KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

120 dobbanás percenként

Varró Attila

120 battements per minute – francia, 2017. Rendezte: Robin Campillo. Írta: Philippe Mangeot és Robin Campillo. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Arnaud Rebotini. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Sean), Arnaud Valois (Nathan), Adèle Haenel (Sophie), Antoine Reinartz (Thibault). Gyártó: Les Films de Pierre. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.

Két lépésben eljutni egy zombifilmtől a cannes-i Grand Prix-ig nagyívű és bizarr pályafutást sejtet, a Laurent Cantet Osztályából kikerült Robin Campillo azonban három eddigi rendezésében igen egységes képet mutat, bármilyen műfajt választ horrortól (A visszatérők) kortárs noiron át (Eastern Boys) a 120 dobbanás percenként idei szerelmi melodrámájáig: egyfelől a francia társadalom peremén élő kisebbségek erőszakos küzdelmeiről mesél a láthatatlanság ellen (élőhalottak, kelet-európai migránsok, AIDS-fertőzött melegek), másfelől kétszemélyes drámákon keresztül teszi átélhetővé a politikai tartalmat a kerítéseken túlról leső publikum számára. Ezúttal egyenesen két önálló filmet olvaszt össze: előbb a párizsi ACT UP aktivista csoport 90-es évek elején zajló figyelemfelhívó/tiltakozó akcióiról és elszánt belső vitáiról számol be egy dokumentumfilmszerű mozgalmi drámában, majd átlopakodik a csoport két tagja, a HIV-negatív újonc és a fertőzött fenegyerek szívszorító románcába.

A 120 dobbanás percenként nézője azonban nem csak két műfajt, nézőpontot, állásfoglalást (a politikai küzdelem helytállása a közösség érdekében és közönye az egyéni szenvedés iránt) kap egy jegy áráért – Campillo fő érdeme, hogy ezek integrálása során elemi erővel húz be az érzelmi azonosulás örvényébe, legyen szó formai átalakulásról (objektív snitt-ansitt technikájával eleinte az események frontvonalába helyezi a befogadókat, majd lassanként a két hős nézőpontjába szorítva őket fokozatosan elszigeteli a mozgalomtól), a szexualitás mind megindítóbb ábrázolásáról (amelynek végén egy kórházi ágyon történő kézimunka indítja útjára a melodrámák három-zsebkendős fináléját), vagy akár a visszatérő parti-jelenetek rendhagyó musicalbetétjeiről, amelyek Osztály-harcoktól egészen Xavier Dolan mesevilágáig repítenek vérvörös Szajna-vízióval és eksztatikus Jimmy Sommerville-slágerrel. Campillo őszinte, provokatív AIDS-drámája nem csak általános érvényű társadalmi üzenete miatt az év egyik legfontosabb filmje (az úgysem jut ki az artmozik karanténjából): nemi betegsége a (mindenfajta) szerelem szépségeiről és kétségeiről mesél átütő erővel – egyúttal az empátia vírusával is megfertőzve közönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13461