KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pap, a kurtizán és a magányos hős

Iván Gábor

Sam Peckinpah egyszer már megkapta a magáét a magyar kritikusoktól a Konvoj című filmjéért. Ez a mostani, a hazai mozikban második opusza sem fogja igazán érthetővé tenni filmes hírnevét. Egy westernnek ugyanis nem előnye, ha a tét a hőseit sem nagyon izgatja, és ha ennek következtében az amúgy is gyéren adagolt történések mellékessé válnak. Márpedig ez a film ilyen, hiányzik belőle a delejező, magával ragadó izgalom. Jóllehet leltárszerűen fellelhető benne egy tisztességes western minden kelléke, a bosszú, a szerelem, a szerencse, a tragédia és a színhely, a sivatagos vadnyugat, de az egyetlen dolog, ami figyelmet érdemel, az a hős és a hős szerepében Jason Robards személyisége. Tisztelet a rendezőnek, hogy a film elején egyetlen kurta jelenetben képes ezt kibontani és hozzáigazítani szemünket egy különös életszemlélethez. Ez egy jámbor és igénytelen ember szemlélete, aki bensőséges kapcsolatban van a természettel és Istenével. A film eredeti címében joggal szerepelt a ballada szó, mert ez valóban ballada. A magányos emberé, aki nem akart mást, csak lenni. Ehhez volt szerencséje és tehetsége. Amikor a civilizáció betör a sivatagba, ő elveszett, már csak ittfelejtett őslény a messzi múltból. Természetes, hogy egy kósza automobil – a civilizáció képviselője – a néptelen sivatagban épp az ő hasán gurul keresztül, véglegesen lezárva egy korszakot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7628