Láttuk még

Sabine, 7 éves

Farkas András

Árvalány bolyong Berlin utcáin, csalhatatlan érzékkel lel rá magányos vagy elveszett emberekre, s miközben minden árvaságra emlékezteti, szőke tündérként röpdös a mindennapok flasztere fölött, és csodálatos átváltozáson megy át: a szeretet gyermeki zsarnokából az érzelmi kisajátítás képtelenségét belátó „érzelmi demokrata” lesz.

Az állami gondozott (nevelőnője születendő gyermekére féltékeny) Sabine önkéntes hányódása, majd megtaláltatása, a kizárólagos szeretet lehetetlen mivoltának felismerését, ennek konfliktusait példázza, egyúttal a döntés és választás magányát, a hatványozott árvaságot s ugyanakkor azt, hogy le kell és le lehet küzdeni a kivetettség, a megalázottság érzetét. Ezzel Sabine szelíd kálváriája messze túlmutat a gyerekfilmeken vagy a könnygázhatású árvasztorikon, mert erkölcsi axiómaként hirdeti meg – nemcsak a gyerekeknek... –, hogy mindenki maga fedezze föl a maga univerzumát, hogy ne mások mondják meg, kicsoda ő; hogy maga kérdezhessen rá: ki látott engem... Így nem pusztán a hála érdemtelenül kötelező kényszere gyűrhető le, hanem a megértés nehéz képessége is elsajátítható. A Sabine... szép és „keserédes” mese a kölcsönös tolerancia megtartó hatalmáról.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1984/04 48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6466

Cikk értékelése:

szavazat: 1070 átlag: 5.34