egyéni stílust munkált ki, aminél nagyobb dicséretet nehéz elképzelni teleséma, teleutánzás, nekülönbözzekmásoktól világunkban. Várom a folytatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4848