|
|
|
Láttuk mégTehenekSneé Péter
Elsőfilmes rendezővel szemben megbocsátó a szakma. Szemet huny hibái felett, s elnézi gyengeségeit. Jóindulaúan ismételgeti csupán a kopott mondást: „ki sokat markol, keveset fog”, mert tudvalevő, hogy a helyes arányok kialakítása a legnehezebb. Most se firtassuk, miként lehetne egyetlen filmbe szuszakolni három generációnak, illetve Baszkföld hatvan esztendejének történetét úgy, hogy ne csak az 1875 és 1936 közötti időszak eseményeivel ismerkedjünk meg, hanem a születés-szerelem-halál örök körforgásába is bepillantást nyerjünk. Ami egy hosszú eposzhoz épp elegendő, sok a favágó dinasztia 96 perces sagájához. A zsúfoltság azonban mellékes jegye Julio Medem alkotásának, érdekesebben szemléletének konzervativizmusa: a természetközeli ember mítoszának felélesztésével a nála jóval felkészültebb Taviani-testvérpár, Olmi és mások nyomdokain olyan általánosítások felé törekszik, melyekkel maga sem képes mihez kezdeni. Erőlteti a szimbólumképzést, de a túlfokozott hang és a merész beállítás nála sokkoló inkább, semmint felindító, leblokkol ahelyett, hogy a világ rejtett szépségeit tárná elénk. Egy emberelőttes Éden hamis álmára utal vissza, ahol vad szerelmeink és esztelen gyilkolásaink híján minden békés és nyugodt. Ugyanakkor a filmbeli természet több magába zárult közönyösnél, majd’ annyira riasztónak mutatkozik, mint öldökölésbe tébolyult társadalmunk. A bizarr fák és a puffadt tehenek sokat sejtetőn hallgatnak, rengetegük olyan fenyegető, amilyennek csak egy született városlakó szemében látszhat. Ellentétes érzések ingerkednek tehát velünk, kik nem tudjuk, hová is fordulhatnánk végül, mibe kapaszkodjunk.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2841 átlag: 5.42 |
 |
|
|
|
