KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Emlékek, emlékek

Tamás Amaryllis

 

Ez a francia film nem kordokumentum, nem frenetikus élmény, bár szándéka szerint lehetne mindkettő – „csak lenni akar”. Látszólag ugyan a hatvanas évek Párizsának diákkörnyezete a háttér, Algériát is megemlítik néhányszor, mégsem ismerem fel sem a kort, sem az emlékeket, amelyekhez kapcsolódik.

A történet csak ürügy arra, hogy megszólalhasson a hatvanas évek tánczenéje. A frappáns pillanatokat szerző miniatűr jellemportrék a színészek állandó készenlétét és elegáns játszókedvét példázzák: Pierre Loup-Rajot ösztönös, vad, egyéni humorú szerelmes gimnazistája, a titokzatos nőiességű Gabrielle Lazure, mint kamaszálmok megelevenedett, különleges szépségű tanárnője, Philippe Noiret „rondatanárúrszerű” igazgatója, Annie Girardot „örök emberi értékeket” hordozó zöldségkereskedője.

Igaz, hogy a műfaji hovatartozás önmagában még nem értékmérő, a filmet mégis azoknak ajánlhatom csak jó szívvel (s ezzel nem az arisztokratikusan fanyalgók táborát kívánom szaporítani), akik kedvelik a szórakoztatás-siker áramkörét rövidrezáró, Házibuli-kaptafán készült, sztárgárdával kiállított mozit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5568